Adat
Csökkennie kellett volna, de 10 év alatt még nőtt is az iskolai lemorzsolódás Magyarországon
A 2000-es évek mérsékelt javulása után 2010 és 2020 között nőtt az korai iskolaelhagyók aránya Magyarországon. Csak öt EU-tagállamban rosszabb a helyzet, mint nálunk.
Az elmúlt 50 év leghalálosabb hetével tetőzött a harmadik hullám Magyarországon
Az elmúlt fél évszázadban népességarányosan egyetlen héten sem veszítették annyian életüket Magyarországon, mint az idén március 22 és 28. között.
Rossz vagy közepesen szennyezett a magyar nagyvárosok levegője
Lengyelországban és Olaszországban vannak a legszennyezettebb nagyvárosok az EU-ban, a legtisztább helyek pedig Skandináviában és Észtországban találhatók.
Az előző Eb-n csak három meglepőbb eredmény volt, mint a mostani döntetlen a franciák ellen
Az EB-n eddig az egyik legnagyobb meglepetést jelentette a franciák elleni döntetlen, 2016-ban is mindössze három ennél váratlanabb eredmény született.
Sok helyen újra munkaerőhiány van, pedig külföldre még vissza sem indultak a magyarok
Bár az ország egészében még többen keresnek állást, mint a járvány előtt, egyes régiókban már nem ez a helyzet, néhány ágazat pedig már munkaerőhiánnyal küzd.