MSZP
Meghalt az MSZP egyik koronavírus-fertőzött tagja
A hírt a párt országgyűlési képviselője, Komjáthi Imre erősítette meg.
Az Alkotmánybírósághoz fordul az MSZP
Aki maga fizeti a jelenleg 7710 forintos egészségügyi szolgáltatási járulékot, mindenképpen olvassa el, miért.
Elhunyt Mandur László, az Országgyűlés korábbi alelnöke
Az egykori MSZP-s politikus, fotográfus, mérnök, közgazdász halálhíréről az MSZP a közösségi médiában számolt be.
Akkorát alkudozott az MSZP, hogy átütő győzelem lett a teljes leégésből
Mit nyert a Jobbik az összefogással? Miért uralta le az ellenzéket az MSZP? Feltámadt az LMP? Nyolc ábrán az önkormányzati választás tanulságai.
Alamizsnáért passzolta le médiáját az MSZP és volt pénztárnoka a Fidesznek
Úgy tűnik, hogy az MSZP alapítványa és volt pénztárnoka is vesztett azokon az ügyleteken, amelyek a Népszabadság bezáráshoz és több lap fideszes bekebelezéséhez vezettek.
A Facebook árulkodik arról, hogyan robbanthatott a DK és a Momentum
Hogyan uralja a Fidesz a Facebookot, ha ott két párt is nagyobb nála? Miben a legjobb a DK? Mi a különleges a Momentumban? Ilyen volt a kampány a Facebookon.
Ezeken a térképeken megnézheted, hogyan álltak fejre az ellenzéki erőviszonyok Budapesten
Összeszedtünk minden fontos adatot a nagy fővárosi ellenzéki fordulatról. Úgy tűnik, hogy az LMP-sek inkább a Momentumhoz, az MSZP-sek a DK-hoz pártoltak.
A Jobbik döbbenetes összeomlásán óriást nyert a Fidesz és a DK
A leginkább jobbikos településeken még erősebb lett a Fidesz, de a legtöbbet a DK nyerte, amely meg tudta többszörözni a támogatottságát.
A győztesekhez tartozni jó, akkor is, ha politikai táborokról van szó
Az MSZP-sek jóval boldogabbak voltak a fideszeseknél, amíg az ő pártjuk volt kormányon. 2010 óta viszont a szocialisták bizonyulnak a szomorúbb csoportnak az egyre derűsebb Fidesz-szimpatizánsokkal...
Már nem Puch Lászlóé a cég, amely százmilliókért adott tanácsot az MSZP-nek
A társaság papíron több megrendelést kapott az elmúlt években az MSZP-től, mint amennyi a tényleges bevétele volt.