Hétfőn Budapestre látogat a lengyel elnök, Karol Nawrocki

Március 23-án, hétfőn Budapestre jön Karol Nawrocki lengyel elnök, értesült Panyi Szabolcs, a Direkt36 újságírója és a VSquare hírlevél szerkesztője. A látogatásról szóló hírt Nawrocki külügyi irodavezetője is megerősítette.

Panyi a látogatásra rálátó, névtelenséget kérő források alapján arról írt szombaton, hogy az elnök részt vesz a lengyel–magyar barátság napja alkalmából rendezett hivatalos ünnepségen Przemyślben Sulyok Tamás magyar köztársasági elnökkel, majd a délután folyamán Budapestre jön, hogy találkozzon Orbán Viktorral, és támogatásáról biztosítsa őt a választási kampányban. A Sándor-palota a hét elején közölte, hogy Sulyok Tamás a lengyel elnökkel együtt ünnepel majd március 23-án a lengyelországi Przemyślben.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombat este egy X-bejegyzésben arról írt, a lengyel kormányfőnek, Donald Tusknak „is” el kellene jönnie Budapestre április 12. előtt. A miniszter arra reagált, hogy a Nawrockijjal konfliktusos viszonyt ápoló Tusk bírálta a lengyel elnököt: Tusk szerint Nawrocki részvétele „az oroszbarát és euroszkeptikus politikusok budapesti találkozóján” végzetes hiba, és „erősíti az EU gyengítésének és Putyin megerősítésének veszélyes stratégiáját”. Bár az MTI és az MTI alapján a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) közleménye ezt úgy hozta le, hogy Tusk Nawrocki CPAC Hungaryn való részvételét bírálta, a lengyel miniszterelnök vélhetően a most hétvégi CPAC Hungaryre rászervezett hétfői I. Patrióta Nagygyűlésre utalt.

Mindenesetre Tusk posztjára reagálva írta azt Szijjártó, hogy a lengyel kormányfőnek „szintén” Budapestre kéne látogatnia április 12. előtt. „Négy éve ön volt a sztárszónok az ellenzék gyűlésén, ami után 20 százalékkal megnyertük a választásokat. Gondolja át, Budapest nagyszerű hely!”

Nawrocki tavaly november végén lemondta Orbán Viktorral való találkozóját a miniszterelnök moszkvai látogatása miatt. Marcin Przydacz, a lengyel elnöki hivatal külpolitikai irodájának vezetője a lemondáskor közölte, hogy a lengyel államfő „folyamatosan támogatja, hogy valódi módokat találjanak az Ukrajnában zajló háború lezárására”, hozzátéve, hogy a háborúért csak Oroszország a felelős. Przydacz közölte, hogy Orbán Viktor moszkvai útja, „és annak kontextusa” miatt Nawrocki úgy döntött, hogy a december eleji magyarországi látogatásának programját csak a visegrádi négyek esztergomi csúcstalálkozójára szűkíti.

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!