Külföld
Először szavazta le Trumpot a republikánus többségű szenátus
Az elnök a 740 milliárd dolláros (220,2 ezermilliárd forint) védelmi költségvetésről szóló törvény ellen emelt vétót, de nagy többséggel írták felül szándékait a szenátorok.
15 Nagy-Britanniából beutazónál mutatták ki a mutáns koronavírust a török hatóságok
Törökország már december 20-án felfüggesztette a brit repülőjáratokat, mégis bejutottak az országba olyanok, akik a gyorsabban terjedő vírusvariánssal fertőzöttek.
Videó az első, halállal végződő minneapolisi rendőri lövöldözésről George Floyd meggyilkolása óta
A lassított felvételen úgy tűnik, mintha az üveg kifelé törne.
Madarak százai pusztultak el Róma belvárosában szilveszter éjjel
Főleg seregélyek tetemeinek sokasága volt látható szerte az aszfalton, vélhetően a petárdázástól ijedtek meg.
Túlélők után kutatnak, de egy holttestet találtak a norvég földcsuszamlás helyszínén
A rossz időjárási körülmények továbbra is nehezítik a mentést.
Kijárási tilalmat megszegő bulizók támadtak rá az ellenük küldött rendőrökre Franciaországban
Legalább 2500-an vettek részt a szabadtéri eseményen, a rendőrök körbe vették őket, így még péntek reggel is javában tartott a buli.
Legóból készült makett és egy láda föld az irodában: így zajlott a Németországot és Dániát...
A 18 kilométeres alagút lehet majd a világ leghosszabb víz alatti autós és vasúti alagút.
Leszakított fej és végtagok: többen meghaltak a szilveszteri tűzijátékozás miatt
A sok esetben szigorú szabályok ellenére többen is meghaltak, vagy súlyosan megsebesültek pirotechnikai balesetekben Európában, 2021-re virradóra is.
Mágneses aknát találtak egy tartályhajón Irak partjainál
A legénység akkor vette észre az aknát, amikor egy másik hajónak adtak át üzemanyagot.
A Microsoft forráskódjához is hozzáfértek az amerikai kormányt meghekkelő támadók
A cég szerint ez nem jelent nagy veszélyt, de az biztos, hogy a SolarWinds-ügyről 2021-ben is sokat fogunk még hallani.











