J. D. Vance leparasztozott 1,4 milliárd kínait, azóta ez lett az ottani net kedvenc témája, és a külügy is visszaszólt


Kína visszaszólt J. D. Vance amerikai alelnöknek kedden, miután az „parasztoknak” nevezte a kínai népet egy interjúban – írja a CNN. Vance még múlt hét csütörtökön, a Fox Newsnak adott interjúja közben ejtett el egy ilyen részt:

„Mit hozott a globalista gazdaság az Amerikai Egyesült Államoknak? (..) Hatalmas mennyiségű adósságot halmozunk fel azért, hogy olyan dolgokat vásároljunk, amelyeket más országok gyártanak nekünk. Hogy egy kicsit tisztábbá tegyem, a kínai parasztoktól veszünk kölcsön pénzt, hogy megvehessük azokat a dolgokat, amelyeket ezek a kínai parasztok gyártanak.”

A kínai politikai vezetés nem hagyta szó nélkül Vance lekicsinylő megnyilvánulását. Lin Csien, a kínai külügyminisztérium szóvivője szokásos keddi sajtótájékoztatón azt mondta: „Megdöbbentő és sajnálatos, hogy az alelnök ilyen tudatlan és tiszteletlen megjegyzéseket tesz”. A CNN megkereste Vance irodáját, hogy kommentálja a hírt, de egyelőre nem kapott választ.

A mondatok a kínai internetet is bejárták, sokan gúnyolódnak Vance mondanivalóján, különösen annak tükrében, hogy saját bevallása szerint ő maga is paraszti származású. „Úgy tűnik, hogy ez az igazi ‘paraszt’, aki a vidéki Amerikából jött, nem rendelkezik megfelelő perspektívával” – írta Hu Hszi-csin, az állami Global Times című bulvárlap befolyásos volt főszerkesztője a Weibo mikroblog-oldalán közzétett bejegyzésében. „Sokan sürgetik, hogy jöjjön el és nézze meg Kínát a saját szemével”. A Vance megjegyzésére utaló hashtag hétfő este a Weibo legfelkapottabb témája lett, és kedd délutánra 140 millió megtekintést ért el.

„Lehet, hogy parasztok vagyunk, de a miénk a világ legjobb nagysebességű vasúthálózata, legerősebb logisztikája, és a vezetők közt vagyunk AI-ban, önvezetési és dróntechnológiákban. Hát nem lenyűgözők ezek a parasztok?” – áll egy posztban, ami elég jól összegezheti a kínaiak érzéseit.

J.D. Vance hivatalba lépése után gyorsan megutáltatta magát a fél világgal, a nyugati szövetségi rendszeren belül legalábbis már sokaknak elege van belőle. A parasztozás után valószínűleg Kínában sem ő a legnépszerűbb külföldi politikus.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!