Az amerikai evakuálás is jelzi: bármikor jöhet az iráni atomlétesítmények elleni izraeli légicsapás
Több amerikai lap is úgy értesült csütörtökön, hogy küszöbön áll az iráni nukleáris létesítmények elleni izraeli csapás. Erre utalt az is, hogy bejelentették, a Közel-Keleten tartózkodó, nem létfontosságú amerikai diplomáciai személyzet egy részét evakuálják egyes helyszínekről, például Bagdadból, és Izraelben is korlátozták az amerikai diplomaták mozgását.
Izrael évtizedek óta igyekszik gáncsolni titkosszolgálati eszközökkel, hogy Teherán fegyverminőségű uránt dúsíthasson, az atomprogram kulcsfontosságú létesítményei ellen azonban eddig nem hajtott végre átfogó, közvetlen katonai akciót, csak üzenetértékű csapást. Irán a hírekre úgy reagált, hogy készen állnak egy azonnali válaszcsapásra, melynek mértéke elérheti a 2024 október eleji rakétatámadásét. Akkor csaknem 200 ballisztikus rakétát indítottak Izrael ellen, melyek a szövetségesekkel összehangolt légvédelemnek köszönhetően kevés kárt okoztak.
Az nem világos, Izrael legfontosabb támogatója, az Egyesült Államok milyen szerepet vállalna egy Irán elleni támadásban; a Trump-kormányzat ugyanis tárgyalásos úton akarja rákényszeríteni Teheránt arra, hogy hagyjon fel az atomfegyver kifejlesztésével. A tárgyalások az elmúlt napokban befagytak, de a tervek szerint Donald Trump közel-keleti különmegbízottja, Steve Witkoff vasárnap Ománban találkozik Abbász Aragcsi iráni külügyminiszterrel.
Az iráni atomprogram megfékezéséről szóló – akár közvetlenül, akár közvetett módon megfogalmazott – izraeli fenyegetések mindennaposnak számítanak, és sokszor ezek a fenyegetések pusztán a diplomáciai nyomásgyakorlás eszközének számítanak,
csakhogy ezúttal több jel is utal arra, hogy napokon belül tényleg történhet… valami.
A diplomáciai megoldást favorizáló Trump-kormányzat távol akarja magát tartani az akciótól – ez nem zárja ki a hírszerzési támogatást és a célpontok több mint 1500 kilométeres távolsága miatt szükséges légi utántöltésben nyújtott segítséget –, de arra számít, hogy Irán első körben régiós amerikai célpontok elleni támadással vághat vissza. Ezért szerdán Washington visszahívta a szomszédos Irakból az összes nélkülözhető diplomatát, és engedélyt adott a Közel-Keleten állomásozó katonák családtagjainak arra, hogy visszatérjenek az Egyesült Államokba.
Emellett az izraeli 12-es tévécsatorna már a hétvégén arról számolt be, hogy a légierő csapásmérésre kijelölt gépein már a bevetés előtti utolsó simításokat végzik, a legénység pedig megkapja az eligazítást. A csapást az időtényező is valószínűsíti: az izraeli légierő nem akarja megvárni, míg az iráni légvédelem tavalyi légicsapásokban megsemmisített rendszereit sikerül pótolni az orosz importból származó, a nyilvánosság előtt már bemutatott Sz-300-as rendszerekkel. Belpolitikai szempontból pedig Benjámin Netanjahunak azért is jönne jól egy Irán elleni, az atomlétesítményeket célzó megelőző támadás, mert így el lehetne terelni a figyelmet a belföldön és nemzetközileg is egyre több kritikát kiváltó gázai háborúról.
Végül pedig a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) csütörtökön az elmúlt húsz évben először fogadott el amerikai, brit, francia és német közös kezdeményezésre egy olyan határozatot, melyben leszögezte, hogy 2019 óta Irán több alkalommal is eltitkolt a nemzetközi szervezet elől feldolgozás alatt álló nukleáris fűtőanyagot, és a nukleáris programot szolgáló titkos létesítményeket működtet.
A NAÜ szerint így Iránról elmondható, hogy „nem működik együtt” nukleáris kérdésekben. A határozattervezetet a szervezet tagjai közül 19-en támogatták, hárman – Oroszország, Kína, Burkina Faso – elutasították, 13-an pedig nem voltak jelen vagy tartózkodtak. Teherán azonban a határozatra dacosan reagálva kijelentette, hogy új urándúsító létesítményt fog építeni „egy biztonságos helyszínen”, és „egyéb intézkedéseket is életbe léptet”.
Száz méter mélyen rejtőző dúsítók válhatnak célponttá
A legvalószínűbb egy átfogó izraeli légicsapás, melynek főpróbáit a 2024-es iráni támadásra válaszul végrehajtott, nagyon korlátozott támadásokkal tartották meg. Ezek során kiderült, hogy az orosz eredetű légvédelmi rendszerek képtelenek észlelni vagy befogni az izraeli F-35-ös lopakodó vadászbombázókat (a még a sah idejéből örökölt amerikai F-14-esek pedig csak a Top Gunban képesek ötödik generációs vadászbombázókkal felvenni a harcot), tehát a legfőbb nehézséget nem az iráni légvédelem jelentené.
Ha lesz támadás, akkor a célpontok minden bizonnyal a nukleáris program fő létesítményei lesznek: a legvalószínűbb célpontnak a natanzi és fordói dúsítók számítanak, mellettük célba vehetik még az iszfaháni nukleáris kutatóközpontot, a teheráni kísérleti reaktort, esetleg az Arakban található, plutóniumot előállító nehézvizes reaktort, vagy a Buserben működő, polgári célokat kiszolgáló erőművet.
A nukleáris program kulcsfontosságú létesítményeinek számító urándúsítók elleni támadást megnehezíti, hogy ezek a föld alatt, akár 100 méter mélyen fekszenek, és ilyen vastag föld-, szikla- és betonrétegen még az Izrael által használt amerikai bunkerromboló bombák sem tudnak áthatolni. Igaz, a GPS-alapú célzórendszerek pontosságának köszönhetően elképzelhető, hogy ugyanarra a pontra sorozatban több bombát is ledobnak, fokozatosan fellazítva a létesítményt fedő rétegeket.
A rizikós feladat miatt másik, kevésbé valószínű forgatókönyvek is szóba jöhetnek: a szíriai Maszjáf föld alatti rakétaüzeme elleni 2024-es kommandós akcióhoz hasonló rajtaütés, netán egy olyan csapás, ami közvetett módon veti vissza a nukleáris programot. Utóbbira példa lehet, hogy a 2024. októberi légitámadás során a parcsini bázison megsemmisítették azokat a kifinomult, nehezen pótolható berendezéseket, melyeket a nukleáris fegyverekben lévő uránt körülvevő robbanóanyagok tervezésére használtak.
Irán az atomfegyver küszöbén
Ugyan teheráni tisztségviselők makacsul ragaszkodnak ahhoz, hogy az iráni urándúsítás csak polgári célokat szolgál, ez egyszerűen nem igaz: Irán évtizedek óta változó intenzitással törekszik arra, hogy saját nukleáris fegyverre tegyen szert. Vezető hírszerző ügynökségek egyetértenek abban, hogy bár Irán jelenleg nem fejleszt atomfegyvert, azonban a fegyverhez szükséges komponensek olyan készültségi szinten állnak, hogy ha nagyon nekidurálja magát, heteken belül képes lehet előállítani néhány robbanótöltet megtöltéséhez szükséges hasadóanyagot.
Az iráni nukleáris program előrehaladásáról való alapos tájékozódást megnehezíti, hogy nyugati országok – részben a program Moszad által ellopott dokumentumai alapján – és a fentebb említett Nemzetközi Atomenergia-ügynökség egyaránt azzal vádolják Iránt, hogy eltitkolja a valós adatokat, és nem működik együtt a nemzetközi szervezetekkel.
A NAÜ 2025 tavaszán megjelent adatai szerint a civil felhasználás szempontjából értelmetlen tisztasági fokra, 60 százalékosra dúsított uránból felhalmozott készletek december óta meredeken növekedtek, és erről a tisztasági fokról már relatíve egyszerű elérni a fegyverminőséget jelentő 90 százalékos tisztaságot. A NAÜ úgy véli, hogy az iráni üzemeknek az atomtöltet előállításához alig két hétre lenne szükségük. Azonban a hasadóanyag még nem minden, a robbanófejek előállításához, teszteléséhez még komoly mérnöki munkára, tesztelésekre lenne szükség.
Iránnak a robbanófejek célba juttatásához szükséges hordozóeszközei lényegében készen állnak. Teherán ugyanis ütőképes légierő híján – kényszertől vezéreltetve megelőzve korát – évtizedekkel ezelőtt a drónokra és a ballisztikus rakétákra alapozza csapásmérő kapacitását. Legkorszerűbb rakétáinak hatótávolsága 2000 kilométer, amivel nemcsak Izraelt érhetik el, de akár európai célpontokat is támadhatnak. Ugyanakkor az Izrael elleni két iráni rakéta- és dróncsapás azt mutatta, hogy hagyományos töltetekkel csak csekély károkat tudtak okozni a megfelelő légvédelem mellett.
Mivel az iráni síita teokratikus rezsim az 1979-es forradalom óta legfőbb ellenfelének Izraelt tartja, vezetői rendszeresen a megsemmisítéséről beszéltek, ezért a zsidó állam mindenkori vezetése joggal gondolja úgy, hogy egy iráni atomfegyver halálos fenyegetést jelent. Éppen ezért változatos eszközökkel – atomtudósok célzott likvidálásától a centrifugák elleni szabotázsig – igyekezett hátráltatni a projektet.
Hová fajulhat egy konfliktus?
Egy iráni tisztviselő a Reutersnek azt mondta, egy „baráti ország” figyelmeztette Teheránt az izraeli légicsapás lehetőségére, a New York Timesnak pedig több vezető is állította, hogy az ország készen áll arra, hogy a 2024-es csapások szintjén válaszoljon egy izraeli akcióra.
Tavaly Irán két alkalommal is több száz drónt, robotrepülőt és ballisztikus rakétát indított el Izrael felé, melyeket azonban amerikai, brit és jordániai segítséggel kényelmesen leszedtek. Néhány napra rá pedig Izrael megtorlásul szimbolikus és stratégiai szempontból egyaránt fontos célpontokat bombázott le – csakhogy a korlátozott akciókkal mindkét fél lezártnak tekintette az akkori konfliktust.
Azonban a teheráni rezsim a nukleáris programot nemzeti kincsnek tartja, ezért beláthatatlan következményei lehetnek annak, ha súlyos, vagy akár végzetes károkat sikerül okozni a kulcsfontosságú létesítményekben. Ez esetben az Iránnal szövetséges milíciák és maga Irán könnyen kiterjesztheti a konfliktust Irakra és a Perzsa-öböl térségére, és akár megpróbálhatja ellehetetleníteni a Hormuzi-szoroson keresztül vezető hajóforgalmat.
Trump ódzkodik a katonai megoldástól, de frusztrálja az iráni konokság
Az Izraelre és konkrétan a Netanjahu-kormányzatra legnagyobb befolyást gyakorló Trump-kormányzat alapvetően nagyon szeretne egy olyan nukleáris megállapodást kicsikarni, melyben Teherán ejtené az atomprogramját, vagy legalábbis komoly korlátozásokat, nemzetközi ellenőrzést vállalna. 2015 és 2018 között érvényben volt egy széles körű garanciákkal megtámogatott nemzetközi megállapodás, egészen addig, amíg az azt sokat bíráló Trump első elnöksége alatt ki nem léptette belőle az Egyesült Államokat.
Ennek megfelelően Washington a húszik elleni bombázóoffenzívával, Trump fenyegetéseivel és ígéreteivel áprilisban gyakorlatilag tárgyalóasztalhoz kényszerítette Teheránt. Steve Witkoff közel-keleti megbízott a hétvégén már hatodjára találkozik majd az iráni külügyminiszterrel, hogy nyélbe üthessen egy megállapodást.
De miközben az amerikai-iráni párbeszéd ténye önmagában pozitív fejlemény, az alapvető ellentmondást nem sikerült feloldani:
Irán ragaszkodik ahhoz, hogy azt csináljon a nukleáris telepein, amit csak akar, az USA viszont hallani sem akar az urándúsításról, pláne nem a fegyvertisztaság közeli dúsításról.
A Trump-kormányzatot átható következetlenség persze az iráni tárgyalásoknál is jelen van; június elején amerikai lapértesülés szerint Washington egy olyan ajánlatot fogalmazott meg, mely lehetővé tenné alacsony tisztaságú urán korlátozott mennyiségben, polgári használatra történő dúsítását.
Maga az elnök a források szerint határozottan kérte Benjámin Netanjahut, hogy a tárgyalások idején semmiképpen ne rendeljen el katonai akciót, és békeszándékai komolyságát jelzi, hogy kormányából elsőként az Irán elleni katonai akcióért lobbizó Mike Waltz nemzetbiztonsági tanácsadót tette ki.
Csakhogy szerdán lejárt az Iránnal való megegyezésre eredetileg szánt két hónapos határidő, a héják által továbbra is nyomás alatt tartott Trump pedig kedden a Fox Newson csalódottságának és értetlenségének adott hangot: „Irán nagyon másként kezdett el viselkedni, mint akár csak pár napja. Sokkal agresszívebb. Meg vagyok lepve, és csalódott vagyok, de meglátjuk, mi lesz.”
Teheránnak nem biztos, hogy megéri az atom
A teheráni vezetésnek azonban komoly dilemma, mekkora konfliktust ér meg az atomfegyver hajszolása. Egyfelől Észak-Korea példája azt mutatja, hogy egy rezsimmel sokkal óvatosabban bánnak ellenségei, ha atomfegyvert képes villantani. Másfelől Teherán tökéletesen tisztában van azzal, hogy Izrael soha nem fog belenyugodni abba, hogy Iránnak akár belátható közelségbe kerüljön az atomfegyver, szóval a törekvéssel elkötelezi magát a frusztráló vereségek és kudarcok mellett, melyek ráéghetnek az eleve roppant népszerűtlen rezsim körmére.
Az USA magatartását pedig nem csak a washingtoni héják vs. galambok erőviszonya döntheti el, hanem a regionális szövetségesek érdekei is. Az Egyesült Államokra komoly nyomást fejtenek ki a Trumpot közel-keleti útján elkápráztató Öböl-monarchiák, melyeknek elemi érdekük a stabilitás. Miközben az első Trump-kormányzat alatt az Irán elleni keményvonalas politika még – Katart leszámítva – élvezte az Öböl-államok támogatását, azóta a szektariánus és hatalmi ellentétek sokat enyhültek, Irán közel-keleti hatalmi pozícióinak meggyengülése után pedig egyre erősebbek azok a törekvések, melyek Szíriával együtt szeretnék integrálni az országot a közel-keleti gazdasági régióba.
Ezzel együtt az Öböl-országok sem fogadják el egy új atomhatalom felbukkanását a szomszédban, és valószínű, hogy Szaúd-Arábia is elindítja a maga atomprogramját. Az iráni vezetésnek azt is mérlegelnie kell, hogy az eszkaláció megfosztaná attól a lehetőségtől, hogy enyhülhessenek a fojtogató szankciók, Irán visszakerülhessen a világgazdasági vérkeringésbe, és megindulhassanak a gazdag Öböl-országokból érkező befektetések.
