Az USA és Izrael sok sikeres csapást hajtott végre iráni katonai célpontok ellen, Trumpnak mégis segítségre volt szüksége
Izrael közelebb kerülhet ahhoz a céljához, hogy megdöntse az iráni vezetést, így értékelte kedden Gideon Szár izraeli külügyminiszter, miután megölték Ali Laridzsánit, a legfelsőbb nemzetbiztonsági tanács titkárát. Szerintük Laridzsáni gyakorlatilag Irán vezetője volt a színfalak mögött Ali Hamenei ajatollah meggyilkolása óta. Hasonlóan nyilatkozott Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő, aki szerint ezzel is „aláássuk ezt a rezsimet abban a reményben, hogy az irániak lehetőséget kapjanak az eltávolítására”. Hozzátette, hogy ez nem fog azonnal megtörténni, és nem is lesz könnyű.
Izrael azt is bejelentette, hogy megölték az Iszlám Forradalmi Gárda sok százezer tagból álló milíciájának, a Baszídzsnak a főparancsnokát. Golamreza Szolejmani az elmúlt években kulcsfontosságú szerepet játszott a kormányellenes tüntetések brutális elfojtásában. Izrael múlt szerdán drónokkal támadta Teheránban a Forradalmi Gárda és a Baszídzs ellenőrzőpontjait, irániak által küldött információk alapján választva ki a célpontokat. Szerdán Izrael már az iráni hírszerzési miniszter likvidálásáról számolt be, akit bombatámadás ért.
Az amerikai–izraeli légicsapások február 28-i megindítása után Donald Trump amerikai elnök az atom- és rakétaprogram lenullázása mellett rezsimváltás lehetőségéről is beszélt. Arra biztatta az irániakat, hogy lázadjanak fel az ország vezetése ellen, ha véget érnek a légicsapások. Később Pete Hegseth amerikai hadügyminiszter kijelentette, hogy „ez nem egy rezsimváltó háború”, de Trump rendszeresen arról beszélt, milyen vezetőt akarnának az ország élén látni.
Netanjahu is kijelentette, Izrael tenni fog azért, hogy „destabilizálja a rezsimet és lehetővé tegye a változást”. Az iráni népet megszólítva arról beszélt egy héttel a légicsapások megindítása után, hogy közel a döntő pillanat, Izrael nem megosztani próbálja Iránt hanem felszabadítani. „De végső soron tiétek a döntés” Irán felszabadításáról – mondta.
A rezsim leváltását leginkább az iráni vezetés lefejezésével és a korábbi tömegtüntetéseket brutális erőszakkal leverő biztonsági erők meggyengítésével igyekeznek elérni. Az amerikai és az izraeli vezetés reményei szerint ezzel lehetőséget adnak a kormányellenes tüntetőknek egy lázadásra. Szár kedden azt mondta, lépéseik meggyengítik a rezsim képességeit az iráni nép elnyomására. „A rezsimet csak az iráni nép döntheti meg, de külső segítség nélkül az irániak nem tudják felszabadítani magukat”.
A rezsim vezetői azonban a célpontoknak csak kisebbik részét teszik ki. Hegseth pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta, 15 ezernél is több légicsapást hajtottak végre. Az Izrael és a térségbeli amerikai bázisok mellett az Öböl-országok ellen is válaszcsapásokat indító Irán ballisztikusrakéta-támadásai 90 százalékkal estek vissza a háború első napjaihoz képest, a kamikaze dróntámadásai pedig 95 százalékkal. Arról itt írtunk részletesen, hogy az előzetes vizsgálat arra utal, hogy elavult adatokra támaszkodva az amerikaiak rombolhatták le azt az iráni iskolát, amiben a helyi hatóságok szerint 175 ember, többségében gyerekek haltak meg.
Bár Trump korábban azt mondta, nincs már mit lebombázni Iránban, és katonailag megsemmisítették a rezsimet, vasárnap aztán Izrael és az amerikaiak is jelezték, még hetekig folytatódhat a háború. Egyre égetőbb lenne viszont Trumpnak a lényegében lezárt Hormuzi-szoros újranyitása, amin most csak az Irán által kiválasztott néhány tanker haladhat át. Az amerikai elnök a napokban hiába kért számos országtól támogatást, a legtöbb jelezte, hogy nem küldenek hadihajókat, amire Trump megint dühösen a NATO-t ekézte.
Trump és közeli tanácsadói nem törődtek azzal a veszéllyel, hogy Irán a Hormuzi-szoros hajóforgalmának leállításával válaszolhat egy ellene indított háborúra. Alulbecsülték a veszélyt és elszámították magukat – írta a CNN és a New York Times is. A Wall Street Journal értesülései szerint Trump azt hitte, Teherán még azelőtt meg fogja adni magát, hogy a szoros lezárása szóba jöhetne, és ha azzal próbálkoznának, akkor az amerikai hadsereg meg fogja tudni oldani a problémát. Erről ebben a cikkünkben írtunk részletesen.
Két héttel a háború elindítása után bebizonyosodott, hogy nagyot tévedtek. „Nem volt tervük a szorosban kialakuló krízisre” – mondta Chris Murphy demokrata szenátor, miután részt vett az iráni háború állásáról a kongresszus tagjainak zárt ajtók mögött tartott kormányzati tájékoztatón, és sokkolónak nevezte „a tényt, hogy ezeknek a fickóknak nem volt előre elkészített tervük, és egy hét után sincsen tervük”.
Ali Hamenei megölése után gyakorlatilag ő volt Irán vezetője
Izrael hajtotta végre az Ali Hamenei elleni légicsapást is, és az első hullámban több mint 40 vezetővel végeztek. A legfelsőbb vezető halála után ideiglenesen egy háromtagú tanács vette át a rezsim vezetését, aminek legfontosabb tagja Laridzsáni volt, de helyet kapott benne Maszúd Peszeskján iráni elnök is. Március 8-án jelentették be, hogy megválasztották új legfelsőbb vezetőnek Ali Hamenei 56 éves fiát, Modzstaba Hameneit. A múlt héten kiadtak a nevében egy közleményt, de az utód máig nem jelent meg még videófelvételen sem. Hegseth azt mondta, súlyosan megsérülhetett a légicsapásokban, Trump pedig hétfőn arról beszélt, az Egyesült Államok nem tudja, „él-e vagy sem”.
Az elmúlt két és fél hétben többször is a 67 éves Laridzsáni nyilatkozott a rezsim nevében, és a New York Times szerint lényegében ő volt Irán de facto vezetője az előző legfelsőbb vezető halála óta. Más iráni politikusok mellett Laridzsáni is kiment múlt hét pénteken az utcára a rezsim támogatói közé a Kudsz-napi megemlékezésen, amin több ezer iráni vett részt. A rezsim ezzel is próbált erőt mutatni.
Az 1958-ban, egy politikai és vallási elitbe tartozó családba született Laridzsáni matematikát és számítógép-tudományt tanult, filozófiából doktorált, aztán az iraki–iráni háború idején a Forradalmi Gárda egyik parancsnoka lett, mielőtt politikai pályára lépett volna. Volt az iráni állami televízió vezetője, 2005 és 2007 között nemzetbiztonsági vezető, és 12 éven át az iráni parlament elnöke. 2009-ben ugyan kissé kiesett a hatalom közeléből, miután azzal vádolták, hogy a reformistákat támogatta, de tavaly újra a nemzetbiztonsági tanács vezetője és ezzel Ali Hamenei ajatollah egyik legközelebbi bizalmasa lett.
Laridzsánit azért is a rezsim egyik kulcsfigurájának tartották, mert jó kapcsolatokat ápolt külföldi vezetőkkel, a kétezres évek elején Irán nukleáris főtárgyalója volt. Az ő feladata volt letárgyalni Kínával egy 25 éves, négyszázmilliárd dollárt érő stratégiai együttműködést. Az elmúlt hónapokban kétszer is Moszkvába utazott egyeztetni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, a háború előtt pedig Katarban és Ománban tárgyalt.
Iránon belüli befolyását növelte, hogy noha szemben állt a rezsim legkeményvonalasabb tagjaival, jó kapcsolatokat épített ki a befolyásos Forradalmi Gárdával. Úgy tartották róla, hogy jól tudott közvetíteni a különböző frakciók között, és az elmúlt hónapokban az iráni vezetés egyik legtöbbet szereplő alakja lett, ahogy egymás után adta az interjúkat az iráni és külföldi sajtónak. Közben januárban az ő irányítása alatt hajtották végre a kormányellenes tüntetések véres leverését, aminek sok ezer, Trump szerint 30 ezernél is több halálos áldozata volt.
A veterán politikust a nyugati országokban kompromisszumkész, pragmatikus vezetőként ismerték meg, és a New York Times keddi cikke szerint igyekezett elérni, hogy egy mérsékeltebb jelöltet válasszanak meg Hamenei utódjának. A Guardian szerint miután ebben nem járt sikerrel, az állami médiában már teljes konszenzusról beszélt.
Halálával várhatóan a Forradalmi Gárda keményvonalas vezetőinek befolyása fog erősödni Iránban, akik kevésbé lesznek hajlandóak tárgyalni – írta a New York Times. Ezzel úgy tűnik, hogy „minden a katonai elit kezébe kerül”, a háború lezárásához nagy szükség lett volna Laridzsánira, aki képes lehetett volna konszenzust kiépíteni az elit tagjai között – mondta a lapnak Hamidreza Azizi, az SWP német külpolitikai és védelmi kutatóintézet Irán-szakértője. Azzal, hogy lefejezik az elitet, csak azt érik el, hogy egyre keményvonalasabb emberek kerülnek hatalomba – mondta Azizi.
A European Council on Foreign Relations elemzőintézet Irán-szakértője, Ellie Geranmayeh szerint viszont az is szerepet játszhatott, hogy Netanjahu próbálja elkerülni, hogy amerikai oldalról valakivel tárgyalások induljanak a rezsim belső köreiből. A Wall Street Journal szerint Izrael egyenként vadássza le a rezsim vezetőit, és nem fognak megállni.
Még hetekig is tarthat
Trump korábban beszélt arról, hogy a rezsim részéről tárgyalni akarnának, amihez azonban szerinte túl késő már, és addig folytatják a légicsapásokat, amíg minden céljukat el nem érik. Hétfőn azt mondta, nem valószínű, hogy ezen a héten véget érne az Irán elleni háború. „Nem hiszem, de hamarosan vége lesz. Nem tart már sokáig.” Trump szerinte kötelessége volt elindítani ezt az offenzívát, és a háború végeztével biztonságosabb világ jön el.
„Több ezer célpont van még előttünk” – mondta ehhez képest vasárnap Effie Defrin dandártábornok, az Izraeli Védelmi Erők szóvivője a CNN-nek arról, hogy meddig tervezik még támadni Iránt. Szerinte az amerikai szövetségesekkel együttműködve még legalább kb. három hétig támadnak, „és mélyrehatóbb terveink vannak az azt követő három hétre is”. Defrin azt mondta, az IDF „nem stopperóra vagy menetrend szerint dolgozik”, hanem a céljaikat szeretnék elérni. Ez pedig az „iráni rezsim súlyos meggyengítése”.
Miközben a katonai célokkal módszeresen haladnak előre, azért sem lehet tudni, meddig folytatódnak a légicsapások, mert a célok széles skálán mozogtak a háború kezdete óta. Az amerikai elnök eleinte rezsimváltásról beszélt, miközben miniszterei a ballisztikus rakéták jelentette veszély felszámolását, az iráni haditengerészet elpusztítását és annak megakadályozását említették, hogy a rendszeresen Izrael megsemmisítéséről beszélő iráni rezsim atomfegyvert fejleszthessen ki.
Katonai sikerek
Ezen a téren az amerikai–izraeli támadások komoly sikereket értek el, és a rezsimváltást leszámítva jó úton haladnak afelé, hogy elérjék céljaikat, és pár hét múlva Donald Trump akár még győzelmet is hirdethet – írta Matthew Kroenig, az Atlantic Council geostratégiával foglalkozó alelnöke. „A katonai része a kampánynak nagyon jól halad jelenleg” – mondta az AFR című ausztrál lapnak Can Kasapoglu, az amerikai Hudson intézet közel-keleti szakértője is.
A háború első napjaiban a légvédelem és légierő elleni támadásokkal Izrael és az Egyesült Államok elérte, hogy teljesen szabadon mozoghassanak az iráni légtérben, és módszeresen elkezdték támadni a kiválasztott célpontokat. Az izraeli légierő közlése szerint nagyjából száz légvédelmi rendszert, valamint közel 120 radarállomást semmisítettek meg. Izrael az iráni rakétaindítók nagyjából hetven százalékát semmisítette meg egy izraeli biztonsági tisztviselő vasárnapi közlése szerint. Egy magas rangú katonai tisztviselő pénteki adatai szerint 160-190 rakétaindítót megsemmisítettek, további 200-at használhatatlanná tettek, és nagyjából 150 maradt aktív.
Azt nem lehet tudni, hogy mennyi iráni rakétát tudtak megsemmisíteni még kilövésük előtt, de arányaiban kevesebbet, mint indítót – írta a Jerusalem Post. A becslések szerint Iránnak nagyjából 2500 ballisztikus rakétája lehetett a háború kezdetén, ennek jelentős részét indította Izrael és az Öböl-országok ellen. A legtöbbet az elfogórakéták szedték le, de több átjutott a légvédelmeken. Kedd éjszaka például egy iráni ballisztikus rakéta csapódott be Tel-Aviv Ramat Gan nevű elővárosában. Két ember meghalt, és összesen 192 embert szállítottak kórházba. Az izraeli hírszerzés közben arról számolt be, hogy az iráni rakétaerők tagjai demoralizáltak, dezertálnak és parancsokat tagadnak meg.
Azt már nehezebb megítélni, hogy az Öböl menti országokra és a Hormuzi-szorosra a rakétáknál nagyobb veszélyt jelentő iráni drónok elleni támadásokkal mit sikerült elérni. A hadműveletekért felelős amerikai parancsnokság, a Centcom bemutatott videókat, amiken drónállásokat és egy drónhordozót is eltaláltak. Az izraeli hadsereg március 13-ai közlése szerint 250 drónt, indítót és többtucatnyi drónindításra használt létesítményt lőttek ki.
Azt nem lehet tudni, hogy Iránnak pontosan mennyi drónja volt a háború kitörésekor. A becslések a több ezertől a több tízezerig terjednek. Eddig nagyjából kétezer drónt használtak el, így valószínűleg továbbra is nagy készlettel rendelkeznek
– írta Kelly Grieco, a washingtoni Stimson Center stratégiai és katonai elemzője. Szakértők arra figyelmeztettek, hogy a ballisztikus rakétákkal ellentétben egy drón indításához nem kell könnyen támadható indítóállás. Akár egy pick-up platója is elég erre, és a gyártóüzemek azonosítása és megsemmisítése is nehézkes, mert a drónokat akár egy garázsban is össze lehet szerelni.
Az amerikai kormány szerint a rakéta- és dróninfrastruktúra elleni támadások sikerességét bizonyítja, hogy jelentősen csökkentek az iráni támadások a háború első napjaihoz képest. A legtöbb iráni támadás az Egyesült Arab Emírségeket érte: az első két napban napi több mint háromszáz rakétával és drónnal vették őket célba, ami március első hetére napi 150 alá, majd március 9-től naponta 40-nél is kevesebbre csökkent.
Egyes elemzők szerint ez bizonyítani látszik, hogy az amerikai–izraeli támadások valóban sikeresek voltak, mások azonban arra figyelmeztetnek, hogy Irán tartalékolhat is, hogy akár több hónapon át képes legyen támadni. Hétfőn az Egyesült Arab Emírségek legnagyobb kikötőjének, Dubajnak a repülőterét, Katart és Abu-Dzabit érte támadás. Kedden az Emírségekre 10 rakétát és 45 drónt lőttek ki, miközben Szaúd-Arábia és Katar is elfogott meg nem határozott mennyiségű drónt és rakétát.
Mi van az atommal?
Bár az egyik fő célként említették az iráni atomfegyver kifejlesztésének megakadályozását, amerikai katonai tisztviselők arról keveset beszéltek, hogy az ország atomprogramjában mekkora kárt okoztak a támadások – írta a Wall Street Journal. Az iráni urándúsítást célzó tavaly nyári támadások után most Izrael támadta a Parcsin katonai komplexumban lévő, az iráni atomprogramhoz kötött Taleghan létesítményt, majd a Taleghan 2-t. Támadás ért egy nukleáris létesítményt Teherán közelében, valamint a natanzi és iszfaháni atomlétesítményeket és egy teheráni laboratóriumot.
Azonban Iránnak még mindig van nagyjából négyszáz kilogrammnyi, 60 százalékra dúsított uránja, aminek nagy része az iszfaháni atomlétesítmény földalatti alagútjaiban, a többi pedig Natanzban és esetleg a tavaly az amerikaiak által támadott Fordóban lehet. Az Irán elleni háború első napjaiban a natanzi és iszfaháni létesítmények bejáratát bombázták, feltehetően azért, hogy Irán se férhessen hozzá az uránkészletéhez. Amíg azonban ez Iránban marad, attól tartanak, hogy Teherán bármikor nekiláthat atomfegyverek készítésének – a készlet tovább dúsítva nagyjából tíz robbanófejre lenne elég.
Az uránkészlet megszerzéséhez megállapodást kell kötni az iráni vezetéssel, aminek élén most egy olyan legfelsőbb vezető áll, aki apjával ellentétben nyitottabb az atomfegyver kifejlesztésére, vagy erővel kell azt megszerezni. Ez utóbbit azonban a Wall Street Journal szerint a különleges erők valaha volt legnagyobb akciójával lehetne csak végrehajtani, amihez legalább ezer katona, valamint folyamatos légi támogatás kéne több napon át, és már csak a hasadóanyagok kezelése miatt is rendkívül veszélyes lenne. Az Axios szerint mindenesetre szárazföldi csapatok esetleges bevetése éppen az uránkészletek miatt merült fel amerikai részéről.
Irán hadiflottáját sorra bombázták le, de a Hormuzi-szoros meglepte Trumpot
Az Egyesült Államok különösen nagy erővel támadta az iráni haditengerészetet, amit alig két hét alatt szinte teljesen megsemmisítettek. Az első két napban megakadályozták, hogy az irániak gyorsan vízre tudják bocsátani tengeralattjáróikat és hadihajóikat, majd elkezdték kilőni őket. Március 11-én Brad Cooper admirális, a Centcom parancsnoka arról számolt be, hogy már több mint hatvan iráni hadihajót, köztük mind a négy, irányított rakéták kilövésére képes katamaránt, az iráni haditengerészet legmodernebb hajóit is kilőtték. Hétfőn Cooper már több mint száz hajó megsemmisítéséről beszélt. Műholdas felvételek és nyilvánosságra hozott katonai felvételek szintén azt bizonyítják, hogy az iráni hadiflotta többsége megsemmisült.
„Az iráni hadiflotta nagyrészt harcképtelenné vált mostanra” – mondta még március 12-én a Radio Free Europe-nak Sascha Bruchmann. Az International Institute for Strategic Studies katonai és biztonsági szakértője ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a Forradalmi Gárda kis hajókból és csónakokból álló flottája továbbra is nagy veszélyt jelent a polgári hajóközlekedésre. Ez pedig a Hormuzi-szoros lezárása miatt is fontos, Irán ugyanis drónokkal és aknák lerakásának lebegtetésével is fenyegetni tudja a kulcsfontosságú kereskedelmi útvonal két oldalán feltorlódott hajókat.
Noha Trump ezt már többször felvetette, források szerint az Egyesült Államok a nagy kockázat miatt nem szívesen küldene kísérőhajókat a szoroson áthaladó hajók védelmére. Túl nagy veszélynek tennék ki azzal a hadihajókat és a legénységet, mert a közeli iráni partokról indított rakétákat és drónokat nehezen tudnák időben érzékelni és lelőni. Egy megoldás lehetne szárazföldi csapatokat küldeni az iráni partokra, azonban az olyan döntés lenne, amit az amerikai közvélemény nehezen fogadna el.
Trump erős üzenetet küldött a rezsimnek azzal, hogy múlt hét végén a továbbra is folytatódó iráni olajexporthoz fontos Kharg-sziget katonai célpontjait bombázták. Az amerikai elnök meg is fenyegette Iránt, hogy az olajinfrastruktúrát is támadhatják, ha továbbra sem engedik áthaladni a hajókat a szoroson. Az iráni vezetés erre azzal fenyegetőzött vissza, hogy ha az olajiparukat is támadás éri, akkor a térség olajlétesítményeit támadhatják – noha ilyeneket eddig is többször célba vettek már az Öböl-országokban. A veszélyt az jelenti, hogy az olajinfrastruktúrában már drónokkal is súlyos károkat lehet okozni. Másrészt Trumpnak azzal is számolnia kell, hogy ha rezsimváltásban bíznak, akkor az iráni olajinfrastruktúra lebombázása súlyos károkat okozna egy Egyesült Államokkal barátibb országnak is.
Így hát Trump a hétvégén végül kénytelen volt segítséget kérni több országtól a szoros újranyitására, tankerek átkísérésére. Közben az Axios cikke szerint a színfalak mögött igyekeztek létrehozni egy koalíciót, aminek megalakítását a Wall Street Journal értesülései szerint a héten tervezték bejelenteni. Ez azonban a jelek szerint nem halad túl jól, amit már az is jelzett, hogy vasárnap Trump már fenyegetni kezdte a NATO-tagállamokat, hogy „nagyon rossz” jövő vár a szövetségre, ha nem segítenek.
„Nem a mi háborúnk”
Hétfőn aztán egymás után jelezte több ország is, hogy nem vállalnak szerepet a szorosnál. Japán és Ausztrália közölte, hogy nem küldenek hajókat, Dél-Korea jelezte, hogy ez konzultációt igényel, Kína pedig semmit sem mondott. Hasonló elutasításban volt része Trumpnak Európában is. A brit kormányfő közölte, hogy az országot nem fogják belevonni egy szélesebb háborúba, a francia külügyminisztérium pedig, hogy nem küldenek hadihajókat a Hormuzi-szorosba, csakúgy, mint Olaszország és Lengyelország.
„Nem vagyunk részesei a konfliktusnak, ezért Franciaország a jelenlegi helyzetben nem fog részt venni a Hormuzi-szoros megnyitását vagy felszabadítását célzó műveletekben” – mondta Emmanuel Macron a Francia Védelmi Tanács ülésén. A francia elnök a mostani szerepvállalást elutasította, de később, a támadások elültével, Franciaország feltűnhet a térségben egy nemzetközi akcióban, hogy a tengeri forgalmat biztosítsa. „Készen állunk arra, hogy más nemzetekkel együtt felelősséget vállaljunk egy kísérőrendszerért”.
A német külügyminiszter azon az állásponton van, hogy „nem mi kezdtük ezt a háborút”, és feltette a kérdést, hogy „mit vár Donald Trump egy-két maroknyi európai fregattól”. „Arra kell neki, hogy elérje azt, amire a tekintélyes amerikai haditengerészet önmagában nem képes, jól értem?” Kaja Kallas, az Európai Unió külügyi főképviselője azt mondta, hogy „ez nem Európa háborúja”. Az Egyesült Államok hivatalosan még nem kérte a NATO segítségét, de a Politicónak nyilatkozó diplomaták szerint nincsen sok esély a katonai szövetség bevonódására.
Az amerikai elnök hétfőn arról beszélt, hogy azoknak az országoknak segíteniük kellene, aki a Hormuzi-szoroson átmenő kereskedelem előnyeit élvezik. Azt is bejelentette, hogy hamarosan megnevezi azt a néhány országot, amelyek felajánlották a segítségüket a szorosnál. Kedden viszont a Truth Socialön arról írt, hogy a NATO egyirányú utcává vált – a szövetségeseket már csak idézőjelesen használta – , amelyikben az Egyesült Államok megvédi a partnereit, de érte senki sem tesz semmit. Ezzel együtt az amerikai elnök úgy látja, hogy olyan csapást mértek Iránra minden téren, hogy az már sem az USA-t, sem a közel-keleti szövetségeseit, sem senkit a világon nem tudnak veszélyeztetni.
„Mivel ilyen katonai sikereket érünk el, már nincs szükségünk NATO-országok segítségére, és nincs is rá igényünk. Soha nem is volt. Sőt, az Amerikai Egyesült Államok elnökeként, amely messze a leghatalmasabb ország a világon, azt mondanám, hogy NINCS SZÜKSÉGÜNK SENKI SEGÍTSÉGÉRE” – írta.
A Hormuzi-szoros lezárása komoly belpolitikai kockázatot jelent Trumpnak és a republikánusoknak. Az olajár emelkedése miatt drágulni kezdtek az üzemanyagárak az Egyesült Államokban, pont akkor, amikor egyre erőteljesebben kezdenek készülni a novemberi félidős választásokra, ahol demokraták főleg a megélhetési nehézségekre alapozva igyekeznek többségbe jutni a képviselőházban és a szenátusban.
