Oktatás

A legnépszerűbb egyetemi szakok esetében is eltörlik a központilag meghatározott minimumponthatárt
A minimumponthatárt 2023-tól az adott intézmény határozhatja meg, így több egyetem is lazít a követelményeken.
Deutsch Tamás sportdiplomáciát is tanít a Milton Friedman Egyetemen
És még labdarúgó-stadionok üzemeltetését meg magánjogot is.
Január 23-tól hét napig tartó országos sztrájkot hirdet a PDSZ
Az egy évvel ezelőtti figyelmeztető sztrájk évfordulójára meghirdetik a szolidaritás napját.
Tüntetéssel ért véget a hatnapos Tudásmenet Budapesten
180 kilométert gyalogoltak Miskolctól az oktatásért. Azt ígérik, folytatják az akciókat, és január 31-én ismét országos ülősztrájk lesz.
Külföldön is keresi következő rektorát a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
Nemzetközi pályázatot írtak ki a MOME következő rektori posztjára, a pályázatban a szakmai előélet mellett hangsúlyosak a vezetői képességekkel kapcsolatos elvárások.
Mit érne az oktatásban a Pintér-féle tanári teljesítménybérezés?
Az OECD szerint az elv alapvetően nem ördögtől való, de erős feltételei vannak, hogy működjön. A szakszervezet szerint egymás ellen fordítaná a pedagógusokat, egy szakértő szerint pedig száz éve is...
Olyan nincs, hogy valami nem tetszik és befogom a számat, erre nevelem a diákjaimat is
Hat nap alatt 180 kilométer, Miskolctól Budapestig: erről szól a Tudásmenet, ami a magyar oktatás helyzetére akarja felhívni a figyelmet. Az út fizikailag megterhelő a résztvevőknek, de segít nekik,...
Elindult a Miskolcról Budapestig tartó gyaloglás az oktatásért
A menet a miskolci Herman Ottó Gimnázium elől indult, és a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium elé fog érkezni hat nap múlva.
Az év, amikor elkezdtek ránk omlani dolgok, amiket évtizedek óta halogatunk
Oktatás, energetika, vízgazdálkodás – több olyan kulcsfontosságú, nagy rendszer is súlyos válságjeleket mutatott idén, amivel évtizedeken át nem foglalkoztak megfelelően sem a kormányok, sem az...
Kövess minket Facebookon is!