Koronavírus

Enyhül a járvány, de minden visegrádi országban felbukkant az omikron
Az esetszámok már minden visegrádi országban csökkennek.
Ordítva támadt Covid-tesztet végző mentősökre egy vírustagadó férfi Tabon
A férfi percekig ordítva, ököllel püfölte a mentőautót, mert azt feltételezte, hogy a mentősök előre megfertőzött tesztekkel szeretnék fenntartani a koronavírus-járvány látszatát.
154 beteg meghalt, 4977 új fertőzöttet találtak egy nap alatt
5856 beteget ápolnak kórházban, közülük 519-en vannak lélegeztetőgépen.
Lejárt a határidő, nem sok állami alkalmazott hagyta az utolsó pillanatra a kötelező oltást
Az állami dolgozók jelentős részének tegnapig kellett felvennie a védőoltást, de ezen a héten eddig nem igazán tülekedtek az első dózisokért.
Emlékeztető oltást javasol a Janssen vakcinájából az Európai Gyógyszerügynökség
A második adag beadását legalább két hónappal az első után javasolják a 18 év felettieknél.
Milyen ötödik hullámot okoz az omikron? Dél-Afrikában már látják, Nagy-Britanniában készülnek
Az új koronavírus-változat Dél-Afrikában feleannyi idő alatt rekordmagas fertőzöttszámokat produkált. Bár a fő tünetek inkább az influenzára hasonlítanak, a túl sok fertőzött próbára teheti a...
Hollandiában a járvány alatt fellendült a kannabisz-kereskedelem
Bár a kávézók kiürültek, elvitelre lehet füvet kapni: a hágai üzletek szerint pedig rég keresték fel őket ennyien, mint most.
Karikó Katalin az év egyik hőse a Time magazinnál
Három másik kutatótársával együtt került az újság címlapjára.
Magyarországon is megjelent az omikron variáns
A mutáció egy házaspárt fertőzött meg, akik nem jártak külföldön, így biztosan itthon kapták el a betegséget.
Kövess minket Facebookon is!