Techtud
Hosszabbnak tűnik az út, ha nagy a tömeg a vonaton
Pszichológusok azt vizsgálták, hogyan változik az időérzékelésünk akkor, ha nagy tömegben tömegközlekedünk. Az eredmények alapján legalább 10 százalékkal hosszabbnak érzékeljük az ilyen utakat.
Fact-check: Afrikában alig kaptak oltást az emberek, hogyhogy nem haltak meg így milliók Covidban?
Afrikában tényleg alacsony a koronavírus-fertőzöttség és -halálozás Európához, Észak-Amerikához és Ázsiához hasonlítva is, annak ellenére, hogy alacsony az átoltottság. Ez azonban nem azt jelenti,...
Öt hónap után távozik az Antenna Hungária vezérigazgatója
Király István március elsejével a 4iG-t is elhagyja. „Van az úgy az életben, hogy a tulajdonos és a menedzsment véleménye eltér” – írta.
Azt szeretném, hogy akkor legyünk gazdagok és sikeresek, ha már segítettünk a betegeken
A Turbine nevű magyar rákgyógyszerkutató startup alapítóival beszélgettünk arról, hogyan áll a mesterséges intelligencián alapuló rákkutatás, miért nyitnak saját labort, mire jók a virtuális...
A death metal előadókhoz hasonló morgással kommunikálhatnak a denevérek egy kutatás szerint
Annak érdekében, hogy utánajárjanak elméletüknek, a kutatók az állatok torkáról és gégéjéről készítettek felvételeket.
Az EU figyelmeztette a Twittert: ha nem moderál szigorúan, tiltás jöhet
Újabb akadály gördülhet a Twitter Elon Musk-osítása elé.
Évente egymillió halvaszületés a légszennyezéshez köthető egy globális kutatás szerint
A kutatás szerint a halvaszületések 40%-át a légszennyezés okozza.
Nagyobb szüksége van a vadkacsaürülékre a világnak, mint ahogy azt eddig gondolták
Minden hónapban mintát gyűjtöttek a Velencei-tó tőkés récéitől, és kiderült, hogy a vadkacsák vándorlásuk során ürülékükkel több száz kilométerre is képesek eljuttatni a magokat, és ez a klímaválság...
A Twitter mostantól nem szűri a koronavírussal kapcsolatos álhíreket
Nem jelentették be külön, de november 23-a óta nem érvényesíti a cég a koronavírussal kapcsolatos félretájékoztatással szembeni irányelveit.
A tűzifa és biomassza iránti fokozódó kereslet miatt egyre nehezebb tartani a klímacélokat
Egy kivágott fa felhasználástól függően akár még száz évig is képes magában tartani az elraktározott szenet, de az új fáknak még évtizedekre lehet szükségük, hogy hatékonyan nyeljék el a szenet.












