Kultúra
Átadták Hofi Géza emléktábláját az Anker közben
A humorista születésének 85. évfordulóján.
Rév Marcell operatőr és Bucsi Réka animációs filmes is szavazhat az Oscar-díjakról
A két magyar alkotót meghívták a Filmakadémia soraiba, pedig idén a szokásosnál kevesebb új tagot vesz fel a szervezet.
Rehabilitációja óta először állt színpadra Kiss Tibi
Az énekes tavaly vonult el terápiára alkoholproblémái miatt.
Nemzetiből a Nemzetibe – Bemutatkozott Győrben Bakos-Kiss Gábor
Népszínházat, minőséget és több határon túli meghívott rendezőt szeretne a budapesti Nemzetiből érkező új igazgató.
James Franco 2,2 millió dollárt fizet színésziskolája két volt hallgatójának, helytelen szexuális...
A felperesek szerint Franco azzal kecsegtette a hallgatókat, hogy filmjeiben szerepet kaphatnak.
Megtagadta a bíróság Britney Spears kérését, hogy kitegyék az apját a pénzügyeit felügyelők köréből
A gondnoksági pernek még nincs vége, egy novemberi beadványt utasítottak most el.
Szabadlábra helyezték Bill Cosbyt, megsemmisítették a szexuális támadásáról szóló ítéletet
A pennsylvaniai legfelsőbb bíróság szerint megtagadták a tévés-komikustól a tisztességes eljárás jogát.
Kijött az előzetes Enyedi Ildikó új filmjéhez, A feleségem történetéhez
Júliusban a Cannes-i filmfesztiválon mutatják be, szeptembertől pedig az itthoni mozik is játsszák majd.
Gy. Németh: Senki nem vállalta fel nyilvánosan, amit az Eszenyi-ügy vizsgálatában mondott
A főváros csak feljelentés esetén léphetett volna, ám ilyen nem történt.
Bodrogi Gyula nem is érti, hogyan kerülhetett bele a homoszexualitás a pedofiltörvénybe
Gyümölcsvásárlós analógiával érzékeltette a nemzet színésze, miért nem tetszik neki sem a sokat kritizált módosítás.












