Budapest
Nagy feladvány, hogy milyen koalíciónak lehet többsége egyáltalán az új Fővárosi Közgyűlésben
Ember legyen a talpán, aki az új Fővárosi Közgyűlés összetételéből és az eddig elhangzott nyilatkozatokból most ki tudja olvasni, hogyan is lenne többsége az új főpolgármesternek.
Megkerülhetetlen lett a Tisza Párt Budapesten, de kerületi polgármestert nem buktattak
A Fővárosi Közgyűlésben instant vezető erővé váltak Magyar Péterék, a polgármesterjelöltjeik stabil második-harmadikként csipegettek szavazatokat hol innen, hol onnan.
324 szavazattal Karácsony Gergely nyerte a főpolgármester-választást
Végig rendkívül szoros volt a küzdelem közte és Vitézy Dávid között, Karácsony csak a 94 százalékos feldolgozottságnál vette át a vezetést. Vitézy szerint újraszámolás lesz.
Továbbra is a kistelepüléseken élők az aktívabbak, de ébredeznek a 20 ezer feletti városok is
A reggel 9-es napközbeni részvételi adat alapján továbbra is aktívabbak a kistelepüléseken élő választók.
1 főpolgármester, 32 fővárosi képviselő, 23 polgármester, 397 kerületi képviselő – és ez mind egy...
Vannak országok, ahol parlamenti választásoknál sem mozdul meg akkora szervezet, mint ami nálunk a budapesti helyhatósági választásokat vezényli. A legizgalmasabb önkormányzati csaták most is a...
Az Európai Zöld Párt elhatárolódik az LMP-től és Karácsonyt szeretné Budapest főpolgármesterének
Elővigyázatosságból felfüggesztették politikai együttműködésüket.
Politikusaink egy két kilométer sugarú körben szavaznak, pedig milyen nagy Budapest
Buda közepén voksol Dobrev, Karácsony, Magyar, Orbán és Vitézy is.
Szombaton tetőzik Budapesten a Duna
Több mint nyolcszáz kilométeren van árvízvédelmi készültség Magyarországon.
Bárki is lesz a következő főpolgármester, pokolian nehéz évek várnak rá
A korábbi felmérések szerint Karácsony Gergelynek és Vitézy Dávidnak sem lenne többsége a Fővárosi Közgyűlésben, hiába nyernék meg a választást. Rá lennének szorulva más pártok támogatására...
Vitézy: Nem fogok koalíciót kötni a Fidesszel vagy a DK-val
A Fidesz által támogatott jelölt továbbra sem tartja magát a Fidesz jelöltjének.