Termékenység

Fact check: hiába sugallja Jordan Peterson, valójában nem derült ki, hogy a Covid-vakcinák miatt...
Valóban megfigyelhető csökkenés a vakcinák széles körű bevezetése után 9 hónappal, de még a tanulmány szerzői sem állítják, hogy ez azért lenne, mert az oltások belezavarnak a termékenységbe.
Egy tanulmány szerint több mint felére csökkent a férfiak spermiumszáma ötven év alatt
Az okokat nem vizsgálták, de a környezeten és az életmódon múlhat. Egy kutató szerint viszont nem meredek a csökkenés, csak régen nem tudtak jól spermiumot számolni.
Dél-Koreában vállalják a legkevesebb gyereket a nők a világon
Az országban idén is rekordalacsony az egy nőre jutó gyerekek száma, ami jelentősen hat a gazdaságra is.
Elcserélték két kaliforniai pár embrióit, beperelik a klinikát
A szülők három hónapig nevelték a kislányokat, mielőtt a DNS-teszt megerősítette, hogy az embriókat összecserélték.
Temérdek pénzt költünk rá, de a koronavírus még azt a kicsit is elviheti, ami eddig összejött
Tíz éve tart már a kormányzat hadjárata a magyar népességfogyás ellen, brutális összegeket fordítunk családtámogatásra, és ennek több szinten már látszik a hatása. A házasodási kedv évtizedes...
Kövess minket Facebookon is!