Kultúra
Meghalt Helen McCrory, a Peaky Blinders egyik főszereplője
A brit színésznő rákos beteg volt.
Szerda éjfélig ingyenesen lehet megnézni három filmet Törőcsik Mari főszereplésével
A Nemzeti Filmintézet most ingyenesen elérhetővé tette streamingplatformján az Édes Anna, a Teketória és a Szamárköhögés című filmeket.
Megosztott Minőségi Újságírás Díjat kapott a Telex kárpátaljai Tisza-szennyezést bemutató videója
A dokumentumfilm a Tiszán keresztül Magyarországra érkező szemét gazdasági, környezetvédelmi és társadalmi hátterét járta körbe.
A DK kezdeményezi, hogy Törőcsik Mariról közterületet nevezzenek el a VIII. és a IX. kerületben
Törőcsik Mari emlékének megtartására már javaslatot tett a párt Pikó András és Baranyi Krisztina polgármestereknél.
Bodrogi Gyula és Törőcsik kedden még arról beszéltek, hogy a színésznőnek meg kellene gyógyulnia
85 éves korában meghalt Törőcsik Mari. Politikusok, színészek és az egész ország búcsúzik tőle.
Meghalt Törőcsik Mari
A háromszoros Kossuth-díjas színésznő 85 éves volt.
Kikockázták a cseh filmesek videóüzenetéből, hogy tiltsák be Orbánt
Az Öregfiúk című film rendezőinek „Ban Orbán”-feliratos üzenetéből nemzetközi ügy lett. A Cseh Filmkarneválon végül lemehetett a rendezők üzenete, de csak cenzúrázva.
Tarr Béla: Nekem ne mondják meg, mi az, hogy család!
A Sátántangó rendezője szerint már a felvetése is nevetséges annak, hogy a mai hatalom díjakkal akarná kitüntetni őt.













