Ma mindenféle talponálló büfét nevezhetnek lacikonyhának, azt is, ami magát épp nem feltétlenül hívja így. Ugyanakkor sok ilyen nevű vendéglátóegység létezik, ami valójában nem is lacikonyha. Az őseikhez hűbb énképpel rendelkező helyeken sült kolbászt, hurkát, rántott dolgokat árulnak, amiket kenyérrel vagy sült krumplival, esetleg savanyúsággal, állva vagy sörpadoknál lehet megenni. Olcsó, zsíros, nehéz ételek, az a street food, ami mindenféle erőltetés nélkül régóta nemzeti műfajunk. Ezek mellé érkeztek később a világ további utcai ételei, a hamburgerek, a hot dogok és ezer más. Azt viszont azóta se tudja senki biztosan, hogy ki volt az a Laci, akiről a lacikonyhák a nevüket kapták, és miből készült a lacipecsenye, ami ezeknek a vendéglátó intézményeknek jellegzetes fogása volt.
Mindig érdemes gyanakodni, ha egy étel történetét egyetlen személyhez vezetik vissza, így van ez azzal a magyarázattal is, amelyik szerint a Hunyadi Mátyás királyt követő uralkodó, II. Ulászló nevét viselik ezek a kifőzdék. Rá gyenge, alkalmatlan uralkodóként emlékeznek (erre utal gúnyneve, a Dobzse, azaz „jól van” László is, mert állítólag ezt mondta mindenre), aki elszegényedett kincstára miatt annyira szegény volt, hogy utcai árusok főztjén élt.
Ezt a legendát már sokan cáfolták, ennek ellenére még mindig újra és újra felmerül a neve, ha lacikonyhákról van szó. Sokkal gyakoribb, hogy az ilyen elnevezések mögött népszokások állnak, itt is ez a valószínűbb magyarázat. A lacikonyha nemcsak piaci, vásári ételárusító bódét, sátrat jelenthet, hanem nyári konyhát vagy szabadba állított főzőhelyet is, ezeket pedig László napján, június 27-én költöztették ki a házból.
A lacikonyhák jellegzetes étele sem pontosan az volt, amit ilyen néven illetnek ma az éttermi étlapokon. Amit ma lacipecsenyének vagy simán lacinak hívnak, az általában egyszerűen sült sertésszelet. Eredetileg viszont olyan fogás volt, ami a street food kategóriába sokkal szebben illő konstrukció lehetett. A pecsenyét, ami lehetett sertéssült vagy marha, egy cipóba tették, és így adták a vásárló kezébe – egy korai, középkori, kelet-európai szendvicsféleségről volt tehát szó. Későbbi verziókban lehetett a sima, zsíros mellett hagymás-paprikás is (paprikát a középkorban még nem használtak). Saly Noémi történész szerint olcsóbb verziója is létezett ennek az ételnek, mikor a cipóba nem töltöttek húst, csak megkenték a pecsenyezsírral.
Van azonban egy másik nyelvtörténeti magyarázat is, ahol még a kiindulópont is más, eszerint a laci előtt volt a lesipecsenye. Ez az a finom falat volt, amit a disznóvágás első frissensültjeiből az arra lebzselő gyerekeknek adtak. Régebbi szótárakban és nyelvjárásokban sokkal gyakoribb volt ez az elnevezés, mint a laci, majd a kettő jelentése keveredni kezdett. A lacipecsenye aztán szinonimája lett minden olyan húsnak, amit hirtelen, bő zsírban sütöttek ki, így a cigánypecsenye és a zsiványpecsenye is ugyanezt jelentik.
Bár az irodalomban, versekben csodálatos helyként hivatkoznak a régi lacikonyhákra, ahol csodás illatok szállnak, és mindenki boldogan lakik jól, Vinkó József egy témába vágó írása szerint ez nem volt mindig és mindenütt így. Szerinte a lacikonyhák, amikből a 19. században már egyre több volt Pesten is, gyakran inkább gyanús színű italokat, cikóriakávét, híg leveseket, kásákat adtak, húst ritkán.
A lacipecsenye később sokféle receptet kapott, de leggyakrabban bőrös malackarajként jellemezték, amit nagyon forrón sistergő zsírban sütöttek ki, esetleg paprikás hagymával, magában vagy két szelet kenyér között adtak a vendégeknek. A cipós verzió valószínűleg régebbi szokás lehetett. Későbbi változata a tordai lacipecsenye, amit kapros káposztával és tejföllel tálaltak.
Annyira megtetszett a középkori magyar szendvics gondolata, hogy ki is próbáltam. Sertésszeleteket sütöttem füstölgően forró, zsíros serpenyőben, majd kiszedtem őket, paprikát és szeletelt hagymát dobtam a zsírba, majd pár pillanatra visszatettem bele a szeleteket, és végül félbevágott zsemlébe pakoltam az egészet. A tanulság, hogy a mai ízlésnek rettentően hiányzik még valami a hús mellé, zöldség, szósz, fűszer, mindenféle. Ennek ellenére egy jó minőségű húsból, ami inkább tarja, mint comb vagy karaj, sokkal jobb szendvics lehet bármilyen felvágottasnál. Nem beszélve arról, mennyire jól hangzik, hogy ebédre gyorsan bedobtam egy lacit.
