Rendesen meghamisította egy sztrájkoló tanár szavait a közmédia
A nyilatkozatát úgy vágták meg, mintha elégedett lenne a fizetésével, pedig egyértelműen elmondta, hogy nem az.
Szaniszló Judit: Szinte mindig
„Hány suskus fér meg négy emeleten összesen, plusz magasföldszint?” Az e heti Telextárca egy társasház legfelső emeletére, a hétköznapi banalitások és az ott lakó Klára belső világába kalauzol el...
A következő három évben az RTL fogja közvetíteni a Bajnokok Ligája izgalmasabb meccseit
A csatorna választhat majd elsőként a keddi és szerdai mérkőzések közül.
A német külügy legrangosabb kulturális díját kapja a magyar OFF-Biennálé
A csak nőkből álló hat fős magyar kurátorcsapat, egy grúz filmmenedzserrel és egy tajvani kurátorral együtt kapja idén a Goethe-érmet.
Darvasi László, a Telex-tárcák egyik szerzője kapja idén az Artisjus Irodalmi Nagydíját
Az év légiutas-kísérője című novelláskötetben a mai magyar valóságot mutatja be.
Ónodi Eszter nem volt még ilyen velejéig gonosz
Nagy-magyarországos övvel elszorított lőtt seb, meztelenül flangáló kiborult anyuka, és háború közben vajúdó Mária Terézia is van az idei Friss Hús rövidfilmfesztivál magyar felhozatalában, amelyből...
Lehet, hogy az emberek azt gondolják, ezek a sérült táncosok tisztára nem normálisak
Hogyan kapcsolódhatnak egymással sérültek és épek a mozgásban? Milyen terápiás hatásai lehetnek az inkluzivitásnak? Erről beszélgettünk egy készülő táncelőadás kapcsán Gyulavári Ági...
Távozik a Móra Kiadó főszerkesztője, Dóka Péter
18 év után köszönt el, írói és oktatói munkájára szeretne koncentrálni.
Buda Flóra Anna az Arany Pálma díjról: Van magyar pénz a filmben, csak sajnos ez nem a Filmintézet...
Bár a Nemzeti Filmintézet többször is visszautasította az animációs film támogatását, a rendező francia–magyar koprodukciónak tartja az alkotást.
A Nemzeti Filmintézet gratulált Buda Flóra Anna Cannes-ban díjnyertes filmjéhez, amire korábban...
Emiatt az Arany Pálma díjas 27 című animációs film végül francia finanszírozással készült el.
Kövess minket Facebookon is!