Donald Trump óriási mellénye ellenére sem tudta eddig lezárni, vagy akár tartósabban befagyasztani az ukrajnai és a gázai háborút, de figyelme közben egy újabb diplomáciai darázsfészekre is irányul: rá akarja kényszeríteni Iránt, hogy hagyjon fel az atomfegyver kifejlesztését szolgáló nukleáris programjával.
Az amerikai elnök a beiktatása óta igyekszik nyomást gyakorolni Teheránra. Ez a nyomás pedig nem áll meg a Trumpra jellemző szörnyű fenyegetéseknél: az USA március 15-e óta intenzív bombázóoffenzívát folytat Irán jemeni szövetségesei, a húszik ellen. Ugyan az elnök a támadásokat elvileg a vörös-tengeri hajóforgalom biztonságának garantálására hivatkozva rendelte el, azonban mivel a Jemen jelentős részét 2014 óta ellenőrzésük alatt tartó iszlamisták 2024 novembere óta egyetlen hajót sem támadtak, ezért a fő stratégiai cél inkább Irán tárgyalóasztalhoz való kényszerítése lehet.
Az elmúlt hetekben az USA nemcsak a Vörös-tengeren, hanem a Perzsa-öbölben is fenyegető csapaterősítéseket hajtott végre. A New York Times információi szerint a térségbe érkezett a Carl Vinson repülőgép-hordozó vezette haditengerészeti kötelék, és készenlétbe helyezték amerikai bázisaikon a légierő B-2-es nagy hatótávolságú stratégiai bombázóit. A Hárec izraeli lap a légiforgalmi adatok elemzésével arra jutott, hogy csak márciusban 140 nehéz szállítórepülőgépnyi hadianyag érkezett az öböl mentén sorakozó amerikai bázisokra.
A nyomásgyakorlással párhuzamosan Trump többször is tárgyalóasztalhoz invitálta a teheráni teokratikus rezsimet a 2018-ban az első elnöksége alatt felmondott nukleáris megállapodás újratárgyalására. Ali Hámenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője eleinte kategorikusan visszautasította azt, hogy Teherán bárkinek is beleszólást engedjen az atomprogram alakításába. Trump március végén kilátásba helyezte az Irán elleni katonai fellépést, miután Hámenei nyilvánosan elutasította a közvetlen tárgyalásokra tett ajánlatát.
Végül Hámenei engedélyt adott a 2024 nyarán megválasztott, iráni szinten mérsékeltnek tartott Maszúd Peszeskján elnök kormányának egyfajta puhatolózó tárgyalások megkezdéséhez. A New York Times információi szerint a már 85 éves Hámenei csak azután adta be a derekát, hogy egy sor vezető tisztségviselő szembesítette azzal, hogy egy esetleges amerikai–izraeli légi offenzíva nemcsak a nukleáris létesítményeket, de magát az 1979-es forradalommal hatalomra került síita teokratikus rezsimet is romba döntheti. Az évek óta a szankciók által előidézett pénzügyi-gazdasági válságok és társadalmi feszültségek között lavírozó rendszer ugyanis a döntéshozók szerint nem bírna el egy újabb sokkot.
A nyomásgyakorlás eredményeképp az Egyesült Államok és Irán képviselői szombaton tárgyalásokat tartanak az Arab-félsziget délkeleti csücskében található Ománban.
2013-ban a Trump által felrobbantott nukleáris megállapodáshoz vezető tárgyalások is a szultanátusban indultak meg. Az USA Steve Witkoff közel-keleti főmegbízottat delegálja a szombati találkozóra, aki Moszkvából érkezik Ománba. Jól mutatja, hogy Trump mennyire bízik az ingatlanbefektetőből diplomatává avanzsált Witkoff tárgyalóképességeiben, hogy nemcsak a januári gázai tűzszünet felett bábáskodott, hanem az ukrajnai tűzszüneti próbálkozásokból is kivette a részét – pénteken már harmadjára utazott Oroszországba, miközben az orosz–ukrán háború elvileg nem is az ő portfóliójába tartozik. Az iráni küldöttség élén a teheráni diplomácia vezetője, Abbasz Aragcsi külügyminiszter áll, ami jól mutatja a tárgyalások súlyát.
A találkozót Trump meglepetésszerűen, az iráni kérdésekben érdekelt szövetségese, Benjámin Netanjahu oldalán jelentette be hétfőn. Azóta folyik némi értelmezési vita arról, hogy a delegációk közvetlenül vagy csak mediátorok közbeékelésével folytatnak-e megbeszéléseket.
Trump azt mondta, hogy „közvetlen tárgyalásokat” fognak folytatni egy esetleges nukleáris megállapodásról – és arra is figyelmeztetett, hogy „nagyon rossz nap lesz Iránnak”, ha nem születik megállapodás. A találkozó tényét megerősítő Aragcsi szerint viszont a megbeszélések közvetett jellegűek lesznek. Ha valóban közvetlenül egyeztetnének, akkor 2015, a Barack Obama elnöksége alatt tető alá hozott eredeti nukleáris megállapodás óta először ülne le egy amerikai és egy iráni diplomata közös tárgyalóasztalhoz. Joe Biden elnöksége alatt az USA közvetett módon vett részt a nukleáris megállapodás sikertelen újjáélesztési kísérletein.
Trump szerint deal kell ide
Trump 2018-ban egyoldalúan felmondta a republikánusok és Izrael által is elutasított nukleáris megállapodást, ami bizonyos szankciók feloldása fejében az atomprogram befagyasztását célozta. Trump szerint az akkori megállapodás nem jelentett végleges megoldást, és többek között Irán ballisztikusrakéta-programjára sem terjedt ki. Trump utána a maximális nyomásgyakorlás jegyében újra szankciókat vezetett be, és egy új, széleskörűbb megállapodásra próbálta rákényszeríteni a teheráni vezetést, de ilyet nem sikerült elérnie. Az atomalkut szintén aláíró európai országok ugyan benne maradtak a megállapodásban, de annak lényege kérdőjeleződött meg az amerikai kilépéssel.
Trump most azt ígérte, hogy „sokkal erősebb” nukleáris megállapodást köt, mint amilyen Obamáé volt. A kormányzat jelezte, hogy az iráni atomprogram teljes felszámolása a cél, nemcsak az, hogy békés célokra használhassák azt. Ezt Teherán korábban elfogadhatatlannak nevezte.
Trump szeme előtt – és ebben lényegében Barack Obamát követi – egyetlen szempont lebeg: Iránnak le kell mondania az atomfegyver fejlesztéséről, és az ezt szolgáló infrastruktúrájáról. Ha ezt eléri, akkor az elnök (legalábbis jelenleg) nem akar mást Teherántól, a rezsim jórészt erőszakon alapuló legitimitását sem bolygatja. Ahogy a Fox Business Newsnak kifejtette:
„Iránt két módon lehet kezelni. Katonailag vagy alkut kötünk. Jobban örülnék, ha alkut tudnánk kötni, mert nem szeretnék ártani Iránnak. Nagyszerű nép.”
Ez a pragmatizmus annál is figyelemreméltóbb, mivel a 2024-es elnökválasztási kampány során iráni hekkerek ellopták Trump kampánycsapatától a belső levelezésük egy részét, sőt, novemberben az igazságügyi minisztérium vádat emelt egy férfi ellen, akit a nyomozás megállapításai szerint Teherán bérelt fel az (akkor még) elnökjelölt meggyilkolására.
Irán helyzete pedig sokkal kényesebb, mint 2018-ban. Az ország 2010-es években kiépített közel-keleti hatalmi hálózata 2023. október 7-e, a Hamász Izrael elleni terrortámadása és a gázai háború kezdete óta teljesen szétzilálódott. Az Irán által támogatott szíriai Aszad-rezsim 2024 decemberében egyik hétről a másikra összeomlott, Izrael pedig súlyos csapást mért a libanoni Hezbollahra, melyet ráadásul a tűzszünet után is folyamatosan sakkban tart, valamint a megsemmisülés szélére taszította a gázai Hamászt.
Az Egyesült Államok 2024 januárjában indult, 2025 tavaszán szintet lépett vörös-tengeri légi offenzívája pedig évekkel vetette vissza a szintén Irán szövetségesének számító jemeni húszik csapásmérő képességeit. 2025 elején Iránnak az iraki síita milíciaszövetség maradt meg egyedüli bevethető klienshaderőként, és így értelemszerűen Teherán egyes köreiben felértékelődött az atomfegyver értéke.
Karnyújtásnyira az atombomba, de ettől még nem lesz Irán atomhatalom
„Nem akarunk atomfegyvert. A Nyugat ezt százszor igazolta, de ezerszer is ellenőrizhetik, hogy ez az igazság” – jelentette ki szerdán Peszeskján elnök Teheránban. De iráni tisztségviselők hiába ismétlik el százszor, ezerszer, hogy az iráni atomprogram csak békés célokat szolgál, ez egyszerűen nem igaz.
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) adatai szerint a civil felhasználás szempontjából értelmetlen, 60 százalékosra dúsított uránból felhalmozott készletek december óta meredeken növekedtek, és erről a tisztasági fokról már relatíve egyszerű elérni a fegyverminőséget jelentő 90 százalékos tisztaságot. Az IAEA úgy véli, hogy az iráni üzemeknek az atomtöltet előállításához alig két hétre lenne szükségük. Azonban fontos kiemelni, hogy a hasadóanyagot hordozó robbanófejek előállításához, teszteléséhez még komoly mérnöki munkára, tesztelésekre lenne szükség.
Iránnak ugyanakkor a hordozóeszközök is rendelkezésére állnak; az ország ugyanis ütőképes légierő híján évtizedek óta a ballisztikusrakéta-fegyvernemre hegyezi ki csapásmérő kapacitását. A legkorszerűbb rakéták hatótávolsága 2000 kilométer, amivel nemcsak Izraelt érhetik el, de akár európai célpontokat is támadhatnak – noha a Izrael elleni két iráni rakéta- és dróncsapás jelentéktelen károkat okozott tavaly.
Ketyeg az atomóra
Miután a teheráni vezetés Izrael létét is rendszeresen megkérdőjelezi, az izraeli vezetés alapvető fenyegetésként tekint az iráni atomprogramra. Az iráni atomfegyver kifejlesztését Izrael titkosszolgálati eszközökkel ahol tudta, gáncsolta az évek során. A kiszivárgott információk szerint a kabinet nem is rejtette véka alá: egy „líbiai megoldás” híján – Moammer Kadhafi 2003-ban lemondott Líbia embrionális állapotban lévő atomprogramjáról, és az összes ezt szolgáló létesítményt leszerelte – hónapokon belül csapást mérhet az iráni atomprogram kulcslétesítményeire.
Irán decentralizálta nukleáris fejlesztéseit, létesítményeit az amerikai bunkerromboló bombák által talán elérhetetlen mélységekbe ásta. Azonban Teherán nem lehet optimista: a 2024-es ellencsapások során az izraeli légierő úgy hatolt át az iráni légvédelmen, mint kés a vajon, és az iráni nukleáris létesítmények megkímélésével is sikerült érzékeny károkat okoznia a nukleáris programnak.
Netanjahu Trump hétfői bejelentése óta már jelezte, hogy egyedül az lenne elfogadható megállapodás, ha Irán beleegyezik a nukleáris programja felszámolásába. Ez szerinte akkor biztosítható, ha amerikai felügyelet mellett bemennek, és felrobbantják a létesítményeket, leszerelik az eszközöket. Izrael tart attól, hogy ehhez képest Trump esetleg belemegy-e egy kompromisszumos megoldásba, amit diplomáciai győzelemként mutathat fel.
Azonban az Egyesült Államok türelme is véges; Donald Trump például két hónapon belül meg akarja kötni az atommegállapodást – noha vannak, akik szerint ugyanúgy probléma az európai szövetségesek kihagyása a tárgyalásokból, ahogy Ukrajna esetében is, mivel a maximális nyomásgyakorláshoz és a diplomáciai opciók sikeréhez rájuk is szükség lenne.
Egy technikai részleteket és feltételeket tartalmazó egyezményt sokak szerint lehetetlen ilyen gyorsan tető alá hozni, ezért az Axios információi alapján Teherán néhány előzetes feltétel vállalásával akarja elnyerni az amerikai elnök jóindulatát – vagy minimum nyerni egy kis időt.
És mivel Trumpról van szó, ezért az ajánlatból nem hiányozhat az üzlet sem: Peszeskján a fentebb idézett beszédében arról biztosította a nemzetközi közvéleményt, hogy Hámenei ajatollahnak „nincsenek ellenére az amerikai befektetések”. Az iráni vezetés által Nagy Sátánnak hívott USA pénze iránti – egy szolidan nyugatos iráni vezetőtől is szokatlan – lelkesedés mellé óvatosság is társul. Teheráni diplomaták nyilatkozatai hangsúlyozzák:
„Fel akarjuk mérni a másik fél szándékát és komolyságát szombaton, és majd ahhoz igazítjuk a tetteinket”.
Irán bizalmát az sem erősíti, hogy Trump volt az, aki 2018-ban egyoldalúan felmondta az akkori atomalkut. Ráadásul Trump második elnökségének két és fél hónapja alatt az USA szövetségesei és riválisai egyaránt kaptak hideget és meleget (a szövetségesei sajátos logika alapján inkább csak hideget), a gázai tűzszünet összeomlása és a Gáza kitelepítésével járó ingatlanfejlesztési terve pedig zárójelbe tette Trump békevágyának őszinteségét.
Irán szorult katonai-gazdasági helyzete ellenére nem fogyott ki az ütőkártyákból. Ugyan Teherán hatalmi pozíciói gyengültek, de az USA Kínával való szembeállásával, a vámháborúnak a kiéleződésével, Oroszország Nyugattól való elszigetelődésével diplomáciai pozíciói javultak – például az Ukrajnában nagy számban bevetett Sahed drónokat is Irán adta az oroszoknak.
Irán viselt dolgai ellenére az arab országok sem támogatnának egy széles körű katonai intervenciót; egyfelől azért, mert a 2010-es évek közepének felekezeti színezetű regionális hidegháborúja Teherán és Szaúd-Arábia között, részben Kínának köszönhetően már elcsendesedett. Másfelől pedig a gázai-libanoni-szíriai helyzet után senki nem akar egy olyan konfliktust, mely arab országokban található amerikai bázisok, olajlétesítmények elleni rakétatámadásokkal, a Perzsa-öböl hajóforgalmának megbénításával járhatna. A régió kormányait óvatosságra inti a tény, hogy a relatíve jelentéktelen eszközökkel rendelkező húszik is hipp-hopp 150 milliárd dolláros kárt okoztak a vörös-tengeri hajóforgalomban.
