Paksi bővítés

Lázár János letárgyalta Orbánnal, hogy ne hozzá kerüljön Paks II.
Még sok a nyitott kérdés a beruházást illetően, ezért sem került hozzá a paksi bővítés.
Eldőlt, hogy nem épülhet meg Finnországban a Paks II. mintaprojektjének számító atomerőmű
A Hanhikivi-1-nek a háború miatt befellegzett, így Magyarország egyedül maradt az EU-ban a Roszatommal dolgoztatni kívánó országként.
Orbán szerint teljesen reális, hogy megépül Paks II.
Aszódi Attila, a bővítés volt kormánybiztosa azt mondja, Magyarország szintje fölött fog eldőlni, hogy megvalósítható-e a projekt a Roszatommal.
Orbán Viktor nem tesz le róla, hogy 2029-30-ban elinduljon Paks II kereskedelmi üzeme
A kormányfő a Karmelitában fogadta Alekszej Lihacsovot, a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern vezérigazgatóját.
Lengyelországban sem építenek olcsóbban atomerőművet, mint a paksi összeg
A tervek szerint öt év múlva kezdődik az első lengyel atomerőmű építése, a nukleáris program 2040-ig 105 milliárd zlotyba kerül majd – számolta ki a Lengyel Gazdasági Intézet.
Közel 300 millióért vettek tévéket, vécékeféket és bútorokat a paksi bővítéshez
A bővítésen dolgozó munkások szállásáért felelős állami cég mindenből több száz darabot rendelt.
Kezd felpörögni az atomerőmű építése, 50 millióból készítik fel a Paks II Zrt.-t
Elég masszívan átalakíthatják a paksi atomerőmű bővítését felügyelő céget. Az orosz hitellel eddig nem éltünk, és a tervek szerint a jövőben is mindent előtörlesztünk.
Nem köszöni meg a természet a drágának ígérkező új Duna-hidat
Akár 50 milliárd forintot is felemészthet egy olyan híd építése, amit leginkább a sokak által megkérdőjelezett paksi bővítés indokol.
Közel hatvan milliárddal megtoltak Paks II-t, hitelestül kifizették az oroszokat
A műszaki terveket fizette ki az oroszoknak az állami cég. A korábban kedvezőnek tartott, de most már a piacinál kedvezőtlenebb hitelt nem vettük igénybe.
Verseny nélkül kaphatnak nagy munkákat Paks II telkén Mészáros Lőrinc cégei
Mészáros Lőrinc megszerzett egy céget, ami megnyert egy négy nappal később kiírt paksi közbeszerzést, majd még egyet, most pedig jöhet a harmadik és negyedik is.
Kövess minket Facebookon is!