MÁV
Fél évet csúszik a Nyugati pályaudvar felújítása
Ötven éve rejtett hibák kerültek felszínre a tetőszerkezet bontása során. Évtizedekig áztak a falak, tönkrementek a nyílászárók. Csak jövő nyárra készülhetnek el a munkákkal.
Forgalomba áll az első felújított FLIRT motorvonat
Összesen hatvan régebbi beszerzésű vonatot korszerűsítenek 2023 végéig.
MÁV: Csökkentek a vonatjegyárak a Dunántúlon
Több és olcsóbb vonat lesz Észak-Magyarországon is, a vasúttársaság utasainak fele már az interneten vásárol jegyet.
A sín mellett tereprendeztek, átvágtak egy földkábelt
A Mezőzombor és Tokaj vasútállomások közötti szakaszon megszűnt a számítógépes összeköttetés, a két település közötti vasúti átkelőknél nem működnek a lámpák.
Veszélyes anyag szivárog egy tartálykonténerből Soroksár és Dunaharaszti között
A szakaszon vonatok helyett egész vasárnap pótlóbuszok közlekednek.
Létrejön a legnagyobb magyar cégcsoport, de még nem tudni, van-e értelme
Az összetolt MÁV-Volánbuszban több mint 55 ezren dolgoznak, de a közös tarifa- és jegyrendszer kialakításának még csak a kísérlete kezdődött el.
Két hónapot késik, de novemberben érkezhet a szegedi tram-train
Jövő ősszel már utasokat is szállíthat.
Jönnek az új, alacsonypadlós, csuklós, egylégterű HÉV-ek
Összesen 42 db (+ 12 opcionálisan megvásárolható) új HÉV-szerelvény beszerzésére írt ki pályázatot a MÁV-HÉV.
Tízmillió dolláros gépet vásárolt a MÁV
Az amerikai Harsco Corporation 10,3 millió dolláros szerződést írt alá a MÁV-csoportba tartozó MÁV-FKG Kft.-vel egy sínköszörűgép szállítására.
Amiben a MÁV oktatja Európát: az éjszakai vonatokban Magyarország messze a nyugatiak előtt jár
Béccsel holtversenyben Budapest az EU éjszakai vonat fővárosa, de hamarosan akár az osztrákokat is előzhetjük a MÁV tervei szerint.