Közélet

Csak most kezdhet igazán bevásárolni Mészáros Lőrinc birodalma
A már több mint félszáz céget tartalmazó csoport 320 milliárd forintosra duzzadó tőkeereje megfelelő alapot biztosít a korábbinál nagyobb „vadak” elejtéséhez.
Olyan durva a drágulás, hogy már lakások kisajátítását követelik Berlinben
A német fővárosban a többség albérletben él, és már nagyon elege van a bérleti díjak emelkedéséből.
Nem épül a legnagyobb hazai uniós fejlesztés, pedig egy éve letették az alapkövét
Pénz nincs, kapacitás nincs, vagy a választások miatt kell inkább másra fordítani az erőforrásokat, és ezért sorolták hátra a Miskolcot a szlovák határral összekötő M30-at?
A Nobel-díjhoz járó egymillió dollárból érthetetlenül nehéz adományozni
Az amerikai adórendszer olyan, mintha a bonyolultságával egyenesen utazna azokra a nagyértékű djíazásokra, amelyekből adományozni szeretnének.
Nyolc éve benne van a mobilunkban, mégsem használjuk, mi az?
Aki mindenáron a telefonjával szeretne fizetni, annak sincs könnyű dolga. Elmagyarázzuk, miért.
Letarolják Szibéria végtelen erdőségeit a kínaiak
Oroszországból származik a kínai faimport több mint ötöde, ami miatt egyre fogynak a végtelennek tűnő szibériai erdőségek.
Nagy bajban van az a réteg, ami nélkül nem működhet normálisan a társadalom
Világszerte hatalmas probléma, hogy a sorvadó középosztály helyzete egyre nehezebb, amin ha nem változtatnak a kormányok súlyos társadalmi és gazdasági következményekkel fog járni. Magyarországon...
Az egyik nagy kozmetikai láncnál betelt a pohár a közösségi médiával, és mindegyikről kivonul
A Lush teljesen szembemegy a közösségi média kegyeit kereső vállalati trendekkel, és nagyon tanulságos, hogy miért.
Kevesebb árut reptetnek, bajban az európai gazdaság
Hat éve nem esett olyan gyorsan a légi úton szállított áruk mennyisége Európában, mint februárban. Ez a nyugat-európai gazdaság gyengélkedését jelzi.
Alcsútdoboz fideszes alpolgármesterét nevezték ki a TV2-t birtokló cégek élére
Tima János Mészáros Lőrinc több cégében tölt be tisztségeket. Amikor legutóbb kapcsolatba került a médiával, akkor az volt az emailcíme, hogy tima.janos@meszaroskft.com.
Kövess minket Facebookon is!