Dembélé úgy nyerte meg az Aranylabdát, hogy még decemberben is csak árnyéka volt önmagának

Dembélé úgy nyerte meg az Aranylabdát, hogy még decemberben is csak árnyéka volt önmagának
A történelmi BL-győzelem ünneplése közben Dembélé és Luis Enrique – Fotó: Robert Michael / AFP

„Ha belegondolunk, milyen volt az előző szezonunk, min mentünk keresztül, abból egy jó filmet kapnánk, de az is lehet, hogy még egy sorozat is kijönne belőle”

– a PSG-vel Bajnokok Ligája-győztes edző, Luis Enrique értékelte így az elmúlt idényt, amiben kiérdemelte a legjobb edzőnek járó elismerést. A francia csapat sikerének kulcsa a 28 éves Ousmane Dembélé felfelé ívelő formája volt, aminek köszönhetően megkapta a legjobb játékosnak járó Aranylabdát.

Pedig még október elején sem sok jel utalt arra, hogy együtt ünnepelhetnek hétfő este, amikor az Arsenal elleni BL-meccsen a szakvezető kihagyta Dembélét a keretből fegyelmezési célzattal. Eleinte úgy látszott, hogy a konfliktusuk gyorsan rendeződik, aztán november végén a csatár piros lapot kapott a Bayern München ellen elbukott meccsen, a következő bajnokin, a Nantes ellen pedig mindössze húszpernyi lehetőséget adott neki az edző.

„Minden vereség, minden mérkőzés és minden helyzet rengeteg információval szolgál egy edzőnek. Ezek a tanulságok kulcsfontosságúak a jelenlegi és a jövőbeli döntéseimhez”nyilatkozott akkor Luis Enrique, miután a Nantes ellen hazai pályán is csak egy sovány 1–1 jött ki a csapatából. Közhelyes is lehetett volna ez az értékelése, de eközben folyamatosan kereste a megoldást, hogyan lehetne többet kihozni a játékosból.

Dembélé anyja a mauritániai–szenegáli határ mellett nőtt fel, ahol a megélhetést a ciroktermesztés nyújtotta. Apja Maliban született, de már Franciaországban találkoztak. Ő a normandiai Vernonban született. Miután hétfő este megkapta az Aranylabdát, köszönetet mondott az első klubjának, a Párizstól száz kilométerre lévő Évreux csapatának, ahol először találkozott a labdával. Első profi csapata a Rennes volt, és 2015 novemberében egy Angers ellen idegenben 2–0-ra megnyert találkozón mutatkozott be az élvonalban, az utolsó percekre cserélték be. Innen a Dortmundba vezetett az útja 2016-ban, ahol egy remek szezon után máris a Barcelonához igazolt.

A katalán csapat 135 millió eurót fizetett ki a Dortmundnak – volt miből, mert a PSG ezt megelőzően 222 milliót adott a Barcelonának Neymarért. Spanyolországban kezdésnek nyert két bajnoki címet, 2019-től viszont az ismétlődő sérülései miatt sokszor hiányzott. A 2021-es Eb-n megsérült a combhajlító izma, Finnországban műtötték meg. 2023-ban 50 millió euróért igazolt a PSG-hez, ahol előbb a 23-as számot kapta, majd Neymar távozása után a 10-es mez lett az övé.

A francia szélső a Barcelonánál töltött hat szezon alatt sok sérüléssel bajlódott, nem tudott kiteljesedni, és december elején még a PSG-nél sem utalt arra semmi, hogy varázsütésre megváltozhat a teljesítménye. Luis Enrique aztán december 15-én, a Lyon elleni találkozón a jobb szélről a középcsatár pozíciójába tette, és ez a döntés mindkettőjük karrierjét jelentősen befolyásolta.

Dembélé addig öt gólt szerzett, utána viszont megtáltosodott. A Lyon ellen is betalált, három nap múlva a Monaco ellen már duplázott. A januárt is jól kezdte, a Monaco elleni Szuperkupa-meccsen is eredményes volt, a Saint-Étienne-nek kettőt vágott. A francia bajnokságban mutatott jó formája viszont még nem lett volna elég, mert

a Bajnokok Ligájában ekkor a PSG a 25., kieső helyen állt.

A hetedik BL-fordulóban ráadásul a Manchester City várt rájuk. Pep Guardiola csapata sem volt jó passzban, de az angolok egy győzelemmel még reménytelenebb helyzetbe sodorták volna a franciákat. A gól nélküli első félidő után a City néhány pillanat alatt, az 50. és az 53. percben kétgólos előnybe került, így a PSG nagyon távol állt még a döntetlentől is, nemhogy a továbbjutástól.

Arról, hogy ne essenek pánikba, Dembélé gondoskodott, aki az 56. percben szépített, majd Bradley Barcola a 60. percben egyenlített. A meccset végül megfordították, 4–2-re nyertek, a zárófordulóban pedig már önbizalommal telve átgázoltak a Stuttgarton. A 4–1-es sikerből Dembélé három góllal vette ki a részét.

A Brest nem jelentett akadályt a BL kieséses szakaszában a nyolcaddöntőért, és akkor már érezni lehetett, hogy ez a 10–0-s összesítéssel megvívott párharc nem a véletlen műve, egy másik PSG volt a pályán, mint akár csak két hónappal korábban.

A Liverpool viszont úgy nyert Párizsban a nyolcaddöntő első meccsén, hogy alig támadott, Elliot egy kontrát értékesített a hajrában. Szoboszlai Dominik figyelmeztetett a visszavágó előtt, hogy még sohasem játszott olyan jó csapattal szemben, mint a PSG, ami egyénileg és csapatszinten is kimagasló kvalitást képvisel.

A Pool kiesett a visszavágón, miután a franciák Dembélé góljával 1–0-ra nyertek, és a franciák pontosabban rúgták a tizenegyeseket. Akkor még nem lehetett tudni, hogy messze ez a párharc késztette a legnagyobb küzdelemre a franciákat. Dembélé szárnyakat kapott, az elődöntőben az Arsenalt idegenben szintén az ő góljával múlták felül, ez volt a BL-sorozatban a nyolcadik találata. Az Inter elleni, sporttörténelmi 5–0-s döntőben két gólpasszt adott. A bajnokságban 21 gól került a neve mellé, ami kimagasló, mert mindaddig csak egy nyolcgólos szezon (2018–19) volt a rekordja a Barçában.

Dembélé egyike lett annak a tíz játékosnak, aki világbajnokságot, Bajnokok Ligáját és Aranylabdát is nyert. Egyúttal végrehajtotta azt a komoly bravúrt, hogy hamarabb kapott Aranylabdát, mint szintén világbajnok csapattársa, Kylian Mbappé, aki ugyan rendre ott van a top tízben, de eddig a második hely a legjobbja.

A legutóbbi három bajnokit sérülés miatt hagyta ki Dembélé, de a PSG ebben az idényben is markáns erőt képvisel, ami a visszatérése után még inkább érvényesülhet mind a bajnokságban, mind a Bajnokok Ligájában. Mindenhol a címvédés a cél, ami nem egyszerű feladat, tavasszal kiderül, a formáját mennyire sikerül állandósítania.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!