Budapest

Orbán Szentkirályi visszalépéséről: Engem meggyőzött, elfogadtuk a döntését
A miniszterelnök azután ment be a TV2-be, hogy a főpolgármester-jelöltje visszalépett Vitézy Dávid javára. Azt is mondta, bízik abban, hogy még ilyen háborús időben sem vezetik vissza a...
Karácsony-Vitézy párharc: ki melyik pártra számíthat támogatóként?
Szentkirályi Alexandra visszalépése után többen szinte azonnal egyértelművé tették, ki mögé állnak be a főpolgármester-választáson, de továbbra is akadnak szereplők, akik egyik jelölt mellett sem...
Magyar Péter megírta, milyen céljai vannak Budapesten
De a legfájóbb kérdésekben nem árult el konkrétumokat. Építenének gyaloghidat és bevezetnék, hogy éjszaka is járjanak a metrók, de nem tudjuk meg, mit kezdenének a bringasávokkal, vagy a Lánchíddal.
Fák dőltek ki, diónyi jégesőt szórt a vihar Budapest északi részére
A viharkárok elhárításán több helyen dolgoznak a tűzoltók.
A harmadik nőt áldozta be a Fidesz négy hónapon belül Szentkirályi visszalépésével
Novák Katalin és Varga Judit után Szentkirályi a harmadik jelentős női politikus, akit a kormánypárt leszedett 2024-ben, és még az év felén sem vagyunk túl. Bár már nem is nagyon maradt miből...
Már péntek estétől lezárják a Hősök tere környékét Magyar Péter tüntetése miatt
Több busz is terelve fog közlekedni, a lezárások várhatóan szombat éjfélig lesznek érvényben.
Budapesten szombaton, az alsó rakpart szintjénél tetőzik a Duna
A péntek reggeli adatok szerint hosszan elnyúló tetőzésre lehet számítani a folyó magyarországi szakaszán.
Karácsony Gergely: Az emberek a hatalom embereit vagy az emberek hatalmát választhatják
A főpolgármester szerint Vitézy ideális ember arra, hogy a Fidesz gazdasági érdekeit szolgálja, ezért is állt mögé a kormánypárt. Sajnálja azokat, akiket Vitézy „átvert”.
Tarlós Szentkirályi visszalépéséről: Nincs véleményem
Ezzel a rövid mondattal kommentálta a visszalépést a volt főpolgármester.
Kövess minket Facebookon is!