Szijjártó szerint nem árt a Paks II. beruházásnak az Európai Bíróság megsemmisítő ítélete
Semmilyen mértékben nem korlátozza vagy lassítja a Paks II. beruházást az Európai Bíróság ítélete Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint, írja az MTI. A miniszter arra a döntésre reagált, ami kimondta, hogy az Európai Bizottságnak meg kellett volna vizsgálnia, összhangban van-e az uniós közbeszerzési szabályokkal, ha a két új reaktor megépítésére irányuló szerződést közvetlenül egy orosz cégnek adnak.
A csütörtökön meghozott ítélet megsemmisítette az Európai Bizottság 2017-es határozatát, ami jóváhagyta a beruházási támogatást, amelyet a magyar állam kívánt nyújtani két új atomreaktorra. Az osztrák állam az Európai Unió Törvényszéke – a bíróság alsóbb fokú testülete – előtt megtámadta a határozatot. A Törvényszék 2022 novemberében elutasította a keresetet. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter akkor ezt nagy győzelemnek nevezte. Az osztrákok viszont fellebbeztek, majd a bíróság nekik adott igazat.
„Ez a bírósági döntés semmilyen mértékben nem korlátozza vagy lassítja le a beruházás előrehaladását, sőt ellenkezőleg, az elmúlt időszakban ezt a beruházást felgyorsítottuk” – mondta Szijjártó csütörtökön, hozzátéve, hogy a tervek szerint a következő évtized elején az új paksi atomerőműnek mindkét blokkját a hálózatra fogják kapcsolni.
Bóka János EU-ügyi miniszter a csütörtöki kormányinfón azt mondta: az ítélet nem azt mondta ki, hogy a beruházás nem felel meg a közbeszerzési szabályoknak, de ezt az Európai Bizottság nem vizsgálta, vagy legalábbis az álláspontját nem indokolta. „Mint ahogy eddig”, a magyar kormány „ezután is mindenben az uniós jognak és a lojális együttműködés követelményének megfelelően jár el” – utalt egy alapvető uniós jogi alapelvre.
Bóka azt mondta, minden segítséget meg fognak adni az Európai Bizottságnak ahhoz, hogy egy új, a bíróság szerint is jogszerű határozatot tudjon hozni. „Mivel a bíróság sem az állami támogatási rendszert, sem az alkalmazott közbeszerzési eljárást nem minősítette jogellenesnek, ezért semmilyen jogi akadálya nincsen, hogy a paksi beruházás az eddigi ütemezésnek megfelelően folytatódjon.”