Közélet
Az orvosod hamarosan megguglizhatja a génmutációdat
Nyílt forráskódú lett egy olyan Google szoftver, amely nagyban segítheti a génmutációk kimutatását.
Kínában nem azt kapod, amit kérsz, hanem azt, amit megérdemelsz
Nem könnyű üzletelni a kínaiakkal, filléresek és akkor is azt mondják, hogy igen, ha máshogy gondolják. Milyen Kínában gyártatni magyar vállalkozók szerint?
Trump diadalával hatalmasat szakítanak az amerikai milliárdosok
Adócsökkentést ritkán utál a közvélemény, most nem véletlenül ez a helyzet. Sokat romlott az egyenlőtlenség az utóbbi évtizedekben, emiatt még nagyobb lesz.
A magyar kormány után az EU bírósága is kimondta, hogy taxi az Uber
Ezentúl minden tagállamban azok a szabályok vonatkoznak a cégre, amik a taxisokra is.
Kína nagyratörő tervvel venné fel a harcot a klímaváltozással
A világ legnagyobb kibocsátáskereskedő rendszerét hozná létre, bár a korábbi kísérletek rendre kudarcot vallottak.
A magyar állam drága, politikailag elfogult és vakon repül
Egészen súlyos problémákat talált az OECD a magyar bürokrácia mélyén.
Győzelemre vitte a kormány a gázháborúját
A MET megvette a magyar gázhálózat negyven százalékát az olasz ENI-től, ezzel magyar kézbe került szinte az egész gázpiac.
700 millió dollárnál tart a kriptopénz, aminek „nincs semmi értelme”
Exponenciálisan drágul a Bitcoin farvizén az egyik zseton, ami pontosan annyit ér, mint a levegő. Vagy inkább kevesebbet.
A biciklisek és az autósok között ugyanakkora a balesetet okozók aránya
Ha megpróbáljuk arányosítani a statisztikákat, akkor azt kapjuk, hogy a balesetveszélyesen közlekedők aránya gyakorlatilag független a járművek típusától.
A túlélésért küzd a Kika, a Pepco, az Edigital és a Kanizsa Trend tulajdonosa
A hitelező bankok ma dönthetnek a könyvelési botrányba keveredett dél-afrikai Steinhoff International sorsáról, és ez áttételesen több mint kétezer magyar munkavállalót érint.













