Kormányalakítás
A járvány közepén robbantottak egy politikai válságot, és nagyon büszkék magukra
Az olasz politikusok a válságkezelés helyett az egymással való leszámolásra összpontosították erőiket az utóbbi hetekben, de még az is lehet, hogy ebből a végén jól jön ki az ország.
Az Európai Központi Bank volt elnökét kérték fel kormányalakításra Olaszországban
A 73 éves Mario Draghi a hírek szerint már kész kormánylistával járult az államfő elé.
Orbán gratulált Orban utódjának
Románia új miniszterelnöke, Florin Citu számíthat a magyar kormány támogatására.
Kisebbségi kerettörvényt is ígér az alakuló román kormány programja
A 270 oldalas kormányprogram 2 oldalt szentel a kisebbségek védelmével kapcsolatos törvényalkotási és kormányzati intézkedéseknek.
A Nemzeti Liberális Párt pénzügyminiszterét kérték fel kormányalakításra Romániában
Klaus Iohannis államfő Florin Cîţut bízta meg az új kormány kialakításával.
Miniszterelnök-helyettesi és két miniszteri tisztséget kap a formálódó román kormányban az RMDSZ
A koalíciós pártok pénteken egyeztek meg a legfontosabb tisztségekről, a Romániai Magyar Demokrata Szövetségé lesz a környezetvédelmi, illetve az ifjúsági és sportminisztérium.