Recseg-ropog a gázai tűzszünet, Trump legfontosabb bizalmasait veti be a megmentésére

Ugyan Donald Trump szerint a gázai tűzszünettel beköszöntött a „3000 éve nem látott béke korszaka”, már tíz nap elteltével is recseg-ropog az egész konstrukció. A véres incidensek és súlyos fenyegetőzések ellenére a konfliktus tempóját 2023. október 8-a óta diktáló Izraelnek valószínűleg nincs ínyére a háború újrakezdése, az amerikai kormány pedig diplomáciai nehéztüzérségét veti be a trumpi béke megőrzésére.

Mentőcsapatokat kért a terrorszervezet a túsztetemek előkerítésére

Ugyan a tűzszünettel berekesztett gázavárosi offenzíva Hamász utolsó menedékét fenyegette, a háború alatt súlyos veszteségeket szenvedő terrorszervezet folyamatosan a tűzzel játszik, amikor sorozatosan és meglehetősen kihívó módon megsérti a megállapodást. Múlt hétfőn a 20 életben lévő túsz szabadon engedésével eleget tett a legfontosabb izraeli követelésnek, a következő lépésnek, a Gázában rejtegetett holttestek átadásának viszont már nem tett eleget. A 28-ból 15 izraeli maradványai több mint egy héttel a határidő letelte után sem kerültek haza, a Hamász hétfő este is csak egyetlen, állítólag vasárnap megtalált holttestet adott át a Vöröskeresztnek.

A késedelmet a Hamász azzal magyarázza, hogy a holttestek egy részéről nem tudja, hol van, vagy ha tudja is, emberei képtelenek őket kiásni a romok alól. A Gázai övezetet 2007 óta irányítása alatt tartó terrorszervezet arról panaszkodik, hogy mivel Izrael a teljes munkagépparkot megsemmisítette, nagyon lassan megy a romeltakarítás. A holttestek egy részét ráadásul több emelet mélyen futó, elérhetetlenné vált vagy beomlott alagútszakaszok rejtik, ahonnan csak szakemberek – például a Törökországból a múlt héten elindított, a 2023-as földrengésben is bevetett különleges mentőcsapat – segítségével lehet felhozni őket. Ez a magyarázat helytálló lehet – ez korábban is felmerült a teljes fogolycsere megvalósíthatóságának egyik akadályaként –, csakhogy a Hamász korábbi magatartása miatt nincs kizárva, hogy a terroristák csak az izraeli közvélemény idegein játszanak.

A halottak átadásának csúszását Izraelben óriási felháborodás övezi. Ahogy arról korábban írtunk, a zsidó hagyományok különös jelentőséget tulajdonítanak a túszok kiváltásának, akár élő emberekről van szó, akár ellenséges területen maradó holttestekről. Ennek megfelelően Izrael állam évtizedek óta pusztán stratégiai- vagy presztízsszempontokkal nehezen magyarázható mértékű energiát fejt ki egy-egy foglyul esett, vagy akár évtizedekkel korábban ellenséges területen meghalt állampolgára hazahozataláért. Csak ebből a gyakorlatból érthető meg az, milyen elképesztően értékes adura tett szert a Hamász az október 7-én elhurcolt 251 túszával – és az is, mekkora szakítást jelentett az izraeli hagyományokkal az, hogy Benjámin Netanjahu a túszok kiváltása helyett a Hamász megsemmisítését jelölte meg a háború fő céljaként.

A halottak beérkezésének késlekedésében a kormányzat részéről is a Hamász packázását látják; Gideon Szár külügyminiszter például azt állította, hogy a hírszerzés pontosan tudja, hogy a terrorszervezet több holttestet is át tudna adni, Jiszráél Kac hadügyminiszter pedig utasítást adott a vezérkarnak, hogy dolgozza ki a háború folytatására vonatkozó terveket arra az esetre, ha a Hamász továbbra sem teljesíti vállalásait.

Izrael a tűzszünetben vállalt napi 600 tonnányi segély beáramlását bonyolító határátkelők időszakos lezárásával igyekszik ösztönözni a halottak felkutatását – korábban is próbáltak már nyomást gyakorolni a palesztin civilek szenvedéseire nem túl érzékeny Hamászra a segélyezés visszafogásával, ami csak nemzetközi felháborodást kiváltó éhínséget eredményezett.

A megállapodás részeként Izrael is juttatott vissza holttesteket, ez a palesztin oldalon okozott felháborodást. A gázai egészségügyi hatóságok szerint a 150 visszajuttatott maradványból 135-ön lehet kimutatni csonkolás, kínzás vagy közvetlen közelről végrehajtott kivégzés nyomait. A Guardian tudósítója saját szemével látott olyan fotókat, melyek legalább részben igazolják a palesztin vádakat.

A sárga vonal az új vörös vonal

Az izraeli áldozatok maradványain túl friss áldozatok is fokozzák a feszültséget. Szombaton izraeli katonák tüzet nyitottak egy kisbuszra, mely a tűzszünetben kijelölt megszállási övezet – ami Gáza 53 százalékát öleli fel – határai felé tartott, és az IDF közlése szerint figyelmeztető lövésekre sem állt meg. A kisbusz összes utasával végeztek, azonban kiderült, hogy a járműben nem egy támadásra induló különítmény, hanem egy 11 tagú palesztin család ült, és a sofőr valószínűleg nem volt tisztában azzal, hogy az egyébként is homogén rommezővé bombázott területen hol kezdődik a megszállási övezet. Az IDF a „sárga vonalat” kezdetben nem is jelölte, csak az incidens után kezdett el kitenni 3 és fél méter magas figyelmeztető táblákat.

Az izraeli hadsereg az elmúlt héten több, palesztin fegyveresek által elkövetett támadáskísérletről számolt be, vasárnap pedig súlyos támadás ért Rafahban egy izraeli műszaki alakulatot, melynek munkagépét vállról indítható rakétával lőtték ki, az utászokra pedig kézifegyverekkel nyitottak tüzet. A Gázai övezet déli részén található régió az izraeli megszállási övezet része, ahonnan a tavaszi offenzíva során a palesztin lakosságot is evakuációra kényszerítették. Azonban a Hamász harcosaiként azonosított fegyveresek a még mindig működőképes alagútrendszer segítségével átsurrantak az izraeli védelmi vonalon, és meglepték az izraeli katonákat. A rajtaütésben két katona meghalt, hárman megsebesültek. Az IDF légicsapásokkal igyekezett megtorolni az akciót, ebben gázai hatóságok szerint összesen 44-en vesztették életüket – a helyi adatközlés szokás szerint nem tesz különbséget a legitim katonai célpontok a civil áldozatok között.

Azonban Izrael hétfőn már közölte is, hogy a légicsapásokkal lezártnak tekinti az incidenst, és úgy tekinti, hogy folytatódik a tűzszünet – bár katonái hétfő délelőtt is tüzet nyitottak általuk fenyegetőnek ítélt fegyveresekre, akik közül kettővel végeztek is.

Az izraeli katonai hírszerzés egykori vezetője a New York Timesnak azt mondta, hogy az összes élő túsz hazatérése után az IDF kezét már nem köti az, hogy gondosan mérlegelnie kell, légicsapásai veszélyeztetik-e az izraeli foglyok épségét, ezért a korábbiaknál keményebb akciókra van kilátás. Más szakértők pedig arra figyelmeztettek, hogy a hatalmát és befolyását újjáépítő Hamász részéről még számos provokatív támadásra, vagyis több, a vasárnapihoz hasonló ütésváltásra lehet számítani.

A Trump által a Gáza felvirágoztatását „garantáló” 20 pontos béketerv egyik központi eleme a Hamász lefegyverzésre és teljes kivonulása Gázából, azonban az elmúlt 10 napban világossá vált, hogy a palesztin terrorszervezetnek esze ágában sincs önszántából teljesíteni ezt a követelést, és ezen szándékukat vezetői nem is rejtik véka alá. A terrorszervezet a tűzszünetnek köszönhetően újra nyíltan tevékenykedhet, tagjai újra egyenruhát húztak, és pickupokon járják az utakat, hogy megtörjék a háborús vákuumban felbukkanó rivális milíciákat.

Valaki be fog menni

Bizarr módon mintha a Hamászra korábban jeremiási átkokat szóró amerikai kormányzat is elfogadná azt, hogy a terrorszervezet megkerülhetetlen szereplő marad Gázában. Trump eleinte kifejezetten megértően viszonyult a terrorszervezet utcai kivégzéseihez, mondván, „nem titkolták előttünk azt, hogy meg akarják fékezni a problémákat, és ehhez adtunk nekik némi időt”. A hétvégén azután a szavai által kiváltott megrökönyödésre már úgy korrigált, hogy „ha a Hamász nem hagy fel a kivégzésekkel, nem marad más választásunk, mint bemenni, és megölni őket”, majd pedig a korrekció korrekciójaként tisztázta, hogy nem amerikaiak fogják megtorolni a Hamász gyilkolászását, hanem „valaki be fog menni”.

Amellett, hogy Trump nyilvánvalóan igyekszik lesöpörni minden olyan jelenséget, ami szembemegy saját békevíziójával, a „valaki be fog menni” jól megmutatja a béketerv második fázisának legfogósabb feladata, a gázai hatalomátvétel nehézségeit.

A béketerv, amit a Hamász is aláírt, azzal számol, hogy a fogolycsere utáni második fázisban a Hamász a szabad emigráció lehetőségének fejében feloszlatja önmagát, és eltűnik a gázai közéletből, Izrael pedig kivonul a jelenleg megszállva tartott területekről. A „deradikalizált” és demilitarizált Gáza civil kormányzását egy főleg külföldiekből álló „technokrata” testület veszi kezébe, a közbiztonságot pedig egy főleg arab országok által alkotott „Nemzetközi Stabilizációs Erő” garantálja, melynek fontos feladata lesz a jövő palesztin rendfenntartóinak kiképzése is.

Ahogy az a részlethiányos megállapodásból előre sejthető volt, ez a terv recseg-ropog. Legfőképp azért, mert a Hamásznak esze ágában sincs feladni vezető szerepét. A terrorszervezet a nemzetközi nyilvánosság felé azzal magyarázza katonai jelenlétének erősödését, a riválisokkal való leszámolását, hogy a második fázis „nemzeti konszenzust igényel”, és amíg nem áll fel egy palesztinokból álló kormányzat, addig a feladatok szervezése és irányítása szempontjából „nagy veszélyt jelentene egy hatalmi vákuum”.

A vákuum betöltésére hivatott nemzetközi civil adminisztrációnak és katonai kontingensnek egyelőre se híre, se hamva. A múlt héten ugyan amerikai kormányzati források megszellőztették, hogy Azerbajdzsán, Pakisztán és Indonézia kész katonákat delegálni a „stabilizációs erőbe”, mely valószínűleg a Gázával határos Egyiptom vezetése alá kerül, de a kontingens tényleges működésének megkezdésére még heteket-hónapokat kell várni. Indonézián kívül egyetlen potenciális résztvevő sem tett még csak nyilvános vállalást sem. A technokrata kormányzat felállításáról szóló tárgyalások cikkünk megjelenése idején is folynak.

A késlekedés azért kockázatos, mert a Hamász gőzerővel dolgozik megrendült hatalmi pozícióinak megszilárdításán. A „stabilizációs erő” feladata így napról napra egyre kevésbé tűnik egyszerű rendfenntartásnak, valószínűleg a potenciális donorországok is egyre kevésbé lelkesek arra a gondolatra, hogy a Hamásszal társbérletben kell tevékenykedniük.

A béketerv megingását az Egyesült Államok is érzékeli. Trump a rá jellemző módon elkezdett fenyegetőzni:

„Megállapodtunk a Hamásszal, hogy nagyon jók lesznek, hogy viselkedni fognak, hogy kedvesek lesznek. És ha nem, akkor ha kell, megsemmisítjük őket”.

Miközben – konkrét hírszerzési információk mellőzésével – azt állította, hogy az izraeli katonák elleni rafahi támadás nem a terrorszervezet vezetésének utasítására történt, hanem csak egyes „lázadó” frakciók ténykedésének volt köszönhető.

Azonban miután Trump a knesszetben deklarálta Izrael győzelmét, és maga Benjámin Netanjahu is állítja, hogy elérték a kitűzött célokat, kínos lenne „hoppá, mégsem”-alapon újranyitni a háborút. Az életben maradt túszok hazaérkezésével Izraelt valószínűleg kielégíti az izraeli holttestek visszaszolgáltatása és az a lehetőség, hogy a Hamász elleni csapásokban szabad kezet kap, és a Hamász uralmára és Gáza instabilitására hivatkozva megszállva tartsa az övezet jelentős részét. Azonban egy dolog a stratégiai realitás, és egy másik a politikai realitás. Netanjahu a gázai háborút is saját politikai érdekeinek megfelelően formázta-nyújtotta, és bár Trump végül belekényszerítette a tűzszünetbe, a szélsőjobbról erős nyomás nehezedik rá – a vasárnapi támadás után Itamar Bengvir belbiztonsági miniszter a koalíció külső támogatásának megvonásával fenyegetett, ha Izrael nem folytatja a harcot a „náci terroristák” elleni végső győzelemig.

Az USA azonban jelenleg nagyobb nyomást tud gyakorolni Izraelre, mint a Hamászra, és Jeruzsálemben egymásnak adják a kilincset a Trump-kormány kulcsemberei. A hét elején Steven Witkoff jelenlegi közel-keleti különmegbízott és Jared Kushner – Trump veje, aki az előző ciklusban a régióért és apósa közel-keleti üzleti érdekeltségeiért volt felelős – győzködték az izraeli vezetést, őket kedden J. D. Vance alelnök követi. Az amerikai kormány eltökéltségére jellemző, hogy még pénzügyminiszteri szinten is folyik a nyomásgyakorlás: kedden Scott Bessent Washingtonban arról győzködte kollégáját, Becálel Szmotricsot, hogy álljon be teljes mellszélességgel a „történelmi jelentőségű” béketörekvések mögé – miközben ő is nyilván értesült arról, hogy az izraeli pénzügyminiszter még a múlt héten is azt fejtegette, hogy

„A tartós béke csak Gáza zsidó betelepítése után valósulhat meg”.