Jó erőben van az amerikai gazdaság a választás előtt, nem valószínű recesszió
A vártnál sokkal ellenállóbbnak bizonyult az amerikai gazdaság még a magas kamatkörnyezetben is, nem látszik a recessziós kockázatok emelkedése.
20 százalékos drágulás is benne van a pakliban jövőre a lakáspiacon
A kormány intézkedései mellett a piacra ömlő befektetői milliárdok hozhatnak fordulatot az előző évek pangása után a hazai ingatlanpiacon.
A gödör aljára ért a magyar gazdaság, és nem lesz könnyű kigördülnie onnan
Három éven belül a második technikai recessziójába szaladt bele valószínűleg Magyarország, ami a jövő évi kilátásokat is beárnyékolja.
Elég jó üzletet kötött Mészáros Lőrinc a Mollal, de az olajcég sem jár rosszul
A bukott „ásványvízkirály” letartóztatása előtti utolsó mentőötleteinek egyike volt a karcagi PET-feldolgozó, amely először Mészáros Lőrinchez, majd most a Molhoz került.
Apróhirdetés hozhat nagy pénzt a magyar bringasportba
Könnyen lehet, hogy végül tényleg a három héttel ezelőtt feladott apróhirdetéssel talál főszponzort magának a Magyar Kerékpáros Szövetség.
Besegít az állam a legtöbb magyar cég hitelezésébe
Eddig is domináltak az államilag támogatott Széchenyi MAX+ hitelek a kis- és közepes vállalkozásoknál, napokon belül pedig jönnek a még olcsóbb beruházási források.
Egyre jobban pörgeti az élelmiszerek drágulását a klímaváltozás
Már az utóbbi években is hozzájárult az inflációhoz az éghajlatváltozás, a jövőben pedig csak még inkább erősödik majd ez a hatás.
Kamatmentes hitelt nyújtottak a gázfogyasztók az MVM-nek, akaratukon és tudtukon kívül
A gázártámogatási rendszer 2022-es változásához kapcsolódva módosították az átalánydíjas elszámolást, így több milliárd forint kamatmentes hitelhez jutottak.
Ki törhet be a két óriás mellé az elhízás elleni készítmények piacára?
Az Eli Lilly és a Novo Nordisk pozíciója aligha van veszélyben, az utánuk következő helyezések sorsa az évtized második felében dőlhet el.
Újabb álomhatárt tört át az arany, örülhet a nemrég bevásárló magyar jegybank
Idén már több mint 31 százalékkal drágult a nemesfém, és könnyen lehet, hogy még nincs vége az emelkedésnek.