Koronavírus

Csütörtöktől postázzák az új nemzeti konzultációt, íme az összes kérdés
Meglepően sokat szerepel benne egy mostanában elhanyagolt, régi ismerős: Soros György.
Valami „súlyos incidens” volt Észak-Koreában, veszélybe sodródott az ország népe, közölte az...
Kim Dzsongun pedig megrótt számos párttisztviselőt. Mindez a koronavírus-járvánnyal van összefüggésben.
Mindenkit megtéveszthetett a koronavírus halálozási adatokkal az operatív törzs
A KSH szerint a harmadik hullám idején kevesebben haltak meg Magyarországon, mint a második hullám alatt. Ez egyáltalán nincs összhangban az operatív törzs jelentéseivel.
35 ezer vakcinát semmisíthetnek meg napokon belül Romániában
Adományozott és adott is el Astrazenecát Románia, egy kontingens szavatossága mégis napokon belül lejár, miközben az átoltottság feleakkora sincs, mint Magyarországon.
A reméltnél lassabban indulhatnak újra a turistahajók
Európában már próbálkozik az ágazat, Észak-Amerikában a következő hetekben futnak ki a hajók, de idén még biztosan nem áll újra szolgálatba az összes.
Münchenben a koronavírusos betegek 25 százalékánál igazolták a delta variánst
Az elmúlt egy hétben megemelkedett a delta variánst hordozó betegek száma. Münchenbe számos magyar látogat szerdán a német–magyar Eb-meccs miatt.
Az elmúlt 50 év leghalálosabb hetével tetőzött a harmadik hullám Magyarországon
Az elmúlt fél évszázadban népességarányosan egyetlen héten sem veszítették annyian életüket Magyarországon, mint az idén március 22 és 28. között.
Egy igazoltan koronavírus-fertőzött francia család is a szurkolók között ült a magyar–francia...
A járványügy kontaktkutatást rendelt el, egy kiskorú magyar szurkolót tíznapos karanténra köteleztek.
Kövess minket Facebookon is!