Trump Memphisbe is kivezényli a Nemzeti Gárdát

Trump Memphisbe is kivezényli a Nemzeti Gárdát
Donald Trump, Marsha Blackburn és Bill Hagerty Tennessee állam szenátorai, Bill Lee, Tennessee kormányzója és Pete Hegseth védelmi miniszter a memorandum aláírásakor a Fehér Házban 2025. szeptember 15-én – Fotó: Jonathan Ernst / Reuters

„Ez egy nagyon fontos döntés, mert a bűnözés nemcsak Memphisben, hanem sok más városban is problémát jelent” – mondta Trump hétfőn a CNN szerint, miután bejelentette, hogy Los Angeles és Washington DC után Memphis városában is beveti a Nemzeti Gárdát. Az első katonák már a héten megjelenhetnek a Tennessee államban található városban.

A Fehér Ház szóvivője szerint azért volt szükség a Nemzeti Gárda kivezénylésre, mert 2024-ben Memphisben volt a legmagasabb az Egyesült Államokban az erőszakos és a vagyon elleni bűncselekmények aránya, míg a gyilkosságoké a harmadik legnagyobb.

Közben ugyanakkor egyre több kritika éri Trumpot, amiért csak Demokraták által vezetett városoknál helyezte kilátásba a Nemzeti Gárda kivezénylését, és két héttel ezelőtt a bíróság is kimondta, hogy jogellenes volt az amerikai hadsereg egységeinek Los Angelesbe vezénylése. Augusztusban Washington is beperelte Trumpot a Nemzeti Gárda a városba való kivezénylése miatt.

Trump hétfőn a Fehér Házban Bill Leevel, Tennessee állam Republikánus kormányzójával írta alá az elnöki memorandumot a Nemzeti Gárda „Memphis Biztonsági Munkacsoport” nevű munkacsoportjának létrehozásáról. Memphis demokrata polgármestere, Paul Young nem örült a hadsereg érkezésének, de elmondása szerint ő maga is kereste, miként lehetne visszaszorítani a bűnözést a városban. Arról beszélt, hogy korábban értesítette a kormányzó, hogy fontolóra vették a Nemzeti Gárda kivezénylését, de a végleges döntésről ő maga is a Fox News TV-csatornáról értesült.

Trump korábban kilátásba helyezte, hogy Chicagóban is bevetné a Nemzeti Gárdát, de a CNN értesülései szerint az erről szóló terveit egyelőre felfüggesztette, miután a tanácsadói figyelmeztették, hogy a hadsereg bevetése az állam kormányzójának beleegyezése nélkül komoly „jogi fejfájást” okozhatna a Fehér Háznak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!