Interjú
Nem arra vágytunk, hogy valaha stadionrock-zenekar legyünk
Az Átriumban mutattuk be a Telex támogatóinak a Kispál és a Borz visszatéréséről készült dokumentumfilmünket, ami után a zenekar arany felállásával, Lovasi Andrással, Kispál Andrással és Dióssy D....
Minden taps annak a kisgyereknek szól, aki csak az alkoholista apja figyelmére vágyott
Magyarországon több százezer gyerek nő fel olyan családban, amelyben az egyik szülő iszik. Kovács András Péter is így nőtt fel, neki az apja alkoholista volt. Saját élményeiről is ír abban a most...
Varga Livius: 18 éves koromban becsiccsentettem, és 30 évig csak ráittam
A Quimby tagja beszélt a zenekarról, mulatozásról, jógáról és függőségekről is. „Magyarországon nem tudsz semmivel foglalkozni úgy, hogy ne találkozz függőkkel.” – mondja. Kevesen tudják róla, hogy...
Aj Vej-vej: Minden szabadság az arra való törekvésben rejlik
„Amikor egy társadalomban kitörlik és korlátozzák a tényeket és az egyéni gondolatokat, az élet értéke maximálisan sérül.” Akár kínai börtönben, akár New Yorkban tartózkodik, Aj Vej-vej...
Külső szemmel azt is el tudtam fogadni, hogy a csávónak az agyára ment minden cucc
Pálinkás Tamás a kétezres évek kultikus rockzenekara, az Isten Háta Mögött frontembereként tűnt fel. A feloszlás után évekig próbálkozott popzenei karrierrel, új együttesével viszont némileg...
Orbán Ráhel elárulta: ő a kacsát, Orbán Viktor pedig az angol pudingot szokta elrontani karácsonykor
A miniszterelnök lánya a Mandinernek adott exkluzív interjút, amiből kiderül: nem emlékszik, nem bánja, nem gondolta, nem volt miért, nem foglalkozik vele, eszébe se jutott, nem számít, nem érdekli.
A Fidelitas új elnöke szerint a szervezet egy utánpótlás-nevelő csapat, olyan, mint egy focicsapat...
Farkas Dániel a Mandinernek adott interjúban beszélt a Fidesz ifjúsági szervezetének legfontosabb feladatairól.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A vaskupolával megjelenik a haditechnika csúcsa a magyar légvédelemben
A honvédelmi miniszter egy interjúban arról beszélt, a cél „egy elhivatott, ütőképes, elrettentő erőt felmutató hadsereg felállítása”.
Hogyan fogja a klímamigráns a határon bebizonyítani, hogy tényleg a klímaváltozás miatt menekül?
A klímaváltozás már itt van, a klímamigráció még csak közelít, és több olyan kérdést hoz magával, amit nehéz megválaszolni. Ki számíthat klímamenekültnek, ha még a tudós sem tudja megmondani, egy...
Könnyű volt akkor azt ránk aggatni, hogy ez egy hipszter valami
10 év után készítette el az első nagylemezét a Bermuda, méghozzá Szerb Antal regényéhez, az Utas és holdvilághoz írtak egy komplett stúdióalbumot. Az After Podcastben meséltek erről, a 2010-es évek...









