Szakszervezet

A szomszéd autógyár szakszervezete pörgette fel a Suzuki béreit
2019-ben a győri Audi-gyárban a helyi szakszervezet sikeresen szervezett sztrájkot és érte el így szinte minden követelését. A Suzukiban hasonlóra készültek a munkások, de a cég gyorsan kivégezte a...
Az elmúlt harminc év legnagyobb vasutassztrájkjára készülnek Nagy-Britanniában
A közlekedési miniszter szerint a munkabeszüntetés millióknak okoz majd kellemetlenséget.
Szombaton tanárok részvételével szervez élőképet a minisztérium épülete elé a PDSZ
Folytatódnak a szakszervezetek és a kormány közötti sztrájktárgyalások.
Sör, kolbász, Trianon: megnéztük a Mi Hazánk majálisát a Hajógyári-szigeten
Toroczkai László az új világrend szervezte járványról és háborúról, Zelenszkijről és Kádár dolgozószobájáról is értekezett a rendezvényen, ahol azt is elmondta, hogy a melegek szerinte amúgy...
Több iskolában is folytatják ma a sztrájkot a tanárok
Pénteken is munkabeszüntetést tartanak. Szendvicsek visznek az Ukrajnából érkező menekülteknek.
800 ezer nettó alatt alig lehet kamionsofőrt találni
Az egyik szakszervezet szerint egekbe szökött a munkaerőhiány a fuvarozásban, emiatt a bérigények is elszabadultak.
15 százalékos béremelést kapnak a BKV-dolgozók 2022-re
Megszületett a bérmegállapodás a fővárosi cégnél.
Kövess minket Facebookon is!