Nem érkeztek túl kedvező hírek az elmúlt időszakban Magyarország kőolaj- és földgázellátásáról és azok biztonságáról:
- ukrán támadások érik a magyarországi és szlovákiai szállítást is biztosító Barátság kőolajvezeték orosz szakaszát;
- Donald Trump amerikai elnök korábbi megszólalásaiból arra lehet következtetni, hogy az Egyesült Államok is egyre szúrósabb szemmel néz az orosz szénhidrogének megmaradt európai vevőire, csütörtökön arról érkezett hír, hogy Trump az orosz olaj és gáz elleni szankciókról egyeztetett európai vezetőkkel;
- EU-s szabályok alapján 2027-ig teljesen le kellene jönni az orosz szénhidrogénekről;
- egy dán javaslat szigorúan ellenőrizné a molekulák eredetét.
Néhány hónapja részletesen összefoglaltuk, hogy milyen B tervek léteznek Magyarország olaj- és földgázellátására arra az esetre, ha az orosz import ellehetetlenülne. Ebben a cikkben hazai energiaszakértő segítségével megnézzük, mit jelentenek a magyar ellátásbiztonság szempontjából a mostani fejlemények, elsősorban a nemzetközi energiakereskedelmi pozíciók felől közelítve.
Trump morcos lett
Azt már korábban is lehetett tudni, hogy Donald Trump amerikai elnök nem örül annak, hogy az európai országok még mindig sok szénhidrogént vásárolnak a bevételekből a háborút finanszírozó Oroszországtól. Az amerikai elnök többször fenyegette brutális, akár 500 százalékos vámmal az orosz olaj vevőit, de ezekből végül soha nem lett semmi.
Szeptember 4-én, csütörtökön Trump európai vezetőkkel és Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel egyeztetett erről a kérdésről is. Egy fehér házi tisztviselő szerint az elnök hangsúlyozta, Európának le kell válnia az orosz olajról, mert Oroszország azzal finanszírozza a háborúját.
A tárgyalás utáni sajtótájékoztatóján Zelenszkij arról beszélt, az amerikai elnök nem örül az európai országok vásárlásainak. Az ukrán elnök név szerint megemlítette Magyarországot és Szlovákiát is. „Trump nagyon elégedetlen, amiért Európa orosz olajat vásárol. Többek között két ország is így tesz. Mind tudjuk, hogy ez Magyarország és Szlovákia. […] De szeretnék mindenkit emlékeztetni, hogy amikor Oroszország megtámadta az energiaszektorunkat, mi pedig válaszcsapást mértünk a vezetékeikre, […] pont ez a két ország panaszkodott Trumpnak” – mondta az ukrán elnök, vélhetően arra utalva, hogy Orbán Viktor levelet írt az amerikai elnöknek, amikor Ukrajna az orosz vezetékeket támadta. Trump Orbán kinyomtatott levelére filccel írta válaszul: „Nem örülök, hogy ezt hallom. Nagyon mérges vagyok miatta, szóljon Szlovákiának is. Jó barátom vagy.”
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a csütörtöki hírekre pénteken kora délután azzal reagált, hogy Magyarország azért vásárol nyíltan orosz kőolajat, mert nincsen más lehetősége, „míg más európai országok azért vásárolnak titokban, kerülőúton orosz kőolajat, mert az olcsóbb”.
Annak ellenére, hogy a Trump által belengetett brutális mértékű vámtarifák egyelőre nagyrészt megmaradtak az ijesztgetés szintjén – India viszont kapott plusz büntetővámokat –, az amerikai fenyegetőzéseket érdemes komolyan venni, hiszen az Egyesült Államok a dollárelszámolásból való kizárás esetén pillanatok alatt tönkre tudja tenni egy bank, de akár egy egész ország gazdaságát. Ez persze csak egy nagyon távoli, elméleti fenyegetés: de az biztos, hogy Magyarországot és Szlovákiát sokkal jobban lehet fenyíteni, mint Indiát és Kínát.
Úgy tűnik, amerikai oldalról tényleg erős az igény az orosz leválásra, és mivel az Egyesült Államok legfőbb ellenfele Kína, magyar szempontból az sem volt túl jó pont, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Robert Fico szlovák miniszterelnök – az orosz és az észak-koreai vezetővel együtt – részt vett a kínai győzelmi napi katonai parádén szeptember 3-án Pekingben.
Ugyanakkor a valóban reális intézkedésektől valamennyire megvédhet bennünket, hogy Magyarország EU-tagállam, így bármilyen célzott büntetővám kiszabása technikailag nem olyan egyszerű. Ugyanakkor az amerikaiaknak rengeteg informális eszközük is van, amivel nyomást gyakorolhatnak az EU-ra, de akár a háttérben Magyarországra is. Bár Orbán Viktor nagy tisztelője Donald Trumpnak, az a hintapolitika, hogy Magyarország egyszerre szeretne a világ amerikai, orosz és kínai erős embereivel is jóban lenni, feszült időszakokban nem annyira működőképes.
Ráadásul az energiapiacon Magyarország egyáltalán nem számít erős szereplőnek – például azért nem, mert más országok is érintettek a magyar ellátásban, a gáz döntő része átjön az uniós Bulgárián, az olaj Ukrajnán is. Felfújhatjuk magunkat, hogy akkor majd nem adunk az ukránoknak gázt vagy áramot: ezzel Ukrajnának csak nagyon rövid távon okoznánk kellemetlenséget, közben viszont elérnénk, hogy Magyarország kimarad egy jó üzletből.
Ha szénhidrogén, akkor Oroszország!
A Barátság kőolajvezeték elleni ukrán támadásokról rengeteget hallhattunk, már csak a diplomáciai következményei miatt is. Augusztus 13-án Szijjártó felszólította Ukrajnát, hogy ne veszélyeztesse Magyarország energiaellátását, és fejezze be a Magyarországra vezető energiaszállítási útvonalak támadását. Szijjártó néhány nappal később megismételte a felszólítást, amit már az ukrán külügyminiszter, Andrij Szibiha sem hagyott válasz nélkül. Az oda-vissza beszólogatás végül odáig fajult, hogy Szijjártó bejelentette, kitiltják Magyarországról és a schengeni övezetből az ukrán hadsereg idén nyáron kinevezett drónparancsnokát, Robert Brovdit, aki a Barátság elleni támadást irányította.
Az elmúlt hónapok fontos fejleménye az is, hogy az EU 2027 végéig teljesen leállítaná az EU-ban az orosz eredetű kőolaj- és földgázvásárlásokat. Ezzel kapcsolatos javaslatát májusban mutatta be az Európai Bizottság. Magyarországra ugyan vonatkoznak derogációs szabályok (átmeneti mentesülés), de a végső határidő ránk is irányadó. Ráadásul egy dán javaslat azt is részletesen szabályozná, ennek milyen technikai, ellenőrzési gyakorlata lenne. Ezt a Portfolio mutatta be nemrég, röviden arról van szó, hogy
bizonyos irányokból automatikusan orosznak feltételeznék a szénhidrogént, és az importőr feladata lenne annak bizonyítása, hogy az anyag valójában nem orosz.
Ez egy nagyon fontos szabály lenne, mert gyakorlatilag megszüntetné a fizikai swapot: vagyis azokat a csereügyleteket, amikor például egy uniós ország kazah vagy azeri olajat, gázt vesz, de pontosan ugyanott, ugyanolyan eredetű anyag jön, mint korábban, csak technikailag a háttérben van néhány ügylet, amivel az uniós szabályoknak is meg lehet felelni.
Az orosz pozíció
Aligha kell tehát taglalni, hogy a nemzetközi olaj- és gázpiacon nem Magyarország fújja a passzátszelet. Bármennyire is érintettek vagyunk, szemmel láthatóan a magyar érvek még az uniós energiapolitikát sem nagyon befolyásolják. Mi persze fanyaloghatunk azon, hogy az orosz energiaimporttól nem függő Dánia tesz javaslatokat Brüsszelnek, de mindez sokat nem ér, ha a javaslatok átmennek.
Az uniós szankciós politika rendkívül vegyes megítélésű. Az EU a tizenkilencedik szankciós csomagnál tart, ezek első ránézésre nem tűnnek túl sikeresnek (a háborúnak nincs vége, Oroszország energiaexportja sem roggyant annyira meg), de valójában Oroszország – részben a szankciók miatt – rettentő nehéz helyzetbe lavírozta magát. Arról, hogy a szankciók célja a közvélekedéssel ellentétben nem az orosz gazdaság ellehetetlenítése, több alkalommal is írtunk.
Mindez érthető, Európában évtizedekig nem volt divat „új biztonsági architektúrát” építeni, vagyis területszerző katonai hadjáratba fogni, ezt nem is nyelte le a Nyugat. Bár lehet, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök nagy sikerként tudja eladni otthon, hogy mindennap elfoglal pár négyzetkilométert, eközben – ahogy azt Pletser Tamás, az Erste olajipari elemzője mondta – az energiapiacon évtizedekre elrontja a hosszú évek alatt kialakított nyugati kapcsolatait, miközben feléli a korábban felhalmozott tartalékokat, és veszélyezteti az orosz szénhidrogén-kutatások és -termelés jövőbeli tőkeellátottságát. És, ha mindez nem lenne elég: Kína karjaiba tereli az energiaiparát.
Szankciós siker vagy kudarc?
Mindez tehát részben a szankciók miatt, részben azok ellenére valósult meg. A Nyugat stratégiája megkérdőjelezhető: a gázpiacon például sikeresnek tűnik, Moszkva ugyanis nem tudja pótolni az egykoron évi 200 milliárd köbméteres nyugati eladásait, hihetetlenül szenved és megalázkodik azért, hogy legalább 50 milliárd köbméternyi eladást visszaépítsen Kína felé. Ez mindenképpen nagy kudarc Oroszország szempontjából.
Ugyanakkor abban is van igazság, hogy az állandó szankciós beavatkozás, vagyis a kínálat mesterséges szűkítése viszonylag magasan tartja az olaj és a földgáz árát. Ha a globális recessziós hangulatban mindenki annyi olajat és gázt adhatna el, amennyi csak a csövön kifér, lehet, hogy sokkal nagyobb pofont kapna Moszkva azáltal, hogy mélyebben lennének az árak.
Oroszország gazdasága ugyanis ma végtelenül egyszerű. A csúcsra járatott védelmi ipar miatt van kimutatott GDP-növekedés, de valójában a gazdaság túlfűtött állapotban van, nem működik hatékonyan, a hadiipart a tartalékok, a kőolaj, és a földgáz finanszírozzák. Ha alacsonyabb lenne a szénhidrogének világpiaci ára, a finanszírozási láb megsérülne – természetesen az ukrán támadások is ugyanezt a célt szolgálják.
A Nyugat kritikájaként az is elmondható, hogy Oroszország mindeközben még építkezik is. Képzeljük el például India helyzetét! Van egy nagyon szegény állam, ami új üzletet szerzett: 2022 és 2023 között India több mint harmincszorosára növelte oroszországi kőolajimportját. Megdöbbentően fejlett finomítóiba orosz olajat vesz diszkontáron, majd teríti a világban az üzemanyagot. Remek pénz.
Ugyanakkor abban a versenyben, amelyben Oroszország és az Egyesült Államok versenyez India szimpátiájáért, a másik szereplő, Donald Trump amerikai elnök 50 százalékos vámmal sújtja Indiát azért, mert az olajat és fegyvert vesz Moszkvától. Lehet, hogy az USA nagyon fontos szereplő, de nem biztos, hogy ez a jó irány, mert a Nyugat így könnyen Putyin karjaiba lökheti Narendra Modi indiai miniszterelnököt.
India szerepe a már említett csütörtöki egyeztetésen is felmerülhetett Trump és az európai vezetők között: a német Bild arról írt, hogy bár az európai vezetők hangsúlyozták, hogy jelentősen csökkent az olajimport, és közvetlenül már csak Magyarország és Szlovákia vásárol orosz olajat, Trump különmegbízottja, Steve Witkoff erre azt reagálta, hogy az EU Indián keresztül is orosz olajhoz jut. (Más lap nem erősítette meg, hogy Witkoff erről is beszélt volna.)
Kína hátradőlt
Közben világszerte olvasható volt egy olyan fejtegetés, hogy mivel Kína is új gázmegállapodást kötött Oroszországgal, Moszkva majd eladja Pekingnek azt a gázt, amit nem tud eladni Nyugat-Európának. Csakhogy ez nincs így.
Vlagyimir Putyin legsikertelenebb területe a kínai kereskedelem.
Kína egész politikája arról szól, hogy az állam nem akar senkitől függeni: sem a dollártól, sem a tőle független nemzetközi szervezetektől, és az orosz földgáztól, kőolajtól sem. Építi a BRICS-együttműködést, próbál inkább elektromos autókat használni (áramot ugyanis tud maga termelni napból, szélből és a klímaváltozásnak nem kedvezően szénből is), mivel senkinek az eladásaitól nem akar függeni.
Mint Pletser Tamás mesélte, Kína évi 425 milliárd köbméter gázt használ. Jól mutatja, hogy mennyire nem gázalapú a kínai gazdaság, hogy ez egy főre vetítve csak a negyede a magyar fogyasztásnak. Ugyan egyre több a hazai termelés és az LNG, eddig nagyjából 50 milliárd köbméter Oroszországból származott, egy új megállapodás után ez potenciálisan 100 milliárd köbméterre is nőhet.
A héten bejelentett elvi megállapodás arról szól, hogy a Gazprom és a kínai CNPC a meglevő nagy vezeték, a Power of Siberia 1 (Szibéria Ereje 1) kapacitását évi 38 milliárd köbméterről 44 milliárdra növeli. Emellett egy, az oroszországi Szahalinból induló másik vezeték kapacitása 10 milliárd köbméterről 12 milliárd köbméterre nőhet, és egyeztetnek a Power of Siberia 2 megépítéséről is, 50 milliárd köbméteres kapacitással.
Igen ám, de még a Kreml sikerét ünneplő Moscow Times cikke is felvet egy csomó, eddig még nem tisztázott kérdést. Például azt, hogy:
- Kína milyen árat fog fizetni (Pekingnek esze ágában sincs világpiaci árat fizetni, az orosz belföldi árat szeretné csak megadni);
- hosszú távú, fix mennyiségre kötelezné-e el magát Kína, vagy más lenne a szerződés mennyiségi alapja;
- ki finanszírozná a vezeték megépítését, és ki építene (vélhetően az orosz szakaszt a Gazprom, a kínait a CNPC, de lesz mongol szakasz is).
A sok tízmilliárd dolláros költség amúgy rendre emelkedik, elsősorban az acél- és a munkaerőárak miatt. Ebben is jól látszik Oroszország nehéz helyzete: voltak kiváló nyugati vezetékei, pontos, megbízható vevőkkel, akik jó árat fizettek, most drágán kell építeni a megbízhatatlan kínaiaknak vezetéket, akik mindent lealkudnának.
Kína amúgy érdekes gázfelhasználó. Az erőművei nem gázzal mennek, csak néhány rugalmasságot biztosító kiegyenlítő erőmű, de a petrolkémiai ipar, a nagyvárosi fűtési piac és meglepő módon az LNG-vel hajtott nehézjárművek viszont fontos felhasználók.
De mi a magyar pozíció?
Az tehát látható, hogy Oroszország küzd, mint malac a jégen, de hogy érint mindez minket? A magyar kormány elsősorban Ukrajnát szokta ekézni, hogy ne bántsák a Barátság infrastruktúráját. A teljesen reménytelen békefolyamatban az oroszoknak nem érdeke megállni, mennek előre, az ukránok kétségbeesetten próbálnak olyan adukat szerezni, hogy ők is tudjanak kárt okozni, és valamiért Moszkva se szeresse annyira a jelenlegi állást.
Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója korábban azt mondta, ameddig ő nem szólal meg, nem kell félteni a magyar ellátást. Nos, az utóbbi időben Hernádi rendszeresen megszólal.
Arról beszél, hogy amennyiben a Barátság leáll, aligha indul újra, a támadások nyomán áremelkedés várható, és a két vezeték (Magyarország a Barátság mellett a Horvátország felől érkező Adrián kap kőolajat) sokkal jobb, mint az egy vezeték.
Nem is kérdés, hogy mindez igaz, sokkal kiszolgáltatottabb az egyetlen, kizárólagos ellátási útvonal, mintha több alternatíva lenne. Mégis készülni kell az újabb változásokra, mert akár politikai (EU-s), akár katonai (orosz vagy ukrán) okból szűnik meg egyszer a Barátság felől az ellátás, az nagyon kiszolgáltatott helyzet lesz.
Természetesen fel lehet sorolni azokat az elméleti lehetőségeket, amelyek ekkor is rendelkezésre állnak: az Adria kapacitásbővítését, az Odessza–Brodi vezetéket, amely kazah vagy azeri olajat hozna a Fekete-tenger felől a Barátságon át, Oroszországot nem érintve. Az is elképzelhető lenne, hogy rövid időre a stratégiai olajtartalékokat használjuk, de ezek nehézkes, kockázatos, átmeneti megoldások.
Ugyanakkor a horvátokkal – bármennyire is nehéz partnerek – mindenképpen javítani kellene a kapcsolatot. A környékünkön van egy rakás finomító (osztrák, cseh, dél-német), amelyek a tenger felől, Triesztből, a TAL vezetéken kapnak olajat, de sosem hallunk arról, hogy a vezeték üzemeltetőivel nem lehet megállapodni, hogy az egyre fontosabb pozíciója miatt ez a cég zsarolná a vevőit. Ehhez képest Magyarország és a horvát Janaf között nagyon nehézkes az együttműködés. Ahogy Pletser Tamás mondta, jó lenne, ha az Adria (Janaf) nem szeretne monopolprofitot, de a kapcsolat rendezésébe energiát kell fektetni, és akár politikai szintről is érkezhetne segítség. Egy újabb tengeri kijárat ugyanis nemcsak magyar, de szlovák, cseh, osztrák, lengyel érdek is lehetne.
Azonban az a helyzet, hogy az EU túl gyenge ahhoz, hogy egy ilyen szituációt koordináljon, Donald Trump pedig ellenérdekelt. Az USA elsősorban Oroszország nagy partnereire, Kínára, Indiára figyel, közben az energiapiacon Trump ugyanolyan irreális amerikai célokat fogalmaz meg, ahogy Panama, Grönland és Gáza esetében. A különbség csak annyi, hogy az európai energiaeladásokról, kőolaj- és LNG-exportról megfogalmazott vágyálmait kevesebben értik, így ezekről kevesebb cikk születik, pedig pont ugyanolyan abszurdak, mint az egyéb geopolitikai célok.
