Kinevezés
Visszavonták a győri rendőrkapitány vezetői kinevezését
A rendőrkapitányt pénteken vették őrizetbe, és hétfőn rendelték el a letartóztatását.
Nem egy, hanem rögtön két irányítója lett a magyar női vízilabda-válogatottnak
Mihók Attila és Cseh Sándor veszi át a stafétabotot Bíró Attilától.
Elképesztő izgalmak a Magyar Közlönyben: államtitkárrá nevezték ki Zsigmond Barna Pált
A lájk- és kommentversenyző politikus mostantól az európai ügyek államtitkára lesz.
Új miniszterelnököt neveztek ki a nigeri puccs mögött álló katonák
Az új kormányfő 2010-ig pénzügyminiszter is volt, az akkori elnököt is puccsal váltották le.
Čaputová kinevezte miniszterelnöknek Ódor Lajost
A magyar származású miniszter vezeti a szlovák hivatalnokkormányt, de magyar a pénzügyminiszter és a beruházási, regionális fejlesztési és informatizációs miniszter is.
Tizenegy év után újra lesz magyar nagykövet Örményországban
Szijjártó Péter még decemberben jelentette be a magyar-örmény diplomáciai kapcsolatok helyreállítását, most Sikó Anna megbízást is kapott.
Újabb öt évre kinevezték Vidnyánszky Attilát a Nemzeti Színház igazgatójának
A rendezőt 2012 -ben nevezték ki először a Nemzeti élére.
Jóváhagyta a Választási Bizottság, Ráczné Földi Judit lesz a DK új országgyűlési képviselője
A Momentum egy meghatalmazás visszavonásával próbálta megakadályozni Ráczné kinevezését, most a Kúriához fordulnak.
Orbán kinevezte a másik újonnan létrehozott korrupcióüldöző állami szervezet vezetőjét
Dr. Karácsoni-Pej Melinda a NAV-tól érkezik, kinevezése négy évre szól.
Szlovéniában népszavazással döntötték el, hogy nem nevezheti ki a parlament a közmédia vezetőit
Az előző kormány megpróbálta kisajátítani a köztévét, a szlovénok nem kértek belőle.