A német Zöldek nem hajlandóak hozzájárulni a CDU/CSU és az SPD által tervezett pénzügyi csomaghoz és az alaptörvényben szereplő adósságfék módosításához – írja a Zeit.
Ahogy megírtuk, Friedrich Merz, a következő német kancellár nemrég jelentette be, hogy a német törvényhozás létre fog hozni két speciális költségvetési alapot: egyet a védelmi kiadások, egyet pedig infrastruktúra-befektetések finanszírozására. Ezeken keresztül a következő 10 évben hatalmas összeget, 1000 milliárd eurót költ majd el a német állam.
A speciális alapokra azért van szükség, hogy megkerülhessék a német költségvetést gúzsba kötő adósságfék-intézményét, ami az államháztartás gazdasági ciklusokkal kiigazított hiányát a GDP 0,35 százalékában maximálja, vagyis meggátolja a német kormányt, hogy a költségvetési hiány és az államadósság növelésével élénkítse a gazdaságot vagy érjen el bármilyen közpolitikai célt. Ez az 1000 milliárdos költekezés egyrészt nagyobb inflációs várakozásokkal jár, másrészt azt is jelenti, hogy növekszik majd a német államadósság.
Mindehhez azonban kétharmados többségre lenne szükség a Bundestagban és a Bundesratban is, ami a Zöldek nélkül gyakorlatilag lehetetlen. A március 25-én összeülő új parlamentben ráadásul a szélsőjobboldali AfD és a szélsőbaloldali Die Linke közösen szintén megakadályozhatják az alkotmánymódosítást.
A Zöldek ellenállását Katharina Dröge és Britta Haßelmann frakcióvezetők jelentették be hétfőn. Szerintük a betervezett különalappal a CDU/CSU és az SPD koalíciója „játékpénzek kincsesládáját” hozná létre, a párt elmondásuk szerint napról napra egyre távolabb kerül attól, hogy együtt szavazzon Merzékkel.
Franziska Brantner, a párt elnöke szerint Wolfgang Schäuble volt szövetségi pénzügyminiszter „forogna a sírjában”, ha látná, hogy pártja így akarja megreformálni az adósságféket.
A Merz-féle konzervatívok és az SPD szerint a Zöldek ellenállásukkal csupán a saját tárgyalási pozíciójukat akarják erősíteni, végül azonban „politikai felelősségtudatból” bele fognak egyezni a módosításba, mert ők is ilyen különalapot követeltek – mondta a Reutersnek az egyik tárgyaló fél.
Merz bejelentéséről és arról, hogy ennek milyen következményei lehetnek a világ gazdaságára, ebben a cikkünkben írtunk hosszabban. A német választások következményeivel és az új kormány kihívásaival ebben a cikkben részletesen foglalkoztunk.