Interjú
Török Gábor: Nincs esély megdönteni a Fidesz uralmát
A politikai elemző szerint Tiborcz István el tudná magát képzelni fontosabb gazdasági pozícióban is, de ennek addig nincs politikai jelentősége, „amíg a király szeme mindenhová belát”.
Böjte Csabát pedofíliáról kérdezte a Népszava, megszakította az interjút
A szerzetes szerint statisztikai alapon sokkal több tanár, orvos, taxisofőr követ el ilyen visszaélést, mint pap.
Kútvölgyi Erzsébet: Mekkora bűn az, ha valaki azt kéri tőlem, hogy fogjam meg a farkát?
A Kossuth-díjas színésznő sarkos véleményt mondott Marton László zaklatási ügyéről Veiszer Alinda műsorában, szerinte ha ez nem lett volna, a rendező még mindig élhetne.
Krausz Ferenc: Nem számítottunk a Nobel-díjra, ez a díj visszajelzés a politika irányába is
A Nobel-díjas kutató az MTA-nak adott interjújában azt mondta, hogy az orvosi alkalmazás területén nagyon biztató eredményeik vannak.
Németh Zsolt: Nem Magyarországon fog múlni Svédország NATO-tagsága
A külügyi bizottság elnöke azt mondta, a magyar parlament még a törökök előtt jóvá fogja hagyni a svédek NATO-csatlakozását.
A világ egyik legrosszabb filmjében szerepelt, mégsem utálja az emlékét
Greg Sestero neve örökké összeforr a The Room című bizarr drámával, de azóta ír, rendez, a forgatásról szóló könyvéből pedig James Franco rendezett Oscar-díjas életrajzi filmet. A kultfilmet a...
Ha én vesztek, akkor elképesztő szenvedést kell értelmetlenül átélnem
„Egy 90 kilós, makkegészséges ember voltam, most egy 74 kilós, mozgássérült ember vagyok” – mondta a Telexnek Karsai Dániel alkotmányjogász, akit egy éve ALS betegséggel diagnosztizáltak. Karsai a...
A Magyar Nemzet exkluzív kérdése Szijjártó Péterhez: Fogunk fázni?
A kormányközeli lap mesterszinten űzi az alákérdezést, a külügyminiszter mesterien önismétel. Exkluzív kordokumentum.
Szeretnék visszamenni ahhoz a Manuelhez, akinek lopnia kell, akit otthon bántalmaznak
Manuel a magyar mainstream könnyűzene egyik legnépszerűbb arca, aki ByeAlexszel megreformálta a tévés tehetségkutatókat. A Spotify Global listájára is feljutó előadó az After vendége volt.
Győzike: Életemben egyszer playbackeltem
„24 év alatt igenis megtanultam énekelni!” – mondta az énekes a Mokkában.









