Kevesebb mikroműanyagot enne? Ebben a sorrendben cserélje le a konyhaeszközeit

Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a mikroműanyagok mindenütt ott vannak, a vízben, a levegőben, a húsban, tengeri állatokban. Az élelmiszerek közül eddig leginkább a feldolgozott élelmiszeripari termékekre és azok csomagolására gyanakodtak, illetve minden csomagolt nyersanyagra. Műanyagban vásároljuk a boltban a húst, a rizst, a sót, a tésztát, a sajtot, műanyagban érkezik a kiszállított étel, vagy ha mégsem, műanyag eszközökkel érintkezik előkészítés, szállítás közben. Ezek ellen nehezebb bármit tenni, ha nincs saját rizsföldünk és kertben rohangáló tyúkjaink.

Azt viszont mi döntjük el, milyen eszközökkel dolgozunk a konyhában. Egyre többet vizsgálják azt, hogy a konyhai eszközök, amikkel készítjük, amikben tároljuk, tálaljuk, fogyasztjuk az ételeinket, mennyire fokozzák a mikroműanyagoknak való kiszolgáltatottságunkat. Egyre több tanulmány vizsgálja, hogy az ételkészítés során történő fizikai és kémiai folyamatok mennyiben és hogyan járulnak hozzá a mikroműanyag-kibocsátáshoz. A konyhai eszközök között rengeteg a műanyag. A legtöbb háztartási gép, vízforraló, aprító, turmixgép, de a szedő- és merőkanalak, tálak, deszkák közül is gyakran használunk olyat, ami műanyagból készül, ezért sokan elkezdték lecserélni a konyhai eszközeiket. Van értelme visszatérni a fémhez, fához, üveghez?

Agócs Gergely, a Semmelweis Egyetem Biofizikai és Sugárbiológiai Intézet adjunktusának nemrég vált szakterületévé ez a problémakör, ami általában is viszonylag új terület, vizsgálata igen összetett, és egyelőre kevés bizonyíték áll róla rendelkezésre. Hozzátette, a vizsgálatokat nemcsak az nehezíti meg, hogy rengeteg különbözőféle műanyag kering a világban, de az is, hogy ezeknek az emberi szervezetre gyakorolt hosszú távú hatásai bizonyításához időre lenne szükség.

A szilárd mesterséges polimeralapú részecskéket egyrészt méretük, másrészt keletkezésük szerint kategorizálják. Léteznek mikro- (1–5000 mikrométer mérettartományban) és nanoműanyagok (0,001–1 mikrométer mérettartományban) – a szöveg követhetősége kedvéért ezeket összefoglaló néven a továbbiakban mikroműanyagoknak nevezzük. Összehasonlításul: az emberi hajszál átlagos vastagsága hozzávetőleg 80 mikrométer. A környezetben előfordulhatnak elsődleges mikroműanyagok, amiket eleve apró méretben állítottak elő, illetve másodlagosak, amik nagyobb műanyag tárgyak aprózódásával keletkeznek. Konyhai szempontból ezek közül a másodlagosaknak van jelentőségük, valamint azoknak a kémiai anyagoknak, amik nem alkotnak szilárd részecskéket, hanem molekulárisan oldódva juthatnak be a szervezetbe.

A kérdés azért is komplex, mert magát a kockázatot is többfelől lehet megközelíteni – véli Agócs Gergely. Miközben például azt vizsgáljuk, hogy mennyi mikroműanyagnak van kitéve az emberi szervezet a konyhai eszközök által, lehetséges, hogy még több áramlik be ilyen anyagból az ablakon keresztül a környezetből (például a gumiabroncsok kopásából). Az is kérdés, mondja a szakértő, hogy milyen eszközre térünk át, hiszen ha fára cserélünk egy műanyag deszkát, azon is lehetnek potenciálisan veszélyes felületkezelő vegyszerek, vagy tarthatunk attól, hogy nehezebb őket tisztítani.

Agócs Gergely szerint biztos, hogy a mosogatószivacsok, műanyag vágódeszkák, edények, tárolódobozok, teflonbevonatú fazekak, serpenyők, bocsátanak ki mikroműanyagokat vagy más anyagokat. A szennyezés mértékét növelik a használat közbeni mechanikai hatások, például a súrlódás, karcolódás és aprítás. Hő hatására is nagyobb mennyiséget adhatnak ki magukból, ahogy a kémiai hatások is ronthatnak a helyzeten, például a savanyú ételekkel való érintkezés. Tudható az is, hogy több mikroműanyag származik a régebbi, illetve használtabb eszközökből: minél karcosabb, illetve minél idősebb egy tárgy, annál nagyobb a kibocsátás valószínűsége.

A teflonbevonat összetett probléma, mivel maga a teflon polimer nem bizonyítottan mérgező, „csak” a gyártást elindító anyag. Ez az előállítás során alkalmazott adalékanyag az egészségre káros, és lényegében már az egész földet beszennyezték vele. Így aztán mindennapi használatban a teflonnal akkor van probléma, ha megsérül a bevonat. Ha egy karcos teflonserpenyőt felforrósítunk, és egy kanállal kevergetjük benne például a rántottát, akkor már három faktor is erősíti a mikroműanyag-szennyezés lehetőségét.

Milyen hatással vannak az emberi szervezetre ezek az anyagok?

Agócs Gergely idézett több vizsgálatot, amiknél kiderült, milyen magas volt a mikroműanyagok mennyisége az emberi szervezetben. Az egyik esetben emberi vérből mutatták ki 22 mintából 17-ben, a másikban emberi méhlepényből származó mintákban találtak, 62-ből 62-ben.

A tekintetben viszont csak sejtések vannak, hogy ezeknek a mikroműanyagoknak milyen a szervezetre gyakorolt hatásuk, egyelőre nincs a biztos válaszhoz elegendő bizonyíték – mondta Agócs Gergely.

A jelenleg talán legerősebb kapcsolatot az emberi egészség és az (akár konyhai eredetű) mikroműanyagok között egy 2024-es megfigyeléses kutatás találta, de Agócs Gergely szerint még ez sem feltétlenül igazolja az oksági kapcsolatot. 257 pácienst vizsgáltak meg, akiknek a nyaki verőerükben plakk (lerakódás) volt; 150 esetben találtak benne polietilént. Akiknek a plakkjában volt polietilén, azoknál úgy találták, hogy 2–10-szer nagyobb volt a szívinfarktus, stroke vagy bármely okú halál kockázata.

Veszélyességi sorrend

Az, hogy melyik műanyag eszközzel kapcsolatos tevékenység mennyi mikroműanyagot bocsát ki, a műanyag típusától is függ, illetve attól, mi a másik anyag, amivel találkozik. Ha például egy műanyag deszka nála keményebb, fém késsel ütközik, akkor nagyon valószínű, hogy a műanyag forgácsolódni fog. Ha viszont a műanyag egy nála puhább tárggyal súrlódik, mondjuk, szivaccsal, akkor kevésbé.

A melegítés akkor lehet problémás, ha egy teflonbevonatú edényt olajjal hevítünk, és még egy másik eszközzel kevergetjük is. Ilyenkor kémiai anyagok oldódhatnak ki az edényből, ami nem mikroműanyag-probléma ugyan, de aggályos lehet. Nemcsak az számít, mit és milyen eszközzel csinálunk egy edénnyel, de az is, mit teszünk bele: a savas kémhatású ételek fokozhatják egyes anyagok kioldódását, különösen akkor, ha hosszasan tárolunk bennük. (Ha például savanyúságot műanyag edényben tartunk.)

Megkértük Agócs Gergelyt, hogy állítson fel potenciális mikroműanyag-kibocsátási kockázati sorrendet a konyhai eszközök között. Bár ezt némiképp szubjektív besorolásnak érezte, így súlyozta az egyes típusokat, zárójelben a tipikus összetételt is említve:

1. vágódeszka (polietilén vagy polipropilén): a fém vágóeszközök használata és a viszonylag gyakori használat miatt;
2. teflonbevonatú (politetrafluoretilén, PTFE teflon) tapadásmentes főzőedények: ha a felület sérült;
3. mosogatószivacs (poliuretán vagy polietilén): az intenzív dörzsölés, a forró víz és a mosogatószer egyidejűleg jelent intenzív mechanikai, termikus (hő-) és kémiai behatást. Alapos öblítés esetén a mikroműanyag ugyan nem az ételbe, hanem a mosogatóvízzel a környezetbe kerül, mégis növeli a közvetett veszélyeztetettséget;
4. főzőszerszámok, spatulák, merőkanalak (polipropilén, poliamid): hőnek és súrlódásnak is ki vannak téve;
5. műanyag tányérok, bögrék, evőeszközök (melamin-formaldehid-alapú gyanták): hő és savanyú ételek hatására a melamin és a formaldehid is kioldódhat (ezek nem mikroműanyagok, de problémásak lehetnek);
6. műanyag vízforralók, kávéfőző-alkatrészek, cumisüvegek (polipropilén, polikarbonát, poliéterszulfon): itt a hőhatás számíthat, bár ezek eleve hőstabil műanyagok, amiket direkt a stabilitásuk miatt választottak ki erre a célra;
7. műanyag ételtárolók (polietilén-tereftalát, polipropilén): ezeknél is a karcolás, dörzsölés és a hőhatás jelenthet problémát.

Akkor milyen anyagból legyenek a konyhai eszközök?

Agócs Gergely szerint a mikroműanyag-kibocsátás elkerülésére legjobbak azok az anyagok, amiket több ezer éve alkalmazunk, mint a fa, az üveg, a kerámia vagy a fém. Utóbbiból inkább a rozsdamentes acél, mert az alumíniumból kioldódó anyagok is okozhatnak problémákat.

A legtöbb vitát mégis a vágódeszka okozza: sokáig azért javasolták a műanyagot, mert annak réseiben nem bújhatnak meg úgy a kórokozók, mint a fáéban. Ez azonban csak részben igaz, addig, míg a műanyag deszka teljesen sértetlen. Az első használat után ugyanúgy karcolások fognak kialakulni rajta, így érvényesek lesznek rá a fadeszkákkal kapcsolatos aggályok.

Nem mindegy az sem, utóbbiak milyen fából készültek, hiszen a keményebb fa (bükk, tölgy) nehezebben karcolódik, ráadásul saját maga termel mikrobaellenes anyagokat önmaga védelme érdekében. Fontos észben tartani ugyanakkor azt is, hogy a fadeszkákról is leválhatnak mikrorészecskék darabolás közben, ezek egészségre gyakorolt hatása pedig ugyancsak vitatott.

Mit mire?

• Kézi mosogatásnál ebből a szempontból jobbak lehetnek a szivacsoknál a rongyok, de még jobb a kézi helyett a gépi mosogatás, aminél kisebb a mechanikai hatás (bár a hő megmarad).
• Műanyag merő- és szedőkanalak, spatulák helyett fa és rozsdamentes acél.
• Ha mégis műanyag, akkor legyen olyan hőstabil műanyag, aminél sem mikroműanyag-leválás, sem káros anyagok kioldódása nem merül fel. Ilyen például a PES (poliéterszulfon) vagy a PPSU (polifenilszulfon), amik viszont tízszer-hússzor drágábbak a szokványos műanyagoknál, tehát nem mindenkinek megfizethetők, ráadásul a legtöbbször a termékeken nincs feltüntetve a pontosabb összetétel.
• Teflon helyett kerámiabevonatos, vas- vagy rozsdamentes acéledények.

Konyhatechnológiai szempontból is sokkal jobb vas- vagy acélserpenyőket használni, ezek tartósabbak, sokkal egyenletesebben vezetik a hőt, és ha kellő türelemmel kivárjuk, hogy rendesen felforrósodjanak, akkor a tapadást is hamar meg lehet tanulni kezelni. Az üveg ételhordó dobozok szebbek és jobban tisztíthatók a műanyagoknál, nem beszélve a szedőkanalakról. Több olyan eszköz is van, aminél a fémből készült jobban is működik a műanyagnál, ilyen a krumplinyomó vagy a szedőlapát. Ezek sok esetben valóban drágábbak, de kevésbé törnek, korrodálódnak, így ritkábban kell őket cserélni.