Donald Trump amerikai elnök jövő hét csütörtökön találkozik Hszi Csin-ping kínai elnökkel – írja a Fehér Ház bejelentése alapján az MTI. A hírt Trump is megerősítette egy csütörtöki sajtótájékoztatón.
Az elnök csütörtöki sajtótájékoztatóján leginkább a drogkartellekről és a kilőtt hajókról (amiken a dél-amerikai országok szerint halászok, a Trump-kormány szerint drogkereskedők voltak), így jött szóba Kína is, de egy francia újságíró is feltett egy kérdést: Trump szerint bezavarhat a béketervébe, hogy a kneszet Ciszjordánia elfoglalásáról döntött? Trump azonban megismételtette a kérdést, majd átadta a válaszadás lehetőségét Pam Bondi főügyésznek.
„Franciaországból van? Gyönyörű akcentus, de sajnos egy szavát sem értjük”
– jegyezte meg az amerikai elnök.
Karoline Leavitt sajtótitkár az elnöki hivatal napi sajtóértekezletén közölte, hogy az államfő washingtoni idő szerint pénteken éjszakai indul csaknem egyhetes, három országot érintő ázsiai hivatalos látogatásra, aminek keretében megtörténhet a ciklus első személyes amerikai-kínai elnöki találkozója.
Trump helyi idő szerint vasárnap reggel érkezik Malajziába, ahol aznap találkozik az ország miniszterelnökével, majd részt vesz a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) vezetőinek munkavacsoráján. Útjának következő állomása Japán lesz, ahol Tokióban kedden tárgyal az ország új miniszterelnökével, Takaicsi Szanaéval.
Az amerikai elnök szerdán a dél-koreai államfővel tart hivatalos megbeszélést Puszanban, majd részt vesz az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) vezetői tanácskozásán. Az elnöki körút záróprogramjaként Donald Trump csütörtökön Dél-Koreában ül tárgyalóasztalhoz Hszi Csin-ping kínai elnökkel.
A kínai kereskedelmi minisztérium csütörtökön azt jelentette be, hogy a kelet-ázsiai ország miniszterelnök-helyettese vezette delegáció a hétvégén kétoldalú, kereskedelmi témájú egyeztetéseket folytat az Egyesült Államok kormánydelegációjával. Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter közölte, hogy az amerikai küldöttséget ő vezeti, a megbeszélést szombaton tarthatják. A várakozások szerint a malajziai amerikai-kínai egyeztetés a két ország elnökének jövő csütörtökre tervezett találkozóját készíti elő.