Közélet

Négymilliárdot fizethetett legújabb palotájáért Orbán vejének cége, de rejtély, hogy miből
Piaci áron szerezték meg a négyemeletes palota 85 százalékát. Négyzetméterenként 1-1,5 millió forintba kerülhetett.
Ha pár évente új autóra vágysz, most eljött a te időd
Itt az új autófinanszírozási módszer, ami a bevezetésekor felrobbantotta a brit autópiacot.
A zselici dombok között is lehet jól menő IT vállalkozást építeni
Bemutatunk egy céget, amely akár a Szilícium-völgyben is lehetne, de Kaposváron van. Hogyan tudnak programozókat csábítani Somogyba?
Sztrájkoltak, majd három nappal később negyven ember előtt rúgták ki őket
A S.E.G.A. miskolci gyárában két nap után kifulladt a sztrájk februárban, ezt követően pedig több korábban sztrájkoló munkavállalót is elküldtek a cégtől.
Világszerte leparancsolták a levegőből a Boeing legfelkapottabb gépét
Percről-percre változik a helyzet: egyre több országban tiltják be a Boeing 737 MAX típusú gépek repülését.
Győr kiesett az új Volkswagen-gyárért folyó versenyből
A Volkswagen üzemi tanács nem támogatja, hogy a cégvezetés Kelet-Európába helyezze ki a termelés egy részét.
Húsz év múlva nem lesz annyi áram, amennyit a gépek felzabálnak
Legalább részben át kell állni a kvantumszámítógépekre, különben nincs megoldása az energiaproblémának.
Az MTA megcsonkításának egy lehetséges magyarázata
Lehet, hogy annál egy fokkal ravaszabb a Fidesz, mint amit a felszínen látunk. Bemutatunk egy értelmezést, ami szerint ez a történet is a pénzről szól.
Az etióp légikatasztrófa másnapján Kína KO-val küldte a földre a Boeingot
A tragédia kezelését vastagon befolyásolja a kereskedelmi háború, Kína úgy tiltotta le a géptípus repülését, hogy meg sem várta az amerikai hatóságok álláspontját.
A németek szemérmetlenül rámozdulnak az Angliában dolgozó kelet-európaiakra
A lengyelek a Brexit miatt hajlandónak mutatkoznak Németországba költözni.
Kövess minket Facebookon is!