Marco Rubio
Orosz tisztviselőkkel találkozik Szaúd-Arábiában az amerikai külügyminiszter
Azt egyelőre nem tudni, hogy ukrán képviselők lesznek-e az asztalnál.
Az amerikai külügyminiszter felhívta Lavrovot
Vlagyimir Putyin és Donald Trump elnök találkozójáról is egyeztettek.
A Hamász késlelteti a következő túszok szabadon bocsátását
Azzal vádolják Izraelt, hogy megsértette a tűzszünetet. Nem az első alkalom, hogy a Hamász miatt csúsznak a fogolycserék.
Oroszország és Belarusz vezetői is örülnek az USAID leépítésének
Az USAID segélyprogramokat valósít meg világszerte, a támogatások befagyasztásával azonban sok külföldi segélyszervezet bajba került.
Kína reméli, hogy Panama megszabadul az amerikai beavatkozástól és helyes döntést hoz
Trump nemrég pont a kínai befolyással takarózva jelentette be, hogy átvenné a Panama-csatornát.
Az amerikai külügyminiszter szerint csak átmenetileg telepítenék ki a lakosságot Gázából
Marco Rubio Trump korábbi, nagy port kavaró bejelentését finomította, szerinte a terület újjáépítése után visszaköltözhetnének a gázaiak.
Trump külügyminisztere vette át az USAID irányítását
Elon Musk be akarja záratni a legnagyobb amerikai állami segélyszervezetet.
Csökkenteni kell a kínai befolyást Panamában, különben baj lesz az amerikai külügyminiszter szerint
Marco Rubio a közép-amerikai országban járt, ahol többek között az illegális bevándorlók visszatoloncolásáról is egyeztettek.
Panamába utazott az amerikai külügyminiszter, hogy megszerezze a csatornát
Trump már a beiktatása előtt bejelentette, hogy az USA át fogja venni a Panama-csatornát, nehogy az rossz kezekbe kerüljön.
Az amerikai külügyminiszter szerint Trump nem tréfált, szükségük van Grönlandra
Marco Rubio azt mondta, hogy az Északi-sarkvidék kulcsfontosságú lesz a hajózási útvonalak szempontjából.