Karácsony Gergely

Karácsony Gergely azonnali vizsgálatot rendelt el a bicskei igazgató fővárosi kitüntetése miatt
A pedofil bűncselekményekért később elítélt igazgató 2015-ben, a fideszes városvezetés idején kapott díjat, pedig már 2011-ben tettek panaszt ellene, amiről a főváros is tudhatott.
Karácsony: Ez a kegyelmi ügy nem rendszerhiba, hanem maga a rendszer
Novák Katalin lemondása mellett a főpolgármester beszélt a Budapest-bérletről, a mini-Dubajról és a Lánchíd-felújítás ügyéről is.
Karácsony Gergely: Ez a mostani hiba valójában leleplezi az egész rendszer züllöttségét
A főpolgármester megőrizné Budapestet köztársaságnak, de nem szeretne kiválni az országból. Kampányindító rendezvényén azt ígérte: ha kap újabb öt évet az önkormányzati választáson, az életpárti...
Felújítja a Nagykörutat a főváros, a tervezés már idén elindul
A felújítás mellett vállalkozásfejlesztési programot is indítanak, az ideiglenes kerékpársávok helyett pedig jönnek a véglegesek.
Ha így megy tovább, ingyenes is lehetne a közösségi közlekedés Magyarországon
Nem látszik, miből gazdálkodja ki az állam és a főváros a kieső jegyárbevételeket, és már nem vagyunk messze egy olyan forgatókönyvtől, hogy jobb is lenne, ha ingyenes lenne a közösségi közlekedés.
Szaniszló Sándor milliókat keresett a befektetéseivel, Horváth Csaba ingatlanokat örökölt
Karácsony Gergely törlesztett egy keveset a banki hiteléből, Bősz Anett eladta a Toyota Priusát.
Ungár Péter: Karácsony Gergely jelenleg Gyurcsány Ferenc és Donáth Anna közös jelöltje
Az LMP társelnöke arra reagált, hogy a momentumos Bedő Dávid kijelentette, Vitézy Dávid politikai értelemben Orbán Viktor és Ungár Péter közös jelöltje.
Nemet mondtak a főispáni felhívásra, nem törli el a főváros a teherforgalmi behajtási díjat
A Fővárosi Közgyűlés rábólintott a Budapest-bérletről, illetve a megyebérletről szóló megállapodásra is.
Medián: Vitézy Dávid 23, Karácsony 37 százalékot kapna, ha most lenne a főpolgármester-választás
A volt közlekedési államtitkár valószínűleg megelőzné a kormánypártok eddig ismeretlen jelöltjét, aki 21 százalékot kapna.
Karácsony szerint 4-5 milliárd kiesést okozhat Budapestnek a bérletmegállapodás, de bevállalják
A BKK és a MÁV érintett bérleteladási bevételei közös kalapba kerülnek, férőhely és kilométer alapján osztják el havonta. Azt várják, hogy növekedni fog a tömegközlekedés népszerűsége.
Kövess minket Facebookon is!