Orbán Viktor elhúzná a választásokig az orosz leválás megtervezését, de az USA nem akarja halogatni

Egyre erősebb amerikai és uniós nyomás nehezedik Magyarországra, hogy lépjen az orosz energiafüggetlenedés kérdésében. Múlt héten Matt Whitaker, az Egyesült Államok NATO-nagykövete arról beszélt a Fox Newsnak adott interjúban, hogy az olyan országoknak, mint Magyarország, Törökország és Szlovákia, amelyek továbbra is orosz olajat és gázt vásárolnak, mielőbb tervet kell kidolgozniuk és végre kell hajtaniuk az orosz energiahordozóktól való függetlenedésre. Whitaker arról is beszélt, hogy Magyarország sok szomszédjával ellentétben eddig semmit nem lépett, és utalt arra is, hogy Horvátország segíteni tudna a leválásban a magyaroknak.

Mindezzel újra kinyílt a hazai energiaszakma egyik legélesebb vitája, miközben hétfőn az is kiderült, hogy Orbán Viktor Washingtonba látogat, hogy szükség esetén elemezze Trumppal, mit jelent a Moszkva elleni szankció. Ebben a cikkben összefoglaljuk, mekkora a nyomás most Magyarországon, mit tettünk eddig a leválásért, és milyen opcióink lehetnek az olaj-, gáz- és nukleáris energia terén.

Kezd elkerülhetetlenné válni

Pletser Tamás, az Erste olajipari elemzője szerint magában tartalmilag nincsen új elem Whitaker kijelentésében, de a figyelmeztetés jól jelzi, hogy az amerikaiak nagyon komolyan gondolják a leválás kierőltetését. A leválás előbb-utóbb Magyarország számára is kikerülhetetlen lesz, a háttérben meg kell állapodni arról, hogy mit tudunk ígérni a Nyugatnak.

Orbán Viktornak viszont nagyon nem mindegy, hogy „előbb”, vagy „utóbb” kell terveket prezentálni, ő leghamarabb a 2026-os választások utánra tolná ezt a témát.

Ráadásul a hazai olajipar kulcscégének, a Molnak is az lenne az érdeke, hogy 2026 vége előtt ne kelljen drasztikus lépést tenni. Utána ugyanis már gördülékenyebben lehetne lépni, igaz, a folyamatba a Százhalombattán bekövetkezett finomítói tűz és az utána következő rekonstrukciós munkák is bekavarhatnak. Az amerikai nyomás és a magyar ellenállás kérdése alighanem a magyar miniszterelnök és Donald Trump amerikai elnök között dőlhet el, ám az amerikaiak eltökéltségét rengeteg, részben magyar vonatkozású, részben nemzetközi sztori is bizonyítja.

Az egyik a környezetünkben játszódott le. Az orosz tulajdonú szerb finomító, a NIS amerikai szankció alá került, az azt ellátó horvát Janaf-vezeték üzemeltetője egyhetes derogációhoz folyamodott az Egyesült Államokhoz. A Janaf arra kért volna engedélyt, hogy egy nagy kazah, azaz nem orosz olajszállítmányt eljuttathasson Szerbiába, de hiába óriási barátja Horvátország az Egyesült Államoknak, nem kapta meg az engedélyt – ez is azt jelzi, hogy az USA nagyon kemény tud lenni a kérdésben.

Ezt a képet erősíti egy másik nagyon aktuális történet. Az orosz olaj piacra jutását két nagy csoport segíti: Murtaza Lakhani, egy pakisztáni származású dollármilliárdos üzletember, aki már Szaddám Huszeinnek is segített olajat piacra juttatni; illetve egy azeri páros, Etibar Ejjub és Tahir Garajev. Ők mindannyian nagyon meggazdagodtak azon, hogy orosz olajat visznek a világpiacra, bár ezt általában tagadják. Nemrég azonban súlyos belharc tört ki a két csoport között, annyira, hogy végül bemószerolták egymást az Egyesült Államoknál. A Bloomberg friss cikke szerint a harcuk komoly problémát okoz Oroszországnak is, elsősorban az Igor Szecsin vezette Rosznyetynek: az olajóriás és ezáltal az orosz állam milliárdokat veszít a viszály miatt, mert a szankciós kockázatok miatt nőnek a költségek, az olajat csak kedvezményekkel tudják eladni, és nőnek a szállítási, közvetítői díjak is.

Ezek a sztorik mind arra utalnak, hogy az Egyesült Államokat komolyan kell venni ebben a kérdésben. De térjünk vissza Magyarországra! A magyar energetikai közbeszédben eközben folyamatosan két narratíva hallható az orosz energetikai leválás lehetőségeiről.

• A szinte naponta elmantrázott kormányzati vélemény szerint a földrajzi és a fizikai adottságok miatt Magyarországnak jelenleg lehetetlen leválnia az orosz olaj-, földgáz- és nukleáris beszállításokról.
• Az ezt élesen kritizáló szakmai vélemények összecsengenek Whitaker szavaival: eszerint az orosz függés fenntartása csak valamilyen politikai vagy parciális gazdasági érdek miatt marad fenn. Ha más országok meglépték, mi, magyarok is sokkal gyorsabban függetlenedhetnénk az orosz kapcsolatoktól.

A Telex visszatérően foglalkozik ezzel a kérdéssel, legutóbb ebben a cikkben néztük meg, mennyire lenne nehéz leválni, és merre tart a magyar energiastratégia. Mint a legtöbb közéleti kérdésben, itt is elég nehéz kilépni a véleménybuborékokból és megtalálni a józan szakmai szempontokat. Ugyanakkor tényleg érdemes odafigyelni a legjobb hazai szakemberek véleményére.

A legnevesebb hazai energiaipari szakemberek októberben mindig összegyűlnek és átbeszélik a legfontosabb energiapiaci kihívásokat. A 29. Magyar Energia Szimpózium konferencián természetesen több előadásban, de öt korábbi energiaügyi szakpolitikus (Aszódi Attila, Felsmann Balázs, Grabner Péter, Holoda Attila és Kaderják Péter) vitájában is – nem meglepő módon – a központi téma az orosz leválás volt. A kérdés megtárgyalását segítette, hogy a három említett kulcsterületnek (olaj, gáz, atom) egyaránt volt avatott előadója az eseményen.

Szénhidrogének: nehéz, de nem lehetetlen

Műszaki, mérnöki szempontból közelítve a szénhidrogének esetében a leválás kezelhető lenne, mondta a konferencián Holoda Attila. Szerinte fontos lenne, hogy ne kezdjük el politikai okokból a műszaki elemeket meghazudtolni. Nézzük a függéseinket egyesével!

A kőolaj esetében a Mol Nyrt. a százhalombattai és a pozsonyi finomítóiban évente 12,5 millió tonna kőolajat dolgoz fel. Mivel nagyjából 1 millió tonna a hazai termelés, jellemzően 11 millió tonnát kell importálni, erre a szakember szerint mindkét Magyarországot elérő vezeték, az orosz olajat hozó Barátság és a tengeri olajat szállító Adria alkalmas. Éppen ezért a volt államtitkár szerint nem tűnik jó ötletnek az, ha állandóan összerúgjuk a port Horvátországgal, azzal az állammal, amelyiktől később akár jobban is függeni fogunk.

A földgáz esetén jobb a helyzet, a szállítás infrastrukturális kapacitásai rendelkezésre állnak. Az orosz leválás esetén a hat, Magyarországot elérő vezeték közül a szerb irányú (ez nem uniós szabályok alapján működtetett, Gazprom-tulajdonú vezeték) teljesen, de legalábbis 90 százalékban kiesne. Hivatalosan a vezetéknek 10 százaléka szabad felhasználású, azaz független a Gazpromtól, de persze egyáltalán nem biztos, hogy a szállítási lehetőség fennmaradna, ha az oroszokkal szakítanánk. Viszont ezen betáplálás nélkül is megvan a szükséges infrastruktúra.

Mint Holoda Attila mondta, a szovjet gáz olcsó volt, az orosz gáz már nem az. Nagy csodák nincsenek, meg lehet fogalmazni olyan fals állításokat, mintha ez az import nagyon kedvező lenne, de mindig a termék árának és a szállítási árának a komplex együttesét kell nézni. Ebben nem kiugróan kedvező az orosz forrás, és műszaki szempontból nincs akadálya annak, hogy leváljunk az orosz gázról.

Nukleáris fűtőanyag: átállni a nyugati alapanyagra

A szénhidrogénekhez képest teljesen más piac a nukleáris import, e téma szakértője, Aszódi Attila megkülönböztette a nyers uránt és a dúsított uránt. Itt a remélt leválásban és diverzifikációban nem csak nyersanyagra van szüksége Magyarországnak, mert vannak olyan technológiai lépések, amelyek jelenleg Oroszországban történnek.

A természetes uránban Oroszország megkerülhető szállító. A World Nuclear Association szerint csak a hatodik legnagyobb termelő a globális versenyben, itt Kazahsztán, Kanada, Namíbia, Ausztrália és Üzbegisztán is fontosabb játékos. Vagyis nem lenne olyan nehéz Moszkvát kikerülni. Amiben rosszabbul állunk, az az olyan kapacitás, amely az átalakítás, dúsítás, feldolgozás fázisait végzi, vagyis azok a munkafázisok, amelyekkel a nyers uránból nukleáris fűtőanyag lesz.

A Nyugat már itt is nekidurálta magát a leválásra, de a szükséges fejlesztések nem történtek meg. Nagyjából 2027–2028-ban lehet majd alternatívákat látni, de ma egyelőre egyetlen szállítótól, a Roszatom-leányvállalat TVEL-től függünk. Az biztos, hogy a legnagyobb nyugati szállítók, az amerikai Westinghouse, illetve a francia Framatome arra készülnek, hogy a nyugati világban kiváltsák az oroszokat. Az oroszok mellett viszont még így is sokan gyártanak fűtőelemeket, például Brazília, Kanada, Kína, India, Japán, Kazahsztán és Dél-Korea.

A nukleáris beszállításnál maga az eljuttatás sem evidens, a hagyományos út valaha a vasút volt, és az orosz fűtőelem Ukrajnán keresztül jött, most ez nem jön szóba. Magyarországnak van engedélye a légi szállításra is, de a légtérhasználatra egyedi engedély is kell minden alkalommal. Aszódi Attila szerint összességében a fűtőelemimportot diverzifikálni kellene: egy-két blokkot nyugati alapanyagra kellene átállítani, az ugyanis sokkal nagyobb biztonság, ha két–három szállítót is kezelünk a rendszerünkben. A nukleárisfűtőelem-kitettségünket azért az csökkenti, hogy az olajjal és a gázzal ellentétben itt nincs szükség folyamatos szállításra, fűtőanyagból most is van tartalékunk két–három évre.

A nukleáris üzemanyaggal kapcsolatos szerződéseknek viszont különleges aspektusa, hogy nemcsak az eladó és a vevő, de egy harmadik szereplő, az Euratom Ellátási Ügynökség (ESA) jogi jóváhagyása is szükséges a szerződésekhez.

Igenis fáj az oroszoknak

Az alternatív beszállítási lehetőségekről Felsmann Balázs azt mondta, Románia szempontjából indokolt lenne, ha az OMV felgyorsítaná a fekete-tengeri kitermelését. A fekete-tengeri Neptun Deep földgázmező Románia legnagyobb fekete-tengeri gázprojektje: ennek minél gyorsabb elindítása azért lenne észszerű számukra, mert a globális földgázpiacon több olyan nagy LNG-fejlesztés van folyamatban, amelyek együttesen átmenetileg túlkínálatot okozhatnak, ilyen például egy 2028-ban belépő nagy katari mező. Értelemszerűen aki csak tudja, megelőzi a saját kitermelésének megkezdésével az árakat lefelé toló túlkínálatos helyzetet, hiszen így jobb áron tud eladni.

Magyarországnak a magas ár természetesen nem öröm, de az igen, ha látszik a környező országokban forrás.

Grabner Péter ugyanakkor nem volt ennyire optimista a Neptun mező kitermelési esélyeivel kapcsolatban. A fekete-tengeri kitermelés ugyanis sérti az orosz érdeket, hiszen alternatívát jelent az orosz gáznak – a szakértő szerint ha a kitermelés megkezdődne, nem lenne figyelmen kívül hagyható, hogy a mező „lőtávolságra” van a fronttól.

A szakemberek arról is beszéltek a konferencián, hogy a szankcióknak igenis van hatása Oroszországra: a termékexport negyedével, az érte kapott pénz akár felével is apadt, mondta Holoda Attila.

Ugyanarról beszélünk, mint a kilencvenes években

Grabner Péter emlékeztetett rá, hogy már Antall József miniszterelnöksége idején, 1993-ban, az első magyar energiapolitikai határozatban is volt arról szó, hogy az energiapolitika célja „a gazdaság és a lakosság energiaigényének ellátása biztonságosan, gazdaságosan, a környezetvédelmi szempontok figyelembe vételével és az egyoldalú energiaimport fokozatos feloldásával”. Ehhez képest 2025-ben még mindig ugyanerről beszélünk, vagyis utat tévesztettünk. A szakember szerint a függés csökkentése nyilván korábban sem azt jelentette, hogy teljesen el kell felejteni az orosz forrást, de redukálni kellett volna annak részarányát.

A jelenleg a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont (REKK) berkein belül dolgozó Felsmann Balázs azt is rögzítette, hogy a földgáz kereslete is folyamatosan változik, a REKK az Osztrák Gazdaságkutató Intézettel (Österreichische Institut für Wirtschaftsforschung – WIFO) közösen modellezte is ezt. Ennek a vizsgálatnak a fontos üzenete, hogy az ár szempontjából legnegatívabb európai forgatókönyvnek (magas európai gázkereslet, teljesen kieső orosz kínálat) is csak rendkívül limitált, 2 euró / megawattórás áremelkedési hatása lenne a földgáz piacán.

Minden átalakul

Bali Gábor, az Energiq Kft. ügyvezetője például felidézte, hogy 2024-ben még az volt a kérdés a piacon, hogy megszűnik-e az orosz földgázszállítás Ukrajnán keresztül,

2025-ben már az a kérdés, hogy általánosan és teljesen megszűnik-e az orosz szállítás az EU-ba.

Mindenesetre a szakember szerint az orosz gáz kivezetése egyáltalán nem tűnik lehetetlen feladatnak. Az átalakulás ugyanis már ma is döbbenetes, az EU-t idén 41 százalékban LNG, 38 százalékban norvég földgáz és csak 9-9 százalékban afrikai, illetve orosz gáz látta el. Oroszország tehát gyakorlatilag teljesen marginalizálódott.

Vasváry Péter, a földgázvezeték-üzemeltető FGSZ Zrt. ügyvezetőjének előadásából az is kiderült, hogy a Magyarországra bejövő és az innen kimenő földgáz összetétele is pillanatok alatt megváltozott. A legtöbb gáz Szerbia felől jön, 2023-ban 5,6 milliárd köbméter, 2024-ben 7,6 milliárd köbméter, 2025 első nyolc hónapjában pedig 5,1 milliárd köbméter. Ausztria felől jön a második legfontosabb bejövő vezeték (2023-ban 2,2 milliárd köbméter, 2024-ben ennek töredéke, mindössze 25 millió köbméter, 2025 első nyolc hónapjában pedig 1,8 milliárd köbméter). Szlovákia és Ukrajna felől az utóbbi két évben már nem jött érdemi gáz és a horvát vagy a román irányból érkező sem érte el az egymilliárd köbmétert.

Ami pedig a Magyarországról távozó gázt illeti, Szlovákia és Ukrajna felé az idei év első nyolc hónapjában 1,8-1,8 milliárd köbmétert exportáltunk, minden más irány marginális. Utóbbi azért különös, mert korábban Magyarország Ukrajna, Szlovákia és Ausztria felől kapott gázt és mi szállítottunk Szerbiába, illetve azon keresztül Bosznia-Hercegovinába. Mára ez tökéletesen megfordult.

Diverzifikációs sikerek: földgáz

Az orosz leválás vizsgálata során érdemes olykor a múltba is visszatekinteni, és ráeszmélni, hogy nehezebb politikai környezetben is sikerült már lépéseket tenni a függetlenedés irányába.

Kaderják Péter kiemelte, hogy a földgáz esetében Magyarország 20 éven át konzekvens erőfeszítéseket tett az alternatív infrastruktúra kiépítésére. A szakember több szempontot behozott, szerinte maga a fogyasztáscsökkentés is segít a függetlenedésben, vagyis a zöld átállás nemcsak a klímavédelem, de az ellátásbiztonság miatt is fontos.

Kaderják szerint a magyar földgázellátás szempontjából sokáig érezni lehetett azt a magyar reményt, hogy aki időt nyer, életet nyer – vagyis Magyarország abban bízott, hogy hamar eljön a szomszédban a béke. A gyors békére és kereskedelmi visszarendeződésre ma már nagyon kicsi az esély, de azért az mindig benne van a pakliban, hogy hosszabb távon hátha megint lesz még orosz–uniós szénhidrogén-kereskedelem. Az orosz–magyar gázkereskedelem hosszabb távú fennmaradása mellett valójában az is érv, hogy nemcsak Magyarország használ orosz gázt, de ahogy említettünk, mi exportálunk Ukrajna és Szlovákia felé is.

És az olajnál?

Abban mindegyik szakértő egyetértett, hogy a földgáz beszerzésénél jobb a helyzetünk. A kőolajnál veszélyesebb a szituáció, ott lassabban hat az elektrifikáció, nem csökken úgy a kereslet. Holoda Attila azt is behozta a beszélgetésbe, hogy amíg a földgáz egy nagyon egységes (alapvetően metán) termék, addig kőolajból van vagy ötvenféle elég különböző nyersanyag a világpiacon.

Felidézte, hogy az átkosban egy balszerencsében rejlő szerencse is kellett az Adria-kőolajvezeték megépítéséhez. Az első olajválság idején a Szovjetunió rájött, hogy amennyiben nem a szegény, baráti, szocialista országokat látja el kőolajjal, hanem a gazdag nyugatnémeteket, több pénzt, ráadásul devizát kaphat, nem pedig magyar almát. Ilyen helyzetben Moszkva nem bánta, hogy Horvátország és Magyarország vezetéket épít a tengeri olajbeszerzésekhez és azok terítéséhez, azt nem támadásnak vette, hanem valóban szükséges fejlesztésnek.

Csak aztán megszűnt az olajválság, és a szovjetek már rögtön nem nézték olyan jó szemmel, ha Magyarország nem a Barátságot, hanem az Adriát használja. Hozzátehetjük, kisebb mennyiségekre azért jellemzően használtuk a vezetéket, annak magyar szakaszán is jön fel néhány hazai mező termelése, és immár a Barátsággal is össze van kötve a vezeték.

Kaderják Péter szerint a Mol az utóbbi időben nagyon sokat tett a diverzifikációért (ennek van finomítói bedolgozhatóság és kőolajszállítás oldalon is nehézsége), de ha a két szállítási útvonal helyett csak egy lenne, az nagy kiszolgáltatottsághoz vezetne.

Végül a szakember arról is értekezett, hogy az energiapiacon egyáltalán nem csak a rövid távú ár számít. Ha engedünk a biztonságból, akkor lehet kedvezőbb áron terméket találni: a közbeszéd jellemzően csak az olaj vagy a földgáz aktuális beszerzési áráról beszél, de az ellátásbiztonság olykor más szempontok mérlegelését is kívánatossá teszi. Éppen ezért nem lehet csak az érintett cégekre (Gazprom, Mol, MVM) rábízni az energiaszerződéseket, az államnak ki kell tartania a környezetvédelmi és az ellátásbiztonsági célkitűzései mellett is.