Szalay-Bobrovniczky Kristóf új alapítványának célja a miniszter és családja anyagi jólétének biztosítása

2610

Per Ensem néven hozott létre alapítványt Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, aminek célja az alapító okirat szerint a kedvezményezettek, azaz Szalay-Bobrovniczky Kristóf és közeli hozzátartozói anyagi jólétének „generációkon átívelő biztosítása” – tudta meg a HVG.

A vagyonkezelő alapítvány alapító okirata szerint a név annyit jelent, hogy „kard által”, mivel ez olvasható Szalay-Bobrovniczky egy felmenőjének címerében. A miniszter így kívánja hangsúlyozni „a családi hagyományok és értékrend megőrzésének és továbbvitelének fontosságát”.

Az okirat szerint az alapítvány célja lenne a kedvezményezettek javára történő vagyon juttatása, ideértve a következőket: egészségügyi szolgáltatások, kulturális és sportprogram, vadászat, tenisz, vízi és lovassportok, hajók, lovak, fegyverek, utazás, étkezés, ruházat, berendezési tárgyak, járművek „és egyéb, életszínvonalat biztosító, illetve növelő vásárlások és szolgáltatások”. Az alapítvány kurátora Király András lett, aki jelenleg is Szalay-Bobrovniczky egy vagyonkezelő cégét vezeti, a vagyonellenőre pedig Seszták Miklós KDNP-s országgyűlési képviselő és volt nemzetfejlesztési miniszter lánya.

Az elmúlt években Szalay-Bobrovniczky a vagyonának egy részét arra fordította, hogy visszaszerezze felmenőinek korábbi birtokait. Ilyen az a korábban az apai dédapja, Szalay Bálint által birtokolt, Badacsonytomaj és Káptalantóti határán fekvő terület, amelyen 1896-ban a Tölgyes Kúriát is felépíttették. Az 1,4 hektáros ingatlanon az elmúlt évtizedekben a Badacsony Borászati Szövetkezet működött. Később azonban két pénzügyi szakember lett a tulajdonos, akitől a miniszter végül 2023-ban a kúriával együtt megvásárolta a területet. Az ingatlant pedig Szalay-Bobrovniczky az alapítványába is bevitte 750 millió forintos értéken, így most ennek a kezeléséről gondoskodik a Per Ensem.

A Per Ensem már csak azért is érdekes, mert korábban a kormány sokat támadta a fényűzés miatt a jelenleg a Tisza színeiben politizáló volt vezérkari főnököt, Ruszin-Szendi Romuluszt, amiért a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal szerint körülbelül egymilliárd forintból épült meg a különböző „prémium tárgyakkal” felszerelt akkori szolgálati villája. Ruszin-Szendi maga azonban nem is dönthetett a villával kapcsolatos beszerzésekről, így más kormányzati tagoknak is jóvá kellett hagynia ezeket.

Az üggyel kapcsolatban a Szalay-Bobrovniczky Kristóf által vezetett Honvédelmi Minisztériumnak is küldtünk kérdéseket, ha válaszoltak, frissítjük cikkünket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!