Jogállamisági mechanizmus

„Még mindig lefelé tartunk” – Magyarországon járt az Európai Parlament új magyarügyi felelőse
Tineke Strik szerint hiába próbálta a magyarországi útja előtt felvenni a kapcsolatot a kormánnyal, elfoglaltságra hivatkozva elutasították. Úgy látta, a tagállamok kerülik a beavatkozást, az...
Egyre nagyobb az esély, hogy több mint egymilliárd eurót veszítsünk
Várhatóan csak novemberben hallgatnák meg az új Európai Bizottság leendő tagjait, így legkorábban decemberre állhatna össze a testület, amivel a kormánynak egyezkednie kellene, hogy idén ne bukjunk...
Orbán szerint nincs uniós pénzhiányunk. A valóságban továbbra is százmilliárdok elbukása a tét
A miniszterelnök azt mondta, folyamatosan jönnek az uniós támogatások és van 12 milliárd euró „a számlánkon”. Azt már a későbbi mondatai is árnyalták, hogy ez mennyire igaz, ráadásul csak az egyik...
Furcsa helyzetek sorát hozhatja a hétfőn induló magyar uniós elnökség
Korlátozott a féléves elnökség befolyása, de így is van jelentősége. Akár jöhet magyar elnökséggel indított eljárás a magyar kormány ellen, stadionba tervezett európai csúcstalálkozó, és olyan cél,...
Medián: A Tisza Párt szavazói a leginkább kormánykritikusak, ha a korrupcióról van szó
Más pártokhoz képest is nagyobb arányban gondolják úgy, hogy az EU-nak igaza van a kormánnyal szemben.
Lengyel igazságügyi miniszter: Nem csettintésre fogunk tudni rendet rakni, de a közmédia már...
Adam Bodnar a CEU Demokrácia Intézet paneljén a jogállamiság visszaállításáról tartott előadást. Szóba került az is, hogy a lengyel jogállamisághoz való kísérletezésből mit tanulhat az EU, és hogyan...
Jogos és jól megindokolt volt magyar EU-támogatások zárolása az uniós költségvetés őre szerint
Az Európai Számvevőszék megállapításai a kormány több állításával ellentétesek a befagyasztásokról. Úgy vélik, az EU új jogállamisági biztosítékai dicséretes előrelépést jelentenek, de vannak...
Az EP szerint egyes uniós politikusok a Kreml érdekeit szolgálják, a Fidesz nem szavazott
A nagyobbik kormánypártból a Belaruszt elítélő állásfoglalásnál sem nyomtak gombot, de ugyanabban a szavazási blokkban Szerbiánál nemmel, Venezuelánál igennel voksoltak.
Orbán szerint kiharcolták, de elég szerény az EU-csúcson elért eredmény
Orbán nem vétózott, együtt szavazta meg a 27 tagország Ukrajna támogatását az uniós költségvetésből. Hónapokig tartó bizonytalanság és sok tagállami vezető felbőszítése egy több százmillió eurós...
Von der Leyen: 20 milliárd euró befagyasztva marad, amíg Magyarország nem teljesíti a feltételeket
Az Európai Bizottság elnöke a szabályokkal és a reformokkal magyarázta, miért tették elérhetővé az EU-források egy részét. Az EP-képviselők jó része szerint Orbán Viktor zsarolt, a Fidesz szerint...
Kövess minket Facebookon is!