Oktatás
Október végéig kell dolgozniuk azoknak a pedagógusoknak, akik nem írják alá az új szerződést
Maruzsa Zoltán nem számít sok távozóra, mert a státusztörvény végső verziója szerinte igenis kedvező a pedagógusoknak.
Novák Katalin aláírta és ki is hirdette a státusztörvényt
Az új jogszabály a Magyar Közlönyben is megjelent.
Sosem láttunk még Fidesz-kormányt ilyen elszántan spórolási lehetőségeket keresni
Annyira nincs pénz, hogy már a kormányzati kiadások legalább 20 százalékán próbálnak fogni valamit.
Szijjártó: Folytatni kell az együttműködést Oroszországgal a szankciók által nem korlátozott...
A külügyminiszter fogadta az orosz egészségügyi minisztert, beszélt Paks II.-ről, az ukrán nyelvtörvényről, az OTP-ről és arról is, hogy még soha nem jelentkezett ennyi orosz diák magyar ösztöndíjra.
120 iskolában indulhat el szeptembertől a honvédelem tantárgy oktatása
Az oktatókat a Honvédelmi Minisztérium biztosítja.
A Párbeszéd elégtelen bizonyítványt adott át a kormánynak a státusztörvény szavazása előtt
Közben a Kossuth téren tüntetnek a törvény elfogadása ellen.
Nádori Gergely: Hazaárulók
Tizenkét év fideszes kormányzás után egy végletekig lerongyosodott, idejétmúlt, hasznos és hatékony tudást még csak véletlenül sem adó, diszfunkcionális oktatási rendszert tud csak felmutatni a...
MCC-főigazgató: Teljes félreértés, hogy lehet úgy oktatni, hogy tessék, itt van tíz könyv Orbán...
Szalai Zoltán 14 éve vezeti a lassan tízezer diákot oktató Mathias Corvinus Collegiumot. Szerinte a céljuk a tehetséggondozás és a társadalmi mobilitás elősegítése, és senkire semmilyen értékrendet...
Az orvosi igazolások szigorításától tartanak egy ellentmondásos módosítás miatt
Szigorításként értelmeznek egy társadalmi vitára bocsátott rendeletmódosítást a gyermekorvosok és tanárok, a kormányzat szerint viszont megmarad a szülői igazolás.
Véletlenül elküldték az igazságot
A közoktatás vezetőinek kiszivárgott levelezéséből kiderült, hogy eszük ágában sincs őszintén válaszolni a kérdésünkre. A Telex rögtönzött színjátszóköre előadja a tragikomikus jelenetet. Vizuális...









