Eddigi legjobb félévét zárta a Mészáros Lőrinc-féle Opus Global

21,2 milliárd forint nettó nyereséget könyvelhetett el magának 2025 első félévében a Mészáros Lőrinchez köthető Opus Global, amivel minden korábbi eredményét felülmúlta – derül ki a vállalat kedden közzétett jelentéséből. A közlemény szerint a „szinergiák kihasználásával” sikerült optimalizálni az energetikai szolgáltatások közötti együttműködést, innen a jó eredmény.

A hat hónap alatt szerzett 246 milliárdos árbevétel mellett 30,3 milliárd forint volt a vállalat üzemi eredménye, ami 28 százalékos növekedést jelentett az előző félévhez képest. Ez alapvetően 18,2 százalékos visszaesést jelentett a cégcsoport bevételeiben az előző év azonos időszakához képest, ugyanakkor ennél is nagyobb mértékben csökkentek a működési költségek, így megnövelve a közlemény szerint a nyereséget. AZ EBITDA 13,5 százalékkal lett nagyobb a tavalyi év első félévénél: 54 milliárd forintot tett ki, ami új rekordot jelentett az Opus Global történetében.

A Magyarország ellátásának negyven százalékát lefedő energetikai portfólió, azaz az Opus Tigáz és a Titász is az Opus Global Nyrt. cégcsoportjához tartozik. Magyarországon az MVM Next állami cég mint egyetlen egyetemes szolgáltató szolgáltatja az áramot, míg a különböző vezetékes hálózatokat az MVM, az E.ON és az Opus cégcsoportok cégei működtetik. A vállalatcsoport Mészáros Lőrinc legfontosabb érdekeltségei közé tartozik, az MBH Bankkal együtt közel 700 milliárd forintot tesz ki a Mészároshoz tartozó, több mint harminc cégből álló portfólió összértékéből.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!