Trump és Hszi Csin-ping is azt gondolja, kezében tartja az aduászt, ami eldöntheti a vámháborút
Csütörtökön igazán különleges dolog történik majd Dél-Koreában: a világ két szuperhatalmának első emberei találkoznak abban a reményben, hogy el tudják temetni a csatabárdot a Kína és az Egyesült Államok között folyton kitöréssel fenyegető kereskedelmi háborúban. Az egész világgazdaság helyzetét meghatározó tárgyalásra mindkét fél azért érkezik, hogy időt nyerjen, és mindkét fél azt gondolja, hogy van nála egy aduász, amivel diktálni tudja a megállapodás feltételeit. A kérdés az, hogy mennyire hiszi el a másik a blöfföt, és hogy mennyire lehetne egyáltalán kezelni a feszültségek igazi kiváltó okait.
Kereskedelmi hidegháború
Kína és az Egyesült Államok viszonya Donald Trump januári beiktatása előtt is feszült volt, aztán a 47. amerikai elnök még rátett erre több lapáttal. Trump egész kampánya alatt hatalmas vámok bevezetését ígérte, kormányra kerülve pedig újra akarja írni az Egyesült Államok elmúlt 30–40 évben kialakult viszonyát a világ többi részével, ezen belül is leghangsúlyosabban Kínával. Mivel viszont a globalizált világgazdaság lényegében az Egyesült Államok köré épül, mindez ennek a gazdasági világrendszernek a szétverését is jelenti.
Trump januárban első intézkedései között vámokat vetett ki ilyen-olyan indokkal néhány országgal, például a szomszédos Mexikóval és Kanadával szemben, majd április 2-án, a „felszabadítás napjaként” hirdetett napon nagyjából a világ összes országával szemben hatalmas vámok bevezetését jelentette be. Amikor aztán a bejelentés által keltett piaci hullámok a részvénypiacok után az amerikai államkötvények piacát is elérték, Trump 90 napra felfüggesztette a felszabadulás jegyében bevezetett vámokat, egy nagyon határozott kivétellel: teljes visszavonulás helyett az történt, hogy Trump a vámháború minden ágyúját Kínára célozta, egészen 145 százalékig növelve a kínai importra kivetett vámokat.
A kereskedelmi háború ezután elég hamar eszkalálódott, Kína az amerikai vámokra reagálva saját maga is vámokat jelentett be, amire Trumpék felhúzták magukat és még nagyobb vámokat vetettek ki, és így tovább. Hogy pontosan hány százalékosak is voltak a vámok ezen a ponton, az igazából már nem volt lényeges, mert addigra rég átlépték azt a szintet, ami után a Kína és az Egyesült Államok közötti, évi 700 milliárd dollárnyi kereskedelem két éven belül megszűnt volna.
Mindeközben mindkét ország vezetői arra játszottak, hogy a vámok a másik félnek fájnak majd jobban és hamarabb, így majd a másik fél kéri, hogy üljenek asztalhoz és rendezzék valahogy a helyzetet. Májusban végül sikerült valahogy úgy fegyverszünetet kötni, hogy abból egyik ország se jöjjön ki rosszul. 90 napra felfüggesztették a vámokat, amit augusztusban újabb 90 napra meghosszabbítottak.
Ez a határidő lassan lejár, de a két szuperhatalom elnöke már ezelőtt újra felszította a vitát: Donald Trump október 10-én azzal fenyegette meg Kínát, hogy november 1-től ismét 100 százalékos vámokat vet ki minden kínai importra, ezzel bosszulva meg, hogy Hszi Csin-ping bejelentette, Kína szigorítana a ritkaföldfémek amerikai importján. A két elnök csütörtöki találkozójára azért már elvileg beosztottjaik oldották a feszültséget, Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter és Jamieson Greer kereskedelmi főképviselő a múlt hét végén Kuala Lumpurban tárgyalt a kínai kormány képviselőivel, és állításuk szerint megállapodtak egy kínai–amerikai kereskedelmi egyezmény körvonalairól. Trump és Hszi dolga elvileg csak annyi, hogy kezet rázzanak az alkura, de ahogy számos elemző felhívja erre a figyelmet, Trumpnál sosem lehet tudni, mire számítson az ember.
Mindenki időt akar nyerni
A tárgyaláson várhatóan több téma is előkerül majd, onnantól, hogy Kína ismét vegyen amerikai szóját, odáig, hogy milyen tulajdonosi szerkezettel működhet tovább a TikTok az amerikai piacon. Elképzelhető, hogy Tajvan és Oroszország is szóba jöhet: az amerikai elnök néhány napja arról beszélt, szeretné, ha Kína „kisegítené” az Egyesült Államokat Oroszországgal kapcsolatban, és azt tervezi, hogy „mindenről” beszélni fog a kínai elnökkel, az orosz–ukrán háborút is beleértve.
A tárgyalás középpontjában viszont a ritkaföldfémek kereskedelmének kérdése áll, ezek ugyanis olyan alapanyagok, amelyekre az Egyesült Államoknak nagy szüksége van, és Kína elég hatékonyan meg tudja akadályozni, hogy az USA hozzájusson. Ritkaföldfémekre ugyanis a mobiltelefonoktól az akkumulátorok és a legkorszerűbb katonai technológiák gyártásáig szinte mindenhez szükség van (a találkozót szinte lélegzet-visszafojtva várja az európai autóipar is). Kína a világ legnagyobb ritkaföldfém-kitermelője és -feldolgozója, a világ ritkaföldfém-feldolgozásának 70 százalékát ellenőrzi, ezzel sakkban tudja tartani az egész világgazdaságot.
Ez részben azért is alakulhatott így, mert ezeknek az anyagoknak a bányászata költséges és szennyező munka, amit a világ más részein, szigorúbb környezetvédelmi, munkavédelmi és egyéb szabályozások mellett csak jóval drágábban lehet megoldani. A mostanában véget érő globalizált világgazdasági berendezkedésben viszont az ár volt a legfontosabb szempont, nem az ellátás biztonsága vagy hasonló geopolitikai megfontolások, így hosszú ideig senkinek nem volt baja azzal, hogy Kína látja el a világot ritkaföldfémekkel. Ahogy viszont Európa ráébredt arra, hogy nem jó teljesen az orosz energiától függni,
arra is ráébredt a világ, hogy kockázatos, ha Kína fojtó fogásban tudja tartani az egész világgazdaságot.
Matura Tamás Kína-szakértő szerint Donald Trumpnak azt kellene elérnie, hogy időt nyerjen addig, amíg kiépülhetnek a Kínától független ellátási láncok, vagyis hogy addig rendezze a kereskedelmi viszonyokat Kínával, amíg máshonnan nem lehet megszerezni ezeket a kulcsfontosságú alapanyagokat. Így az lenne az érdeke, hogy ezért cserébe a vámok visszavonását ajánlja fel. A Budapesti Corvinus Egyetem oktatója viszont úgy látja, hogy Trump annyira kiszámíthatatlan, hogy nem lehet előre megmondani, mire lehet számítani.
Ha valóban az időnyerés lehet Trump és kormánya célja, akkor nem kevés időt kell nyernie, mostantól ugyanis akár 5–10 évbe is telhet, mire kiépülhetnek az alternatív ellátási láncok. Az viszont látszik, hogy ezek kialakításán nagyon dolgoznak: Donald Trump ázsiai turnéja során több országgal is kötött gazdasági megállapodásokat, köztük Thaiföld, Malajzia, Kambodzsa és Vietnám vezetőivel, ezekben pedig mind-mind megjelenik a ritkaföldfémek kérdése. Igaz, a BBC cikke szerint a legtöbb megállapodás még elég kidolgozatlan, inkább amolyan szándéknyilatkozatnak foghatók fel.
A legtöbb elemzés szerint Kína legnagyobb riválisa a világpiacon nem egy másik ázsiai ország, hanem Ausztrália lehetne, ahol hatalmas készletek nyugszanak a földben. Trump még az ázsiai útja előtt a Fehér Házban fogadta Anthony Albanese ausztrál miniszterelnököt, majd a találkozó után azt mondta, egy éven belül Amerikának annyi ritkaföldféme lesz, hogy azt se tudja, mit kezdjen majd vele.
Mindez viszont még egyáltalán nem jelenti azt, hogy már meg is van az alternatíva, csak várni kell. Az ázsiai és ausztrál kitermelés és feldolgozás felpörgetése elé számos akadályt állítanak különböző szabályozások, a gazdasági környezet is lassíthatja a folyamatot, ahogy a ritkaföldfémek bányászatával és feldolgozásával járó szennyezés miatt több ország kétszer is meggondolhatja, hogy komolyan belevágjon-e ebbe a bizniszbe. Arról nem is beszélve, hogy azok az országok, amelyeknek ki kellene váltani Kína termelését ezen a piacon, rengeteg más szállal kötődnek a kínai gazdasághoz, így nem akarják magukra haragítani Hszi Csin-ping rendszerét.
Matura Tamás szerint Hszi Csin-ping és Trump találkozója előtt az a legnagyobb kérdés, hogy Kína mennyire akarja kihasználni a zsarolási potenciálját, mennyire keményítene be a ritkaföldfémek piacán. Az október elején belengetett korlátozások azt jelentenék, hogy a külföldi cégeknek a kínai kormánytól kellene engedélyt kérniük, hogy bármi olyan terméket exportáljanak, amiben kínai ritkaföldfémek vannak, ezzel megfojtva a piacot.
A Kína-szakértő szerint viszont ez a keménykedés egy ponton Kínára is visszaüthet.
Ha a korlátozások fölverik a ritkaföldfémek világpiaci árát, akkor sokkal inkább megéri majd az eddig túl drágának ítélt lelőhelyek kitermelése Ázsiában, Ausztráliában vagy akár Németországban.
A Corvinus oktatója úgy látja, valójában Hszi Csin-ping is időnyerésre játszik. Az Egyesült Államok már évek óta korlátozza a félvezetők és mikrocsipek exportját Kínába, ami meglehetősen hátráltatja a kínai tech- és hadiipar fejlődését. A kínai kormány igyekszik felpörgetni a hazai csipfejlesztéseket, de még nem tart ott, hogy pariban legyen az amerikai vagy a tajvani termékekkel, így ezekből importra szorul. Nem véletlen, hogy a kínai kormány a ritkaföldfémek kiviteli korlátozását is azzal indokolta, hogy ezzel valójában csak visszaüt az Egyesült Államoknak, amiért Trump kormánya szigorított a félvezetők kínai exportján.
A feszültség csökkenhet, a kiváltó ok marad
Hogy mire lehet számítani a tárgyaláson, az tényleg kiszámíthatatlan, Donald Trump mindig tud meglepetéseket okozni. Matura Tamás szerint viszont mindkét félnek az az érdeke, hogy csökkentsék a feszültséget, deeszkalálják a konfliktust. A kínai gazdaság küszködik, az pedig nem érdeke Hszi Csin-ping kormányának, hogy minden nyugati kereskedelmi partnerét magára haragítsa. Ugyanígy Donald Trumpnak sem hiányzik, hogy egy kiéleződő vámháború miatt a félidős kongresszusi választások előtt menjenek fel az árak és törjön ki ismét pánik a tőzsdén, ami az MI-fejlődésre spekuláló hét legnagyobb techóriás részvényeit leszámítva nem muzsikál annyira jól.
Trump és Hszi találkozója mindenképpen fontos és érdekes esemény lesz. A két vezető utoljára Trump első kormányzása idején találkozott. Matura Tamás úgy sejti, hogy a kínai kormány eddig szándékosan halogatta a két vezető tárgyalását, mert Hszi Csin-ping nem engedheti meg magának, hogy úgy járjon, mint több más állam- és kormányfő, akik alól Trump a kamerák előtt húzta ki a szőnyeget. Gondoljunk csak arra, milyen arcot vágott Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, amikor Trump mellette bejelentette még februárban, Amerika átvenné Gázát, hogy riviérát csináljon belőle. A leginkább elrettentő példa persze Volodimir Zelenszkij ukrán elnök esete, akivel Trump és beosztottjai a kamerák előtt kezdtek el kiabálni a Fehér Házban.
A Corvinus oktatója szerint Trump és Hszi Csin-ping teljesen ellentétesen áll hozzá az ilyen magas szintű tárgyalásokhoz: Trump szeret a megállapodások mesterének fényében tetszelegni, és úgy gondol a diplomáciára, hogy majd ő és a másik erős vezető szépen megbeszélnek mindent, aztán egymás kezébe csapnak. A kínai elnök viszont nem üzletkötő, ő csak azután ül le egy másik államfővel tárgyalni, hogy a két fél delegációi már minden részletet letárgyaltak, ő csak áldását adja a megállapodásra.
Arra viszont számítani lehet, hogy még ha Trump és Hszi meg is tud állapodni valamiféle egyezségben csütörtökön, a kínai–amerikai feszültségeknek még nem lesz vége. Egyrészt azért, mert mindkét fél kezében ott maradnak azok az eszközök, amelyekkel most sikeresen fenyegetni tudják a másik felet, még ha most meg is állapodnak arról, hogy ezeket nem használják, legyen szó a ritkaföldfémek, a félvezetők exportjáról vagy a vámokról. Másrészt ha ezekben meg is tudnak állapodni, azt az alapvető egyensúlytalanságot várhatóan nem tudják majd kezelni, hogy a kínai gazdasági modell arra épül, hogy az egész világot ellássa ipari termékekkel, az amerikai pedig arra, hogy a dollár világpénzként való használatáért cserébe mindent meg tud venni külföldről, amire csak szüksége van.
Akármire jut is tehát Hszi Csin-ping és Donald Trump, azon várhatóan nem tudnak változtatni, hogy Kínában folytatódik a túltermelés, az Egyesült Államok pedig egyre nagyobb adósságokat halmoz fel. Mindez várhatóan csak újraszüli majd a vámháborút is gerjesztő feszültségeket.
