Oktatás

A „papíros gyerekek” az igazán nagy vesztesei a kormány oktatáspolitikai hadjáratának
Annak sem könnyű alapítványi iskolába jutni, akinek nincs sajátos nevelési igénye, annak pedig, akinek van, szinte már lehetetlen.
Várkonyi Andrea: A férjemet bizonyos dolgokra nem nehéz rávenni, ezek egyike az adományozás
Elbüszkélkedtek vele, hogy az elmúlt években a jachtjuk árának húszadát oktatásra költötték.
119 konténertanterem van az országban, Rétvári Bence szerint ezzel nincs semmi probléma
Az államtitkár szerint a konténeres tantermekben történő tanulói elhelyezés modern, megfelelő, jól felszerelt, ápolt és egységes környezetet biztosít.
Budai kerületekben a 60 százalékot is meghaladja a diplomások aránya, 300 településen az 5...
A magyar települések 40 százalékában 10 százaléknál kevesebb a diplomások aránya, a II. és a XII. kerületben viszont 66 százalék ez a mutató.
„Egy öntudatos társadalomban az SNI-s gyerekek szülei már régen beperelték volna az...
Amiért nem felkészített pedagógusok foglalkoznak a gyerekükkel, mondta a Telexnek egy szakember. Vírus, stressz, mozgáshiány és a túldiagnosztizálás is hozzájárulhat ahhoz, hogy többszörösére nőtt...
Tanárhiány ide vagy oda, egyre több diák tanulja, hogyan kell túlélni a Gripenből való katapultálást
6 iskolában tesztelik a kötelező honvédelmi ismereteket, 144 iskolában pedig azt tanulhatják a diákok egy vaskos katonai kézikönyvből, hogyan kell lőni gépkarabélyokkal és hogyan kell bánni a...
Konténereket telepítenek a tarthatatlan állapotú általános iskolához Gyömrőn
Úgy indult el a tanév, hogy két osztálynak nincs tanterme. Felújításra egyelőre nincs lehetőség.
Öt tüntető ellen indítanak eljárást a pénteki demonstráció után
Pirotechnikai eszközök és gyülekezési joggal való visszaélés miatt.
A diáktüntetés, aminek a végén elüldözték a Hír TV-t
Több ezren tüntettek a státusztörvény bevezetése és az oktatás általános helyzete miatt. Találkoztunk olyan volt tanárral, aki kezdő buszvezetőként is jobban fog keresni, és olyan diákokkal is,...
Több ezren tüntettek az oktatás jövőjéért a demokrácia napján, a rendőrök nem engedték a...
A tüntetők először a Margit hídon át a Kossuth térre vonultak, majd a Fridays for Future tüntetésén vettek részt. A diákok egy csoportja elindult a Karmelitához, de a rendőrök elállták az útjukat....
Kövess minket Facebookon is!