Karácsony Gergely

„A kormány suttyomban állítólag már beadta a 2036-os olimpiai pályázatot” – visszatért Magyar...
A Tisza Párt elnöke több mint két hónap után tért vissza az ATV műsorába. Az egészségügy helyzetéről és a többi politikai erővel való párbeszédről is kérdezték.
Demszky: Karácsonynak meg kellene tanulnia angolul, Gyurcsány meg nárcisztikus
A volt főpolgármester szerint vagy Magyar Péter van, vagy marad „ez a potrohos akasztófavirág”.
Szentkirályi Alexandra nem egyeztet az őt fővárosi frakcióvezetőként megkereső Magyar Péterrel,...
A Fidesz volt főpolgármester-jelöltje Facebookon üzent a Tisza Párt elnökének, Magyar azzal reagált, hogy gyerekesnek nevezte őt.
Magyar Péter Karácsony Gergellyel tárgyalt
A Tisza Párt és a főváros vezetője Budapest jelenlegi helyzetétől és jövőjéről egyeztetett egymással.
Azt kérik Karácsonytól, hogy a fővárosi közszolgáltató cégek dolgozói is kapjanak jutalmat
A főváros nemrég osztott szét 172 millió forint prémiumot cégeinek vezetői között.
Karácsony találkozott a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökével
Akkor lehetne konszenzus egy budapesti pályázat mögött, ha „a város zöld fejlesztését jelentő olimpiai koncepció” valósulna meg a főpolgármester szerint.
Magyar Péter csütörtökön találkozik Karácsony Gergellyel
A Tisza Párt elnöke harmadik élő YouTube-műsorába Radnai Márkkal együtt ült be, akivel főleg arról beszélgettek, hogyan épül a pártszervezet.
„Ez nem kampány volt, hanem káoszfutam” – a 24.hu bemutatta, milyen volt belülről Karácsony...
„Ment az üvöltözés, hogy nyeljük már le a Klára fejét, nem fog az nekünk ártani” – mesélte a lapnak az egyik megszólaló a Dobrev-Kunhalmi-Karácsony plakátokról.
Annak a vezetőnek is jutott a főváros 172 milliós prémiumkeretéből, aki már a MÁV-hoz igazolt
2,2-11 millió forint közötti jutalmakat osztott ki a főváros a tulajdonában lévő cégek vezető beosztottja között.
Karácsony Gergely: A fővárosnak jelenleg nincs lehetősége arra, hogy betiltsa a helikoptertaxikat
A főpolgármester azt ígéri, hogy felterjesztési jogával élve jogszabály-módosítást kezdeményez.
Kövess minket Facebookon is!