A béka feneke alatt van a háziorvosok presztízse, és ennek elsősorban a páciensek isszák meg a levét

• Amikor az egészségügyi rendszer válságáról beszélünk, ritkán kerülnek fókuszba a háziorvosok, pedig márciusi demonstrációján a Magyar Orvosi Kamara és a Magyar Orvosok Szakszervezete már összeomló háziorvosi rendszerről beszélt.
• Az Országos Kórházi Főigazgatóság adatai alapján országosan tartósan 628 betöltetlen felnőtt- vagy vegyes (tehát felnőttet és gyereket is ellátó) háziorvosi szolgálat van.
• Hogyan hatott a gyógyítás minőségére, hogy tartósan nő a betöltetlen praxisok száma és miért nem vonzó a fiatalok számára a pálya? Milyen vizsgálatokat végezhet most el egy háziorvos a betegellátás során és mire lenne szükség? Háziorvosokat kérdeztünk Csepeltől Tiszadobig.
  

„A betegeknek gyakran fogalmuk sincs arról, hogy mire való a háziorvos. Sokan csak beutaló- és táppénzespapír-gyárosnak gondolnak minket. Számtalanszor előfordult, hogy belgyógyászati leletekkel, EKG-val vagy más, magánszolgáltatónál készült laboreredményekkel jöttek hozzám, azzal a kéréssel, hogy olyan orvost keresnek, aki egészében átlátja a beteget. Ilyenkor azt szoktam mondani, hogy:

jó helyen jár, én lennék az, aki minden baját ismeri és tudja”

– mondja dr. Kiriakov Andrea. 31 évesen ő a legfiatalabb háziorvos a XI. kerületben, most épp gyesen van, de előfordult, hogy nyolc hónapos terhesként, lázas betegen is dolgozott, mert „a rendelésnek mennie kell”. Az onkológián kezdte, végül egészségi okok és a munkahelyi légkör miatt döntött úgy, hogy inkább háziorvos lesz. Ez szerinte nem ritka jelenség, két volt rezidenstársa is az onkológiától fordult a háziorvoslás felé.

Kiriakov Andrea szerint „a béka feneke alatt” van a háziorvoslás presztízse – mind a betegek, mind az orvostársadalom szemében –, és ennek elsősorban a páciensek isszák meg a levét.

„Vegyünk például egy olyan esetet, amikor be kell küldeni egy beteget a sürgősségire, mert a háziorvos úgy látja, hogy az adott problémát az alapellátás keretein belül nem lehet megoldani. Nagyon gyakran tapasztaljuk, hogy a kórházban ilyenkor megkérdőjelezik a döntésünket. Az elmúlt héten három beteget küldött be a helyettesem a sürgősségire – mindhármukat hazaküldték. Pedig nyilván csak akkor utalunk be valakit, ha úgy érezzük, hogy a rendelő falain belül már nincs eszközünk segíteni. Egy csomó mindenre nincs jogosultságunk – például CT-, MR-vizsgálatra, bizonyos laborvizsgálatokra, sokféle gyógyszer támogatott felírására. Egy mellkasi fájdalomnál vagy egy bedagadt lábnál helyben végzett laborvizsgálatok segíthetnének kizárni az infarktust vagy a mélyvénás trombózist. De ezek drága gépek és a NEAK állásfoglalása szerint nem kérhetünk pénzt a vizsgálatért – de ők sem adnak rá pénzt. Így a gyanús esetekben kénytelenek vagyunk mentőt hívni, hogy sürgősségi osztályon történjenek ezek a vizsgálatok.”

Kiriakov Andrea hangsúlyozza: egy jól működő praxis képes egy egész körzetet karbantartani. „Ha összehasonlítunk két populációt – egy olyat, ahol volt egy stabil, elhivatott háziorvos, és egy olyat, ahol nem –, elképesztő különbségeket látunk.” Kiriakov Andreának volt lehetősége erre az összehasonlításra. Mielőtt megvette az őrmezei praxist, közel fél évig dolgozott egy vidéki városban helyettesítő háziorvosként. Itt tapasztalta meg, mekkora hatással lehet egy háziorvos az emberek életére.

„Az egyik körzet, ahol négy hónapot dolgoztam, ugyanakkora volt, mint az, amit később megvettem – mégis sokkal kisebb volt ott a betegforgalom. Az ottani háziorvos hosszú ideig elhanyagolta a betegeit. Abban a praxisban hiányoztak a 80 év felettiek, a 60 felettiek pedig borzasztó állapotban voltak. Szinte mindenkinek 200-as volt a vérnyomása, rengeteg kezeletlen cukorbeteggel találkoztam – sokszor az volt a cél, hogy legalább holnapig ne kapjanak infarktust. Ezek az emberek hosszú éveken át gyakorlatilag ellátatlanok voltak.

Azért volt alacsony a betegforgalom, mert megtanulták, hogy abba a rendelőbe felesleges bemenni – ott úgysem segít senki.”

Ezzel szemben az őrmezei praxis mindig jól karbantartott volt. „A korábbi orvosok is betegközpontúan dolgoztak, az asszisztensnőm pedig negyven éve a szívét-lelkét beleteszi ebbe a munkába. Nem véletlen, hogy itt naponta nyolcvan beteget látunk el, iszonyú pörgés van, tele is vagyunk 80 pluszos betegekkel és matuzsálemekkel.” Kiriakov doktornő azt mondja, mind a 2300 páciensre van idő, minden egyes alkalommal, ráadásul mindegyikükről saját feljegyzéseket is készít. „Nyilván ehhez az is kell, hogy vakon tudok gépelni piszok gyorsan. Persze sokkal több időre lenne szükség egy-egy betegre, sokkal több fizikális és egyszerű műszeres vizsgálatot kellene csinálnunk (vérnyomásmérés, testsúlymérés, haskörfogat stb.), de igyekszünk mindenkit jól ellátni. Nagyon jó lenne, ha érdemi időnk lenne az életmódtanácsokra is, hiszen ez nagyon fontos. Lehet, hogy nem tűnik annyira komoly feladatnak a laborlelet- vagy vérnyomásnapló-nézegetés, mint egy műtét, de ilyenkor a háziorvos olyan terápiás döntéseket hoz, ami a következő évtizedek életminőségére alapvetően kihat, ilyen például a vérnyomáscsökkentők beállítása” – teszi hozzá.

Könnyen talált helyettesítést a praxisába, mert szerencséje volt, de azt mondja, ha az egész praxisát kellene átadnia valakinek, biztosan nem lenne könnyű helyzetben. „Nem csoda, hogy nem vonzza a fiatalokat a háziorvosi pálya. A már említett presztízsproblémák mellett praxist venni is nagyon nagy elköteleződés. Egy praxisvásárlással járnak támogatások (például az önkormányzat és a NEAK részéről), de időbeli megállapodások is, általában 5 évig vinni kell az adott praxist és a szülési szabadságot ebbe nem számítják bele. Másrészt a praxisátvétellel járó papírmunka elég komplex és megerőltető. Harmadrészt a vállalkozói életforma félelmetes lehet az orvosoknak, hiszen erről semmit nem tanulunk se az orvosi egyetemen, se utána.”

A háziorvosok egyre öregszenek, a munka meg egyre több lesz

„Ha az a kérdés, hogy rosszabbul látok-e el egy beteget, mint tíz évvel ezelőtt, akkor már a kérdést is kikérem magamnak. Ha viszont az, hogy ugyanannyi időt és energiát tudok-e fordítani egy betegre, mint tíz évvel ezelőtt, akkor a válaszom az, hogy nem tudok – válaszolja Póta György a kérdésre, hogyan hatott a gyógyítás minőségére, hogy tartósan nő a betöltetlen praxisok száma, és ezzel az aktív háziorvosok munkája.

– Az a szoros kapcsolat, ami korábban jellemző volt köztem és a gyerekek, illetve a szüleik között, már nem mindig működik, mivel lehetetlen ilyen mennyiségű páciens személyét és anamnézisét fejben tartani. Pedig volt időszak, amikor még az öltözködési stílusukat is fel tudtam idézni.”

Póta György 35 éve látja el ugyanazt a házi gyerekorvosi praxist Csepelen. A Heim Pál kórházban kezdte a pályáját, majd a szakvizsgája után rögtön elfogadta a felajánlott körzeti orvosi állást, ami szerinte akkoriban jóval vonzóbb lehetőségnek számított, mint manapság. Az egyik fontos motiváló erő ebben az önállóság volt, és tulajdonképpen máig is az. „Háziorvosként a magam ura lehetek, ami nagy előny a mai magyar egészségügyben. Másrészt nagyon fontos nekem a betegeimmel való tartós és közvetlen kapcsolatom. Több tucat gyerek jár hozzám, akiknek már a szüleit is én láttam el annak idején. Sőt gondozok olyan kisbabákat, akiknek a nagymamája is a praxisomba tartozott.”

Az orvos szerint a rendszerváltást követő években a körzeti orvosok megbecsültsége lényegesen jobb volt a mostaninál: a 90-es években anyagilag is kifejezetten vonzó volt a pálya, sokszor még a kórházinál is magasabb fizetést jelentett. A hanyatlás a 2000-es évektől kezdődött el, amikor tíz éven át lényegében nem nőtt a finanszírozásuk, majd némi javulás után újra éveken át alacsonyan stagnált. Az elmúlt időszakban Póta György szerint végre méltóbb módon rendezték az orvosi és szakdolgozói béreket, amiknek egyik nyertesei a bértábla csúcsán álló, idősebb háziorvosok lettek – ők adják jelenleg a szakma túlnyomó többségét.

A 67 éves Póta György a második legfiatalabb házi gyerekorvos a kerületében, és azt mondja, a „mérhetetlenül elöregedett” szakmára éppen a saját elrettentő példáját szokta hozni. „Csepelen folyamatosan csökkenő létszámban dolgoztunk gyerekorvosokként, majd mikor hárman maradtunk, a fiatal kolléga is visszament a kórházba, mert rosszul élte meg, hogy az alapellátás színvonala egyre csökken. Így maradtunk ketten: én mint nyugdíjaskorú orvos, valamint a szakmában jelenleg fiatalnak számító, ötvenes kolléganő.”

Póta szerint a házi gyerekorvoslásban sokáig volt egy egészséges fluktuáció, a szakvizsgájuk után érkeztek fiatalok, a 65-70 éves kort elérve pedig az idősebbek távoztak a rendszerből. A nyugdíjas korú háziorvosok nagyobb része a nagy léptékű béremelés után viszont úgy érezte, a „megalázóan alacsony nyugdíj” helyett inkább a további munkát választja.

„Míg egy hatvanas-hetvenes éveiben járó kolléga jövedelme milliós magasságban mozog, nyugdíjasként ennek a felét-harmadát kapná”, magyarázza Póta György, és ezért fordulhat elő az, hogy a háziorvosok jelentős része 70-75 év fölötti, de Csepelen aktív egy 86 éves női orvos is. Szerinte az idősebb kollégái viszont nehezen bírják a növekvő terhelést, különösen, ha az egy járványos időszakkal párosul. „A háziorvosok egyre öregszenek, a munka meg egyre több lesz – belátható, hogy ez nem fenntartható. Rengeteg háziorvossal állok szakmai-emberi kapcsolatban, akik sokszor öntik ki nekem a lelküket, és elkeserítő a kép:

a kollégák nagyon fáradtak.”

Póta György jelenleg két körzetet visz, és összesen 1900 gyerek tartozik hozzá – soha nem jártak hozzá még ennyien. A korábban a Házi Gyerekorvosok Egyesületét is vezető szakember azt mondja, régebben több tanulmányban is felhívták a figyelmet a romló demográfiai tendenciákra, és hogy mit kellene tenni ahhoz, hogy akár kétezer pácienssel rendelkező praxisokat lehessen működtetni, az egészségügyi kormányzat ebből semmit nem valósított meg. De a kollégái sem tudták még ötlet szintjén sem elképzelni a kétezres számot. „Aztán szembejött a valóság.”

Volt idő, amikor a csepeli rendelőben nyolc háziorvos dolgozott, most öten vannak. Azt azonban hangsúlyozza: nem igaz, hogy az emberek tömegesen maradnak ki az alapellátásból. „Egy ideje ugyan 10 százalék fölötti a betöltetlen praxisok száma, ez nem egyenlő azzal, hogy 900 ezer embernek nem jut háziorvos. Csak azt jelenti, hogy nem mindenkinek van saját, eredetileg arra a praxisra rendelt orvosa, de őket is biztosan ellátja majd valaki. Csakhogy az valóban nagyon nem szerencsés, hogyha ezt adott esetben két faluval odébb teszik”, magyarázza Póta, majd egy példán keresztül szemlélteti, hogyan ürülhet ki egy praxis.

A szakember szerint elsőként az utánpótlást kellene az államnak biztosítania, leginkább a fizetett rezidensi helyek növelésével, majd valamilyen ösztöndíjrendszerrel elérni, hogy a fiatal orvosok az alapellátásban akarjanak elhelyezkedni. Ehhez magát az alapellátást is vonzóbbá kellene tenni számukra, mert mint Póta György fogalmaz, a jelenlegibe ő sem ugrana bele olyan lelkesen, mint 35 éve. „Míg a kormány a béreket rendezte, a fejlesztésekre már nem adott forrást, így például plusz asszisztenst sem tudunk fölvenni, miközben az adminisztratív terheinket időközben a sokszorosára növelték. Míg az asszisztensem az adminisztrációt végzi, az ő szakmai munkájának egy része rám hárul. A magyar egészségügyben így jelenleg mindenki eggyel alacsonyabb szintű munkát végez, ahelyett hogy fölfelé haladnánk.”

Póta György végül azt mondja, ha az egészsége engedi, 6-8 évet még mindenképpen tervez a csepeli rendelőben, aztán meglátja, hogyan viseli a lelkiismerete, hogy elhagyja a betegeit.

Kiégés helyett inkább rendelőt váltott

„Tiszadob egy nagyon szegény területe az országnak, ahol néha szó szerint buszjegyre sincs pénzük az embereknek. Rengetegszer éreztem magam tehetetlennek. Ha a beteg nem megy el kivizsgálásra, akkor is az én munkámat minősíti, ha én mindent megtettem szakmailag. Előfordult, hogy egy rászoruló betegnek mi vásároltuk meg a gyógyszerét, de ez hosszú távon fenntarthatatlan volt.”

A 39 éves Szerényi Nikolett Kárpátalján nőtt fel, jelenleg Nyíregyházán él, és Tiszavasvári egyik rendelőjében dolgozik háziorvosként. Nemrég váltott praxist, korábban Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye egy másik, 2500 fős településén, Tiszadobon töltött el tíz évet. De a hátrányos helyzetű nagyközségben egy idő után annyi kudarcos története halmozódott fel, hogy kiégés helyett inkább rendelőt váltott.

Pedig azt mondja, nagy ambíciókkal indult neki a tiszadobi praxisnak. Egyrészt lehetőséget látott abban, hogy egy kis település viszonylag könnyen befogadható létszámú lakóját orvosi szempontból is jobban átlássa.

„Egy ilyen településen megvan az az előnyünk, hogy sokszor egy egész család a mi rendelőnkbe jár, pláne egy vegyes praxis esetén, ahol a kisgyerektől a nagy- vagy dédszülőig látjuk el a családot. Így pedig nyomon követhetők akár a távolabbi rokonok alapbetegségei is, a háziorvos előtt kirajzolódhat egy teljes kép az öröklődő betegségekről. Jelezni tudom például a túlsúlyos gyerek szülőjének, hogy a cukorbetegségben érintett nagyszülő miatt mindenképp jobban figyeljenek a kicsire.”

Szerényi Nikolett már a munkája első évében prevenciós programokat indított többek között a cukorbetegség szűrésére, emellett emlőszűrő buszt szerveztek közösen az önkormányzattal. De azt mondja, hiába dolgozott ki újabb és újabb megoldási javaslatokat arra, hogyan lehet a megelőzést erősíteni a településen, az emberek döntő része nem használta ezeket.

Ezután próbálkoztak a betegek edukációjával is. Készítettek prospektusokat a különféle betegségek kezelésére, hogyan lehet például zsír- és cukorszegény, mégis jóízű ételeket készíteni, de rendszerint itt is elutasítással találkozott. „Az a középkorú férfi, aki napi 8-10 óra fizikai munkát végez, azt mondta, ő nem nyúl, hogy zöldséget egyen. Holott túlsúlyos, magas a vércukor- és a koleszterinszintje is, és dohányzik. De ameddig nem fáj, nem foglalkozik vele, majd ebből jön aztán a szívinfarktus vagy a sztrók.”

Majd a NEAK 2023-ban bevezette a háziorvosi indikátorrendszert, amellyel igyekeztek az orvosokat anyagilag is érdekeltté tenni abban, hogy betegeik részt vegyenek a szűrővizsgálatokon és más prevenciós eljárásokban, de Szerényi Nikolett szerint ez sem segített.

Közben napi 100 kilométert tett meg oda-vissza az otthonától a rendelőig, és a hatvanévesnél idősebb kollégájával egyre nehezebben bírták a terhelést. Ezért tavaly otthagyta Tiszadobot, és Tiszavasvári egyik rendelőjébe került, ahol több orvos, labor, szakrendelők és röntgen is van. Tiszadobon azóta sem tudták pótolni őt, most a nyugdíjas korú háziorvos viszi a rendelőt, illetve egy helyettesítő orvos jár ki, aki szintén nyugdíjas.

Szerényi Nikolett úgy gondolja, a háziorvosi szakágban jóval nagyobb potenciál lenne, ha például több forrás jutna a különféle orvosi eszközökre, már a rendelőben el lehetne végezni olyan vizsgálatokat, amikkel hatalmas terhet vennének le a szakellátásról. Ezzel a betegek és az egészségügy is jól járna. Másrészt a tiszadobi tapasztalataiból kiindulva alapvető fontosságúnak tartaná a magyar társadalom egészségnevelését, már az óvodától kezdve. A szájhigiéné fontosságának hangsúlyozásával rengeteg fogászati problémát, vagy később a szexuális felvilágosítással számtalan nem kívánt terhességet meg lehetne akadályozni.