Munkahelyeket szüntet meg Kínában a Mercedes-Benz – közölte a Reuters a cég ügyeire rálátó forrása alapján. A német autógyártó célja a forrás szerint az, hogy 2027-ig negyedével csökkentse a munkaerőköltségeket a legnagyobb piacát adó Kínában.
A Mercedes-Benz világszerte költségcsökkentést jelentett be, a múlt héten pedig arról adott előrejelzést, hogy a 2025-ös nyeresége jelentősen alacsonyabb lehet majd a Kínában éleződő verseny és a növekvő globális kereskedelmi feszültségek közepette.
A Reuters információi szerint a Mercedes kedden közölte a kínai értékesítési és pénzügyi leányvállalatainak dolgozóival, hogy az alkalmazottak 10-15 százalékát elbocsátja ezekben az egységekben. A vállalat hasonló létszámleépítést tervezhet idén más funkcionális részlegeknél is, mint például az IT-szerviz és a jogi csapatoknál. A német vállalatnak Kínában mintegy 5000 alkalmazottja van, köztük 2000 a kutatási-fejlesztési részlegen dolgozik, amelyet állítólag nem érint a létszámcsökkentés.
Mindemellett a Mercedes-Benz nem akar lemondani Kínáról, sőt, több partnerséget tervez a helyi beszállítókkal, hogy javítsa termékei versenyképességét – mondta a hírügynökség forrása. A cég múlt heti közlése alapján több gyártást fog Kínába és az Egyesült Államokba helyezni, hogy védje magát a világ két legnagyobb gazdasága közötti növekvő kereskedelmi feszültségektől. Kínában az elmúlt években az eladások egyre rosszabbul alakulnak a nyugati gyártóknak, mivel feljöttek melléjük népszerűségben a helyi riválisok, például a BYD elektromos és hibrid járművei.